2024.06.05. 15:30
Kemény ellenfelet kapott a Tata az NBIII-ba kerülésért
A labdarúgó megyei másodosztályban ezüstérmet szerző Tatai AC csapata a Csepel együttesével vívhat meg oda-visszavágós párharcban az NBIII-ba jutásért.

A tataiak a bajnoki ezüstérem után megcélozzák a harmadosztályú szereplést
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Péter
Bár a Nyergesújfalu egymást követő második évben is megnyerte a Komárom-Esztergom vármegyei területi első osztály bajnokságát, ezúttal sem vállalták a magasabb osztályba való lépést. A versenyszabályzat értelmében a bajnokság második helyezettjére szállt a lehetőség, hogy osztályozó keretében megpróbálja kiharcolni az NBIII-as szereplést, így a tataiak várhatták a sorsolást.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
Nehéz osztályozóra számít a tataiak mestere
A tataiakra kifejezetten nehéz ütközet vár, hiszen a Csepel együttesével kell megmérkőzniük. A BLSZ I. osztályát toronymagasan, mindössze egyetlen vereséget elszenvedve nyerte meg a fővárosi együttes, döntetlent is mindössze két alkalommal játszottak a 30 forduló alatt. Portálunknak nyilatkozott Wéber Roland, a tataiak vezetőedzője a várakozásokkal kapcsolatban.
Wéber Roland: — Először is örültünk neki, hogy ki tudtuk harcolni a lehetőséget, hogy részt vehessünk az osztályozóban. Izgatottan és érdeklődve vártuk a sorsolást, ahol erős csapatot húztak ki ellenfélnek. A Csepel jó csapat, ismerjük is őket, mert korábban már játszottunk velük edzőmérkőzést, nagyjából tudjuk, hogy mire kell számítani tőlük. Természetesen nem feltett kezekkel megyünk az első meccsre, szeretnénk egy tisztesség eredményt elérni, hogy a hazai visszavágón még legyen esélyünk a feljutásra. Az NBIII-as licenckérelmet nem véletlen adtuk be, szeretnénk egy osztállyal feljebb lépni, és ezért mindent meg is teszünk majd a pályán.
Az első mérkőzésre június 8-án szombaton Csepelen, míg a visszavágóra június 12-én szerdán Tatán kerül sor. Miután a licencet mindkét együttes megkapta a következő szezonra, így a párharc győztese az NBIII-ban szerepelhet jövőre.