Kosárlabda

2024.01.05. 19:56

Szerencsét hoz az új edző a Lions-nak? Zalában szombaton kiderül

A Magyar Kupában induló Zalaegerszeghez látogat az Oroszlány, méghozzá új vezetőedzővel.

Szerencsét hoz az új edző a Lions-nak? Zalában szombaton kiderül

Októberben nagyarányú győzelmet arattak az oroszlányiak a ZTE felett, hazai pályán. Most Zalában játszik újra a két csapat

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Kosárlabda, NB I/A, férfi alapszakasz, 15. forduló
Zalakerámia KK - MVM-OSE Lions
Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok, szombat, 18 óra.

Nagyon rossz formában van az oroszlányi együttes, legutóbb múlt hét szombaton hazai pályán a DEAC ellen kapott ki 81-78-ra, ezzel zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el és 5-9-es mérleggel az utolsó előtti, 13. helyen áll a bajnokságban. Ezután menesztették az eddigi vezetőedzőt, Simon Petrovot, de már meg is találták az utódját, Váradi Kornélt

A Lions dolgát a sérülések is jócskán megnehezítik, Werner Viktor mellett a csapat egyik kiválósága, Khalid Thomas sem lesz bevethető. A szombati rivális Zalaegerszeg három vereség után (vendégként a Szombathely, az Alba Fehérvár, hazai pályán pedig a bajnokverő Budapesti Honvéd SE ellen) a Szegedet győzte le az előző fordulóban 74-70-re, így ők a 6. helyről várhatják a mérkőzést. A két csapat előző összecsapásán az Oroszlány hazai pályán megszégyenítő vereséget mért a zalaegerszegi együttesre, a végeredmény akkor 114-79 lett, most azonban várhatóan sokkal nehezebb dolga lesz a Lionsnak.

Németh Ákos, a zalaiak játékosa most a meccs előtt úgy nyilatkozott, hogy revansot szeretnének venni a korábbi vereségükért. Az oroszlányiak októberben 114–79-re verték a Krajnyik "Akác" András Sportcsarnokban. Akkor a hazai pályán játszó Lionst az agresszív védekezés jellemezte, és ahogy a zalaiak vezetőedzője akkor a jól kivitelezett egy-egy elleni játékok, elzárások, valamint a lepattanók megszerzése vezetett a súlyos vereséghez. 

 

 

 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában