Európa-bajnokság

2023.12.04. 06:55

„Fortuna mellettünk állt” - Pilu nem elégedetlen a magyarok Eb-csoportjával

Vincze Istvánt, lapunk és portálunk szakértőjét kérdeztük az Eb-sorsolással kapcsolatban.

Ahogyan arról már beszámoltunk, szombaton, Hamburgban megtartották a jövő évi Európa-bajnokság sorsolását. A ceremónián Magyarország az A-csoportba került a házigazda Németország, valamint Skócia és Svájc mellé.  A sorsolással kapcsolatban a Tatabányai Bányász egykori legendás támadóját, a 44-szeres válogatott, jelenleg a KFC Komárno szakmai igazgatójaként tevékenykedő Vincze Istvánt kérdeztük.

– Németországgal kapcsolatban kettős érzésem van. Az első kalapból a jelenlegi forma alapján őket szerettem volna, hiszen most ők a leggyengébbek. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a rendező ország válogatottjaként feljavulnak az Eb-re, a házigazda csapata pedig nem szokott kiesni a csoportkörben. A franciák nagyon erősek, őket mindenképpen szerettem volna elkerülni, de a portugáloknak és a spanyoloknak sem örültem volna – tudtuk meg Pilutól az első kalappal kapcsolatban. 

– A második kalapból Szlovénia, majd Skócia állt a kívánságlistám élén, így szerintem nem jártunk rosszul. Innen kaphattuk volna Hollandiát vagy Horvátországot is, ellenük sokkal nehezebb dolgunk lett volna – elemezte röviden a második kalapot Vincze István. 

– A negyedikből Svájcnak nem örülök, szervezett és jól felépített csapatuk van. Innen a legjobban a pótselejtező C-ágának továbbjutóját (Görögország, Georgia, Kazahsztán vagy Luxemburg) szerettem volna, de nem feledjük, hogy innen jöhetett volna Olaszország vagy Szerbia is. Különösen az olaszokat szettem volna elkerülni. Összességében nem vagyok elégedetlen, Fortuna mellettünk állt, de könnyű meccsre természetesen nem számítok – összegzett Pilu, aki azt is elárult lapunknak, hogy a B-csoportot (Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Albánia) tartja a legerősebbnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában