2024.06.16. 13:21
Vereséggel ért véget a Tatabánya Mustangs alapszakasza
A tatabányai együttes a Diósd Saints csapatát fogadta hazai pályán. A Mustangs nagy vereséget szenvedett a szombati ütközeten, a jó kezdés után elvesztették a fonalat.

Nem jött össze a győzelem a hazaiaknak
Forrás: Váradi-Király fotó
Otthon lépett pályára a Tatabánya Mustangs az alapszakasz utolsó mérkőzésén, ellenfelük a Diósd Saints csapata volt. A legutóbbi meccsükön vereséget szenvedtek a musztángok, ám együttesük több hiányzóval volt kénytelen pályára lépni. A szombati párharc kezdőrúgásának visszahordásánál a Tatabánya birtokolta a labdát, Takács Zalán futott vele, ám már a legelején megsérült. A nyitónegyed elején Nagy Tamás egy óriási passzt adott Tápai Donaldnak, aki a pálya szélén tartózkodott. Az elkapás után még képes volt yardokat felpakolni a seregének, melynek segítségével előre menetelt a hazai csapat. A futásokat jól kivédekezte a Diósd, ezzel nagyban hozzájárulta ahhoz, hogy a fehér mezben játszó csapat első drive-ját meghiusítsák és punt-ra kényszerítsék őket. Védelemben erősen szerepeltek a hazaiak, a kísérleteket sikeresen meg tudták állítani, az offenzíva területén pedig a passzok is jól működtek. Dominálták az első felvonást, pontokat azonban egyik osztag sem szerzett.

Forrás: Váradi-Király fotó
Megindult a Saints
A párharc második szakaszának elején a Mustangs közel volt ellenfelének endzone-jához, közel mindent megpróbált a Komárom-Esztergom vármegyei osztag, de a Diósd egy óriási interception (az ellenfél megszerzi a támadócsapat irányítójának passzát) mellett szerzett touchdown-t, megtermelték az összecsapás első pontjait. A további percekben még meg volt a lélek az otthon játszó csapatban, egy diósdi puntnál is megzavarták ellenfelüket. Az irányítójuk a futási képességeit is megmutatta, többször mozgott előre passzolás helyett. A Saints második TD-je (touchdown) elképesztő játék keretében született meg: az irányítójuk a veszélyes területen futó elkapónak dobta a tojáslabdát, akire két védő is próbált szerelni, de sokra nem mentek vele a defenzív játékosok. A hab a tortán a sikeres kétpontos játék volt részükről. 15 ponttal vezettek a vendégek, ezzel az eredménnyel vonultak félidőre az amerikai focisták.
A második félidőben is jól teljesített a Diósd Saints, a Mustangs nem tudott pontokat szerezni a négy negyed alatt, előbbiek pedig a harminckettes számot is felírták a táblázatra. Nagy fölénnyel ért véget a mérkőzés, a Tatabánya 4-2-es mérleggel fejezte be az alapszakaszt. Két hét múlva a döntőbe kerülésért utaznak a Diósd csapatához.

Forrás: Váradi-Király fotó
Amerikai futball, 2024, Coors Divízió I.
Tatabánya Mustangs - Diósd Saints 0-32 (0-0, 0-15, 0-14, 0-3)
Tatabánya, Olimpikon úti sporttelep.
Tatabánya: Kiss, Misztl, Molnár D., Takács, Kövecses, Nacsa, Tóth, Dávidházy B., Szabó, Magyar B., Tápai, Nagy, Lizakovszky G., Kovács M., Hribár, Lizakovszky B., Molnár L., Mátrai, Molnár Á., Arató, Lődi, Malinovszki D., Kilencz, Ernszt, Bartus, Juhász, Bakajsza, Jäger, Kuhár, Kovács B., Horváth, Nyiri, Bihacker, Malinovszki Á., Kiss, Botka G., Bodnár, Baricza, Magyar G., Igaz, Hegedűs, Maszlavér, Dávidházy B.