Labdarúgás

2023.07.28. 15:03

A játékkal nem volt probléma Dorogon, a góllövéssel már annál inkább

A végig a kiesés ellen küzdő Dorog nem tudott bennmaradni a labdarúgó-NB II-ben. Szezonértékelő Marián Slukával, a csapatott a szezon közben átvevő vezetőedzővel.

A játékkal nem volt probléma Dorogon, a góllövéssel már annál inkább

A Dorog (piros-feketében) a mérkőzései többségén kénytelen volt fejet hajtani aktuális riválisa előtt

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A Dorogi FC a 2021-22-es szezonban egy váratlanul jól sikerült, erőn felül teljesített őszi és egy jóval gyengébb tavaszi idényt követően a 17. helyen fejezte be a 20 csapatos NB II.-t, így éppencsak elkerülte a kiesést. Az egész szezonban Fenyvesi László vezetőedző által irányított gárda a 37., utolsó előtti fordulóban biztosította be a bennmaradást, miután hazai pályán 3-0-ra legyőzte a PMFC-t.

Ezek után a 2022-23-as szezon előzetesen a legkevésbé sem tűnt könnyűnek a dorogiak számára, főleg azok után, hogy változott a bajnokság versenykiírása. Ennek értelmében az utolsó két (19. és 20.) helyezett csapat esett ki a szezon végén, míg a 16-18.-ak osztályozót játszottak a bennmaradásért a három NB III-as bajnokcsapattal, vagyis legalább a 15. helyet kellett megszerezni a másodosztályú tagság biztos meghosszabbításáért.

A Dorog az első fordulóban 2-0-ra kikapott az újonc Kazincbarcika vendégeként, majd a Gyirmót elleni 4-1-es hazai vereséget követően már a második fordulóban visszaesett az utolsó helyre. A csapat első pontjait a negyedik körben szerezte meg, amikor hazai pályán 2-1-re legyőzte a Szentlőrincet, de ezzel is csak a 19. (utolsó előtti, tehát még kieső) helyre tudott előrelépni. A hatodik körben, Békéscsabán elért gól nélküli döntetlennel sikerült előrelépni a 18., már osztályozót jelentő pozícióba (az első fordulót követően először), majd a Budafok elleni hazai 0-0 után már a 17. volt a csapat. Ennél feljebb aztán már nem is sikerült kapaszkodni a tabellán a bajnokság során. 

Komoly változást hozott a csapat életében a 9. forduló: a piros-feketék ekkor hazai pályán kaptak ki 3-1-re a közvetlen rivális Kozármislenytől és ismét visszacsúsztak az utolsó helyre. A fájdalmas vereséget követően Fenyvesi László vezetőedző lemondott, ideiglenes jelleggel Bene Ferenc sportigazgató vette át a csapat irányítását (két mérkőzés, egy pont). A végleges megoldást a korábban a Zalaegerszeg utánpótlásában és Szentlőrincen edzősködő szlovák Marián Sluka jelentette, akivel remekül kezdett a csapat, hiszen a 12. fordulóban 1-0-ra győzött Nyíregyházán és ezzel ismét elmozdult az utolsó helyről. A Győr elleni hazai vereséget (0-1) követően azonban ismét visszacsúsztak a sereghajtó pozícióba és a téli szünetet is itt töltötték, de a helyzet ekkor még egyáltalán nem tűnt reménytelennek a bennmaradást illetően.

A 24. fordulóban hazai pályán legyőzték a Szegedet (1-0), majd a Békéscsaba elleni, ugyancsak hazai 1-1-et követően ismét sikerült elmozdulni az utolsó helyről (bár a kiesőzónából még nem). A pontok azonban ezt követően sem sűrűn jöttek, így a 31. fordulót követően ismét utolsó volt a Dorog, bár a roppant sűrű hátsó régiónak köszönhetően még így is csak két pontra volt az osztályozós helyektől (a „csont nélküli” bennmaradás esélye ekkorra már minimálisra csökkent). Továbbra sem jöttek azonban az eredmények, így a 35. fordulóban a Sorosár ellen elszenvedett 3-0-s hazai vereséget követően győzelmi kényszerbe került Marián Sluka gárdája: csak az utolsó három mérkőzés megnyerésével maradt volna esély a bennmaradásra, de erre már ez sem jelentett garanciát. A 36. körben a Dorog megtette a magáét: 3-1-re győzött Tiszakécskén, de miután a rivális Kozármisleny és Szentlőrinc is győzni tudott, matematikailag is biztossá vált a kiesés. Az utolsó két fordulóban elszenvedett vereségeknek így már nem volt jelentőségük, a csapat az utolsó helyen fejezte be a bajnokságot és ezzel hét év után kiesett az NB II-ből.

