2024.06.21. 19:26
Muhari Eszterék ezüstérmesek az Európa-bajnokságon
Ezüstérmesek lettek a vívó Európa-bajnokságon magyar női párbajtőrözőink. A csapatnak két tatabányai, Muhari Eszter és Gnám Tamara is tagja volt.
Kiemelkedően teljesített a magyar válogatott a bázeli Európa-bajnokságon. A két tatabányai, Gnám Tamara és Muhari Eszter, valamint Nagy Blanka és Dékány Kinga alkotta csapat ezüstérmes lett péntek este.

Fotó: FIE / Forrás: Facebook
Hétfőn, egyéniben nem teljesítettek kimagaslóan a hölgyek. Ugyan mindannyian feljutottak a főtáblára, Nagy Blanka és Dékány Kinga már az első kör után búcsúzni kényszerült. Muhari Eszter és Gnám Tamara sem jutott be a 32-be, utóbbinak a későbbi győztes, emellett pedig csapatban olimpiai bajnok észt, Irina Embrich jelentette a végállomást.
Muhari Eszterék remekeltek csapatban
A csapatverseny azonban bravúrosan sikerült pénteken a magyaroknak. A 16 között a finnekkel találkoztak a mieink, akik fölött magabiztos győzelmet arattak, 45:22 lett a vége. Némi meglepetésre az ukrán–brit összecsapásból az utóbbiak kerültek ki győztesen, így velük folytatta a küzdelmet válogatottunk a nyolc között. A magyaroknak nem okozott gondot a négy közé jutás, végig vezetve, 45:35-re nyertek.
A döntőbe jutásért a lengyelek már keményebb ellenfélnek bizonyultak, de Muhari Eszterék itt sem engedték ki egyszer sem a kezükből a vezetést és 45:37-re győztek. A francia–olasz párharcot egy tussal az utóbbiak nyerték, így velük csaptak össze a lányok a döntőben.
A világranglistán az első helyet elfoglaló olaszok ellen nem volt könnyű dolguk a magyaroknak. Mégis sokáig vezettek, majd átvették a vezetést az olaszok. Muhari Eszter még egyszer tudott fordítani, de Nagy Blankával szemben az olimpiai ezüst- és bronzérmes, kétszeres világbajnok Fiamingo Rossela két tus előnyre tett szert. Innen már nem sikerült visszajönnie a magyaroknak, így ezüstéremmel zárták a tornát.