2023.08.15. 09:00
A fiatal nyergesújfalui gólgyáros találatával győzött a Ferencváros
Rendkívül sok az ismerős arc az NB III.-ban, így összeállításunkban megvizsgáltuk, hogyan teljesített a 64 harmadosztályú gárda.

A Ferencvárosi TC II. Varga Zétény góljával nyert a hétvégén
Forrás: fradi.hu
Az NB III.-as bajnokságok 3. fordulóját rendezték a hétvégén. Az Észak-Keleti csoportban a Putnok egyelőre hibátlan, a hétvégén a Tiszaújváros csapatát gyűrték le 3-1-re, így hibátlanul vezeti a csapat a tabellát. Győzni tudott az osztályozón a Nyergesújfalut kiejtő SBTC is, méghozzá idegenben: a Tiszafüred otthonában nyertek 2-1-re, és még veretlenek. Pont nélkül két gárda áll ebben a csoportban: a DVTK II., és az a Gyöngyös, amely úgy vesztette el a hétvégi meccsét 2-1-re az Eger ellen, hogy a kapusuk már a második percben a kiállítás sorsára került. Az újonc REAC kezdőcsapatában több ismerős arc volt: a Dorogtól igazolt Kárász Krisztián és Lustyik Levente mellett a Komáromból szerződtetett Tóth György is lehetőséget kapott, de 4-0-s vereségbe futott bele a rákospalotai csapat a Kisvárda II.-vel szemben.
A Dél-Keleti csoport egyelőre a Dabas vezeti, miután mindhárom meccsét megnyerte, de ugyanígy áll az NB II.-ből kiesett Békéscsaba is. Előbbi kezdőcsapatában ott volt a Zsámbékról igazolt Csóri László, de a 37 éves Forgács András neve is ismerős lehet, hiszen tíz évvel ezelőtt még Tatabányán játszott. A csapat 2-0-ra nyert a Füzesgyarmat ellen. A Békéscsaba a Pénzügyőr ellen hátrányból fordítva nyert 2-1-re, a védelemben az exdorogi Bora Györggyel. Fontos győzelmet aratott a BKV Előre is, szintén ismerős nevekkel a kezdőben: a Kecskemét II. elleni 1-0-s mérkőzésen a korábbi dorogi kapus Horváth Gábor, a szintén dorogi Dani Zoltán mellett a Zsámbékról igazolt Kerék László is kezdett. Az előző szezonban még a Dorog kezdőkapusaként berobbanó Molnár Zsombor háromszor is kapitulált a Vasas II. színeiben a Szolnok ellen. A tabella végén két tartalékcsapat áll: a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Kecskeméti TE II. még nem szerzett pontot.
Az Észak-Nyugati csoport vármegyei illetőségeiről már beszámoltunk: a Komárom és Tatabánya győzött, a Dorog döntetlent ért el. A Fejér vármegyei rangadó 2-2-s döntetlennel zárult, a Puskás Akadémia és a Bicske között. A vendégeknél az előző szezont Dorogon töltő Gyurácz András mellett a tatabányai nevelésű Gaszner Roland is a kezdőben volt. A Tatabánya nagy riválisa, a Veszprém 2-0-ra győzött a még pont nélkül álló ETO Akadémia ellen, míg a Zalaegerszeg megszerezte első győzelmét a Németh Szabolcs által irányított Csornai SE ellen. Ahogy arról beszámoltunk, a bajnokságot az Opus Tigáz Tatabánya vezeti, hiszen minden meccsét megnyerte. A tabella végén a zöld-fehérek: az ETO Akadémia és a Budaörs még pont nélkül áll.
A Dél-Nyugati csoportból is tudunk megyei sikerekről beszámolni: a nyergesújfalui Varga Zétény ismét betalált a Ferencvárosnál, ez volt a harmadik gólja a harmadik meccsén, ezzel jelenleg a csapat házigólkirálya, és az összesített listán is a második helyen áll. Ráadásul a csapata ezzel a góllal szerezte meg a három pontot, hiszen 1-1-nél született a találat. A zöld-fehérek így a harmadik helyen állnak. A listavezető az NB II.-től búcsúzott Szentlőrinc, amely mindhárom meccsét megnyerte, most hétvégén éppen a Fehérvár II. ellen győzött 3-0-ra. A forduló kiütését azonban a régi ismerős Nagykanizsa követte el, hiszen 5-0-ra nyert Dunaújvárosban. Szintén a gólkirályi címre tör Monori Norbert, aki nemrégiben a Zsámbéki SK színeiben volt gólkirály: hasonlóan Varga Zétényhez három góllal áll, miután mindhárom meccsen betalált - annyi különbséggel, hogy az Érdi VSE így is simán kikapott a PTE-PEAC alakulatától. Az Iváncsa 4-3-ra győzte le a Paks II.-t, az újoncok csatáját pedig a Dunaföldvár nyerte 3-0-ra Mohácson. Ebben a ligában csak egy pont nélkül álló csapat van, ez pedig a Szekszárd.
Az NB III.-as bajnokcsapatok a szezon végén osztályzót játszanak az NB II.-be való feljutásért, ám ezúttal nem az NB II.-es kiesőkkel, hanem az NB III.-as bajnokokkal, így érdemes odafigyelni, hogy adott esetben ki lehet az Opus Tigáz ellenfele, ha Gyürki Gergő csapata megtartja jelenlegi pozícióját az Észak-Nyugati csoportban. A következő forduló ezúttal egységesen szombaton lesz, hiszen augusztus 20-án nem lehet meccset rendezni.
