TSC Geotech

2023.06.04. 09:14

Nemcsak a vb-esélyes atlétákra lehet büszke Tatabánya, de a fiatalabbakra is

Egyre gyűjtik a jobbnál jobb eredményeket a TSC Geotech atlétái, akik közül többen a budapesti világbjanokság felé lépkednek eredményeikkel.

Kemma.hu

Mint arról a klub beszámolt, Lesti Dia távolugró jó úton halad a "Road To Budapest" sorozatán, hiszen a közelmúltban negyedik lett a ciprusi bronz verseny távolugró számában, majd a hatodik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) kontinentális versenysorozatának franciaországi, ezüst kategóriás viadalán. De Molnár Janka és Wahl Zoltán is bizonyította jó formáját. 

− A TSC Geotech világbajnoki részvételre esélyes versenyzői kitűnő eredményeket értek el, pedig a formába hozást még el sem kezdték Bartha Attila tanítványai. Ahogy ilyenkor mondani szokás, munkából álltak rajthoz − ismertette a Budapest Openen elért eredményeket Reichnach Ferenc, a szakosztály vezetőedzője, aki kiemelte: Molnár Janka egyéni rekordot ért el 200 és 400 méteres síkfutásban is, Wahl Zoli pedig a verseny első napján 100 méteren kétszer is rajthoz állt. Az előfutamban, majd a döntőben. Majd egy egyéni rekordhoz közeli eredményt még összefutott 200 méteren is. 

Jó formában vannak az U23 EB -re készülő atléták is. A már szinttel rendelkező Áts Viki, aki Dömötör Balázzsal új nekifutást tesztel, már közel van a tizenhárom méterhez.
Gerics Roland centikkel maradt el az U23-as Eb-szinttől (760 cm). A Budapest Openen a tizenhat éves Honvári Abigél, bár nem jutott döntőbe, egyéni csúcsot ért el 100 gáton.

A TSC paraversenyzői is bizonyítottak: Palotai Balázs távolugrásban, 100 és 200 méteren, Noll Szilveszter 200 méteren diadalmaskodott, Kotorman László ülő súlylökésben lett harmadik. A versenyzőket Bartha Attila, Dömötör Balázs, Henyecz László, Salamon Zoltán, Hoffer József, Kiss Tibor és Reichnach Ferenc készítette fel.

A távolugró Rózsahegyi Bori győzelme után újabb sikereknek is örülhettek a tatabányaiak a diákolimpia döntőjében. Szabó Benjámin megnyerte a 3000 méteres versenyt az V. korcsoportban, Luterán Fanni magasugró a VI. korcsoportban ezüstöt szerzett 164 centis ugrásával, csakúgy, mint Árvai Robi 3000 méteren. Beke Dávid egyéni rekorddal bronzérmes lett 800 méteren, az V. korcsoportban. Két kortársa, Pap Andrea 200 méteren, szintén egyéni csúccsal hatodik lett, míg Máger Botond súlylökésben nyolcadik. Nagy Nóra a VI. korcsoportban 3000 méteren, egyéni csúcsától kevéssel elmaradva ötödik lett. 
100 méteres gátfutásban Honvári Abigél egyéni csúccsal "B" döntős volt, de sérülés miatt a fináléban sajnos nem tudott rajthoz állni.

A győru, U14-U16-os régiós versenyen is kitettek magukért a TSC Geotech atlétái. Babicz Pál utánpótlás vezetőedző a verseny első napja után kiemelte: a dobogósok mindannyian, de a többi résztvevő is sok egyéni csúcsnak örülhetett, a felkészítőkkel együtt. 

Pfiszterer Dorina szép egyéni csúcsot ért el a 100 méter döntőjében, amit megnyert. Két aranyérmével Nagy Fruzsina ugyancsak kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mellette Lengyel Patrik és Hartmann István szerzett szintén két érmet, ezüstöt és bronzokat. 

A fiatalokat felkészítő edzők: Gál Zoltán, Henyecz László, Reichnach Ferenc, Kovács Eszter, Hoffer József, Babicz Pál

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!