2023.08.19. 07:45
Ismét otthon lép pályára a Komárom VSE
László Péter csapata a második győzelmére hajt.

A Komárom VSE (fehérben) a III. Kerületet fogadja
Forrás: 24 Óra
Fotó: Viszló Balázs
NB III., Észak-Nyugati csoport, 4. forduló
Augusztus 19, szombat, 17:30
Komárom VSE-III: Ker. TVE
Sorozatban második meccsét vívja hazai környezetben a Komárom VSE. Az előző jól sikerült, hiszen 1-0-ra verte a gárda a Sopront, amivel meg is született a KVSE első idei győzelme. A mostani ellenfél a III. Kerület csapata lesz. Az óbudai gárda ezt az évet is úgy kezdte, hogy szeretne visszajutni az NB II.-be, amitől tavaly elég messze voltak.
Most sem rajtolt jól az alakulat, hiszen egy győzelem mellett két döntetlent értek el, de még veretlenek. Harmati Tamás csapatában több NB I.-es rutinnal rendelkező játékos is található, elég csak az exfradista Kulcsár Dávidra, vagy Barczi Dávidra gondolni, de Priskin Tamás unokatestvére, Vankó Imre is pályára lépett az első osztályban.
A két alakulat között így mindössze egy pont a differencia, hiszen a KVSE négy, a Kerület öt pontot gyűjtött. Az nem állítható, hogy a tavaly 5. helyen záró fővárosi klub lenne a Komárom kedvenc ellenfele, a tavalyi szezonban a két meccsen egy pontot gyűjtött László Péter csapata, azt is egy 90. perces öngólnak köszönhetően.