A Dorog a Magyar Kupában a legjobb 64 között búcsúzott, miután hazai pályán 2-0-ra kikapott az élvonalbeli Budapest Honvédtól.
A szezont Marián Sluka értékelte: – Az őszi idény második felére vettem át a csapatot, az év végéig kilenc pontot sikerült gyűjtenünk. Játékban minden ellenfelünkkel felvettük a versenyt, az összes vereségünket egyetlen góllal szenvedtük el, vagyis az összes riválisunk számára méltó ellenfélnek bizonyultunk. Szombathelyen és Ajkán is csak az utolsó percekben hullajtottunk pontot, ami elsősorban a koncentráció mérkőzés végi gyengülésére volt visszavezethető – tudtuk meg a szakvezetőtől.

– A téli szünetben próbáltunk a hiányposztokra megfelelő játékosokat igazolni, bár ilyenkor ez nem könnyű. Elsősorban a befejezőcsatár pozíciójában kellett volna frissítenünk, hiszen a góllövés területén nem álltunk jól. A tavaszi idény közepéig jó eséllyel küzdöttünk a bennmaradásért, bár problémát jelentett, hogy a közvetlen riválisok ellen sok pontot veszítettünk. A bajnokság végére azonban szétestünk, az utolsó 10 fordulóban mindössze hat pontot szereztünk, így nem volt esélyünk a bennmaradásra – vázolta a tavaszi idényt a Dorog vezetőedzője.

– A kiesés legfőbb okaként a gyenge támadójátékot jelölném meg, hiszen mi szereztük a legkevesebb gólt a bajnokságban (a házi gólkirályok, Szalai József és Szedlár Zoltán is mindössze öt találatig jutottak - a szerk.). Ahogyan már említettem, mezőnyjátékban a bajnokság nagy részében a lejobbakkal is felvettük a versenyt, de ha egy mérkőzésen adódik három komoly gólszerzési lehetőséged, abból legalább kettőt ki kell használni, ha ebben a korábbi éveknél erősebb másodosztályú mezőnyben pontot, vagy pontokat akarsz szerezni. Emellett többször is előjöttek koncentrációs problémák védekezésben, emellett a bajnokság végén már úgy tűnt, mintha a játékosok sem hinnének a bennmaradásban. Több olyan fontos mérkőzésünk is volt, amelyen már a találkozó elején vezetést szerezhettünk volna, de kimaradtak a lehetőségek, vagy rögtön a kezdés után gólt kaptunk, ami ismét a koncentrációbeli hiányosságokra vezethető vissza. A bajnokság végén mindezek a problémák már összegződtek, amikor a leginkább kellett volna, a játékosaimban már nem volt meg a kellő hit és elszántság ahhoz, hogy eredményesen harcoljunk a bennmaradásért – zárta szavait a Marián Sluka.

A Dorogi FC szombaton, 13 órától a ZTE II. vendégeként kezdi meg a 2023-24-es szezont az NB III. Északnyugati csoportjában.

NB II., 2022-23, végeredmény

1. Diósgyőr 38 28 3 7 79-36 87
2. MTK 38 22 8 8 86-48 74
3. Ajka 38 20 8 10 54-37 68
4. Szeged 38 18 10 10 50-38 64
5. Soroksár 38 16 13 9 57-48 61
6. Gyirmót 38 17 9 12 59-46 60
7. Pécs 38 14 16 8 38-31 58
8. Siófok 38 15 11 12 45-51 56
9. Haladás 38 14 9 15 54-56 51
10. Budafok 38 12 11 15 39-46 47
11. Tiszakécske 38 13 7 18 38-50 46
12. Mosonmagyaróvár 38 12 10 16 36-44 46
13. Győr 38 11 13 14 37-42 46
14. Kazincbarcika 38 12 9 17 41-56 45
15. Csákvár 38 9 15 14 44-50 42
16. Kozármisleny 38 11 8 19 46-63 41
17. Szentlőrinc 38 9 12 17 44-58 39
18. Nyíregyháza 38 9 11 18 46-55 38
19. Békéscsaba 38 8 13 17 47-56 37
20. Dorog 38 7 10 21 32-61 31 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában