Osztályozó

2024.06.03. 06:26

Életben tartották az NBI-es esélyeiket a füzitői lányok

Az Almásfüzitői SC női futsalcsapata az elmúlt idényben az NBI-ben szereplő Dunaújváros elleni osztályozó első mérkőzésén döntetlent ért el hazai pályán.

Az almásfüzitői gárda miután megnyerte az NBII. nyugati csoportját, első körben az Egerrel csapott össze a feljutásért. A hevesiek ellen mindkét mérkőzésen így kikaptak, így jöhetett a következő osztályozó párharc, ezúttal az NBI-es Dunaújváros ellen. 

Döntetlent értek el a füzitői lányok az osztályozó első felvonásán
Döntetlent értek el a füzitői lányok az osztályozó első felvonásán
Forrás: ASC Női Szakosztály/Facebook

A füzitői lányok jól kezdték az első meccset, pár perc elteltével náluk volt az előny. Sokáig nem láthatott gólt a publikum, de a 20. percben beindultak a csapatok. A vármegyei gárda ennek az elszenvedői voltak először, hiszen a vendégek gyorsan szerzett három találattal meglépett. Kottra Márk tanítványai azonban nem adták fel, szintén gyors gólokkal egalizálni tudták az eredményt. Ezzel a döntetlennel tehát senki nem került közelebb az NBI-es tagsághoz, a végső döntésre június 9-én, Dunaújvárosban kerül sor.

Kottra Márk: — Két kifejezetten rossz teljesítményt nyújtó csapat mérkőzése volt ez. A Dunaújváros nem mutatott olyan játékot, ami NBI-es szintre emlékeztetne, azonban mi sem tudtuk a legjobbunkat nyújtani, így teljesen igazságos döntetlen született. A második játékrészben sok helyzetet kialakítottunk, de ezeket nem nagyon tudtuk gólra váltani, miközben kaptunk két olyan potyagólt, amit nem engedhet meg magának egy olyan csapat, amelyik az első osztályba készül. Nagyon nehéz dolgunk lesz Dunaújvárosban.

Női futsal, NBI. osztályozó, 1. mérkőzés
Almásfüzitői SC - Dunaújváros 3-3 (1-1)
Komárom, Városi sportcsarnok, vezette: Faragó György (Berecz Levente, Szűr Balázs)
Almásfüzitő: Belházi - Katona, Tóth, Udvari, Pintér. Cserék: Ölveczki, Engelbrecht, Suhajda, Mikó, Németh, Kovács, Udvardi, Deák. Vezetőedző: Kottra Márk.
Gólszerzők: Katona (6., 27.), Tóth (29.), illetve Szabó (20.), Váradi (24., 26.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában