Vívás

2023.03.12. 22:45

Tata büszkesége, Kun Anna bravúrgyőzelem után szerzett ezüstöt

Emlékezetes vívást mutatott be Kun Anna a WestEnd párbajtőr-GP elődöntőjében. ahol egy mesteri fordítás után egy tussal csúszott le az aranyaról.

Kemma.hu

Partali Csaba, aki a pást mellett segítette Annát, a mosolygós ezüstérmes, és az edző, Plásztán Attila

Forrás: hunfencing.hu

Már 14-9-re is vezetett a francia Marie-Florence Candassamy, a világranglistán hatodik magyar azonban zsinórban hat tust adva nyert, így fináléba jutott, írta az M4Sport. Kun Anna így ezüstérmet nyert a Westend Párbajtőr GP 300 fős mezőnyében, Budapesten. A hunfencing beszámolója szerint Anna remek vívással jutott a négy közé. Kardos Edina (15:4) és a kínai Lin (15:10) sima legyőzése után jöttek az igen “értékes skalpok”. A nyolcért az észt olimpiai bajnok csapat erősségét, Kirput verte a tatai klasszis 15:11-re, majd jött a már említett hongkongi Kong, aki a világranglista harmadik helyén állt a GP előtt, és a már ugyancsak említett, hosszabbításos 13:12. 

Az elődöntőben aztán a franciák legjobbja, Marie-Florence Candassamy sokáig kézben tartotta az asszót, olyannyira, hogy 14:9-re is vezetett. Azaz öt plusz egy egylámpás találat kellett a fordításhoz, ami e fegyvernemben közelít a lehetetlenhez. Csakhogy Plásztán Attila tanítványa nem ismert lehetetlent! Előbb egyenlített, majd még a rendes vívóidőben egy pazar flesstámadással bevitte a győztes tust is!

Az i-re a pontot a lengyel Knapik-Miazga ellen kellett volna feltenni a fináléban. Majdnem sikerült… Csak az a fránya egy tus ezúttal nem Annát segítette. 8:10-ről még sikerült az egyenlítés néhány másodperccel a vívóidő vége előtt. Aztán a hosszabbításban megint jött a flesstámadás, de a lengyel valahogy bele tudott piszkálni, és együttesre mentette az akciót. A végén pedig ő adta be a döntő tust. Ezzel Anna remek ezüsttel zárt.

− Persze, most van bennem csalódottság. De azért tudok örülni ennek az ezüstéremnek. Újra tudtam élvezni a vívást, feldobott a hazai környezet, és voltak olyan asszóim, amelyekre szívesen gondolok vissza. Az elődöntőben például végig bíztam a sikerben, tényleg, még 9:14-nél sem fordult meg a fejemben, hogy én itt kikapok. Így utólag, lehet, hogy változtatnék a taktikámon a lengyel ellen, de majd legközelebb, ez már így alakult. 

Sokkal több pozitívuma volt ennek a napnak, mint negatívuma, köszönöm nagyon ezt a szurkolást is, amiben részem volt 

−nyilatkozta kétszeres ezüstérmes

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában