2023.06.05. 12:15
Öt fiatal sportoló kapott ösztöndíjat Tatán
Idén is átadták az Esterházy Miksa sportösztöndíjakat Tatán. Kajakkos, párbajtőröző és cselgáncsozó a jutalmazottak között.
Forrás: tata.hu
A hagyományokhoz híven idén is több fiatal sportolót támogat Tata. A hivatalos átadón Michl József polgármester és Purgel Zoltán alpolgármester köszöntötte azt az öt fiatalt, akik idén elnyerték az önkormányzat Esterházy Miksáról elnevezett sportösztöndíját. Az eseményről a tata.hu számolt be.
Az ösztöndíj- amely havi 40 ezer forintot biztosít a fiataloknak – célja, azoknak a Tatán élő vagy itt sportoló sikeres fiataloknak a támogatása, akik válogatott kerettagként nemzetközi rangadókon vesznek részt. A megmérettetésre való felkészülés, a külföldi versenyekre utazás sokszor komoly anyagi terhet ró a sportolók családjaira, az ösztöndíj által ennek viseléséhez járul hozzá a város, segítve, hogy legeredményesebb sportolóink továbbra is tatai színekben tudjanak helyt állni.
– Az ösztöndíj névadója nemcsak sportolóként, hanem a sportszervezésben elért eredményei kapcsán is igazi példakép, hiszen Esterházy Miksa honosította meg hazánkban a mai értelemben vett sportéletet, a Magyar Athletikai Club 1875-ös megalakításával világhódító útjára indította a magyar sportot, s kiemelkedő szerepe volt az atlétika és az ökölvívás népszerűsítésében is. Az ösztöndíjat idén elnyert fiatal sportolóink szintén méltán lehetnek példaképei Tata 4 ezer igazolt sportolójának, az eredményeik igazán ösztönzőek lehetnek sokak számára - mondta az ünnepségen a polgármester.
Esterházy Miksa „Viator” sportösztöndíjban részesült 2023-ban:
– Hídvégi Hunor (kajak), a Tatai Hódy Sportegyesület sportolója. Edző: Czina László, nevelőedzője Kun Tamás, az egyesület elnöke Hódy Kálmán. Legjobb eredményeit az elmúlt évben érte el: Európa-bajnok lett egyes számban 1000 méteren, négyesben 500 méteren ezüstérmes lett csapatával. A 2022-es ifjúségi és U23-as világbajnokságot két világbajnoki aranyéremmel zárta: egyes számban 500 méteren győzött, négyesben szintén 500 méteren tudott csapatával a világ legjobb ifjúsági négyes egységeként dobogóra állni.
– Hídvégi Zalán (kajak), a Tatai Hódy Sportegyesület sportolója. Edző: Czina László, nevelőedzője Kun Tamás, az egyesület elnöke Hódy Kálmán. Eddigi legjobb eredményeit az elmúlt évben érte el: serdülő válogatottként, felnevezéssel részt vett a 2022-es ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon és világbajnokságon. Az EB-n a magyar válogatott ifjúsági négyes egységének tagjaként 2. helyezést ért el, a világbajnokságon világbajnoki címet szerzett.
– Keresztes Ádám (párbajtőröző), az OMS Tata Vívó Sport Egyesület sportolója. Edző: Partali Csaba, vezetőedző, az egyesület elnöke: Plásztán Attila. Jelenleg a hazai ranglistán kadét korosztályban 5. helyen, junior korosztályban 8. helyen áll. Jó tanuló, jó sportoló címmel is büszkélkedhet. Legjobb eredményei az elmúlt évben: Európai Kadét Körverseny csapatban 1. és 3. hely, Kadét Magyar Kupa egyéni 1. hely és 3. hely, Kadét Országos Bajnokság egyéni 5. hely, Junior Magyar Kupa egyéni 1.,6. és 7. hely, Felnőtt Országos Bajnokság egyéni 11. hely.
– Kun Anna (párbajtőröző), az OMS Tata Vívó Sport Egyesület sportolója, a hazai ranglista vezetője. Edző: Partali Csaba, vezetőedző, az egyesület elnöke: Plásztán Attila. Anna 21 éve az egyesület tagja. A felnőtt válogatott tagja, a hazai ranglista vezetője. Legjobb eredményei az elmúlt évben: Westend Grand Prix egyéni 2. hely, Felnőtt Világkupa egyéni 3., 5., 7. hely, Felnőtt Európa Bajnokság csapat 5. hely, Felnőtt Világbajnokság egyéni 10. hely, Felnőtt Országos Bajnokság egyéni és csapat 1. hely.
– Pápai Stella (judo/cselgáncs), a Tatai Atlétikai Club sportolója. Edző: Szeles Viktor, Staudt Béla, szakosztályvezető: Szeles Viktor, az egyesület elnöke: Madar Gábor. Négyszeres országos bajnok. 2022-ben saját korosztályában megnyerte az országos bajnokságot, majd a három évvel idősebbeknél, az ifjúságiaknál is a dobogó legfelső fokára állhatott. Legjobb eredményei az elmúlt évben: Országos Bajnokság 1. hely, Országos Bajnokság idősebb korcsoport 1. hely, Budapest Bajnokság 1. hely.