Labdarúgás

2023.03.28. 12:49

Sokáig emberhátrányban játszva győzött a Bokod és a Szomód is

A hétvégén folytatódtak a harmadosztályú megyei bajnokságok küzdelmei. Délen tartja első helyét a Bana, északon a második helyre jött fel a Szomód.

Kun Attila

A Csém (zöld-feketében) kiütötte az Oroszlányt

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A Déli csoportban „országos egyesnek” tűnt a sereghajtó Bakonyszombathely vendégjátéka a listavezető Bana otthonában, és az is lett belőle. A házigazda fél óra után már három góllal vezetett, és végül néggyel nyerte meg a mérkőzést. A harmadik helyezett Csém sem kegyelmezett az utolsó előtti Oroszlánynak. Bár a vendégek vezetőgólját a házigazda még ki tudta egyenlíteni, végül nyolctalálatnyi különbséggel nyertek a csémiek, akiknél Kollár Márk és Jónás József is triplázott. Ugyancsak nyolccal verte meg a Bokod a Tárkányt, mégpedig úgy, hogy az első félidő közepétől emberhátrányban játszott. A kiütéses győzelemből Marton Krisztián négy góllal vette ki a részét. A zsinórban harmadszor nyerő Réde magabiztosan verte a Gesztest, míg a szomszédvári rangadón a Szákszend elsősorban Klestenitz Ádám duplájának köszönhetően a második félidőben kerekedett a Dad fölé, és ezzel meg is előzte riválisát a tabellán. A dadiak egymás után harmadszor szenvedtek vereséget. 

A csoport góllövőlistájának élén továbbra is a Császár-Ete II. játékosa, Gyüszi Levente áll 39 találattal. 
 

Északon a Szomód a Bokodhoz hasonlóan már az első fél­idő közepén emberhátrányba került, de így is győzni tudott Pilismaróton. Ezzel az értékes három ponttal a szomódiak visszaszerezték második helyüket. A Dunaalmás a TABAK legyőzésével lépett fel a képzeletbeli dobogó legalsó fokára, míg az egymás után harmadszor nyerő Tatabányai Vasas Bajnán aratott kiütéses győzelmet. A Naszály három vereség után a Vértestolnával játszott döntetlent. 

A csoport góllövőlistájának élén továbbra is az ezúttal szabadnapos Tardos játékosa, Kovács Henrik áll 27 találattal. 
 

Eurotrade Solar megyei III. osztály, Déli csoport, alapszakasz, 16. forduló 

Banai KSK–Bakonyszombathelyi KSE 4-0 (3-0) 
Bana, vezette: Horváth István (Aschenbrenner Richárd). 
Bana: Szabó (Molnár, 60.) – Brulich (Németh, 70.), Póner, Pankovics (Szarvas P., 47.), Vida (Vincze D., 73.), Nyári (Vincze Á., 70.), Róth, Rácz (Békási, 55.), Ress, Olaj, Kovács M. (Ruttner, 75.). Technikai vezető: Angyal Roland. 
Bakonyszombathely: Kovács Á. – Nebehaj M., Áment, Pék (Gyenes, 70.), Mészáros I., Nebehaj T., Flekács (Klestenitz, 65.), Mészáros T. (Dróth, 70.), Sulák, Rabi, Tóth S. 
Gólszerző: Olaj (5.), Nyári (10., 48.), Pankovics (30.). 


Bokod FCE–Tárkány KSE 10-2 (6-1) 
Bokod, vezette: Somogyi László (Mészáros Gergő). 
Bokod: Tamás – Bognár (Molnár R., 58.), Maronga, Erdős (Cser 71.), Farkas, Marton (Orosz, 80.), Szűcs T. (Szűcs I., 46.), Urbán (Steili, 77.), Molnár Cs., Krotki, Antal Dániel. 
Tárkány: Bíró – Bálint, Gyökeres, Élő, Németh, Brulich, Nagy, Répási, Hollósi, Lakatos, Szalai. Vezetőedző: Karvaj Ottó. 
Gólszerző: Farkas (10., 73.), Erdős (15., 69.), Marton (21. - tizenegyesből, 28., 43., 71.), Urbán (37. – tizenegyesből), Cser (78.), illetve Bálint (17.), Németh (52.). 
Kiállítva: Maronga (Bokod, 24.). 
 

Oroszlányi SZE–Csémi SE 1-9 (1-2) 
Oroszlány, vezette: Nagygellér Miklós (Tamási Dávid, Török Gergő). 
Oroszlány: Takács – Kovács A., Nagy J., Moldován, Kovács K. (Pintarics P., 46.), Klucza, Frigur, Kovács T., Pintarics L., Szekeres, Nagy L. 
Csém: Farkas (Billig, 82.) – Horváth (Tadjer, 68.), Kaposi, Körmendi (Kovássy, 65.), Jónás, Gerencsér, Szabó Cs. (Hegyvári, 77.), Kollár M., Balázs (Lakatos Zs., 75.), Soós, Mihaliszkó. Technikai vezető: Szabó Lajos. 
Gólszerző: Szekeres (24.), illetve Kollár M. (20., 34., 75.), Jónás (49. - tizenegyesből, 86., 89.), Gerencsér (60.), Kaposi (67., 74.). 
 

Réde KSE–Gesztesi SE 3-1 (1-0) 
Bakonyszombathely, vezette: Szajkó Árpád Attila (Szabó Barnabás, Vámosi Benedek). 
Réde: Balogh G. P. – Buda (Bálint Gy. I., 80.), Bíró, Szántó (Békási, 46.), Horváth M., Bálint S., Major, Sáhó, Horváth Z., Balogh (Rákóczi, 46.), Kiss (Erdélyi M. M., 80.). 
Gesztes: Valakovics – Ambrus (Csordás I., 46.), Pfiszterer, Vízkeleti, Wéber, Hardi, Kovács G. (Ginder, 14.), Eigner, Szalontai (Csordás G., 79.), Pillmann R., Vendégh (Hajzer, 60.). Technikai vezető: Pillmann Zoltán. 
Gólszerző: Szántó (13.), Sáhó (50., 65. – tizenegyesből), illetve Eigner (83.). 
 

Szákszendi SE–Dad SE 3-0 (0-0) 
Szákszend, vezette: Patai Balázs (Györe Ferenc Dániel). 
Szákszend: Teberi – Klestenitz Á. (Varga, 85.), Kovács R. (Schaffhauzer, 70.), Szécsi, Biri, Müller K. (Kocsis, 46.), Kovács T., Petrás, Klestenitz M., Szabó (Mezőfi, 46.), Kiss J. Vezetőedző: Kiss László. 
Dad: Magyar – Török, Kerner, Sipos (Csizi, 77.), Gerlinger, Magyarcsik, Csiszár, Becsák, Juszkó, Kőmíves, Nagy T. Technikai vezető: Purger József. 
Gólszerző: Klestenitz Á. (61., 64.), Varga (88.). 
 

A Császár-Ete II.–Bársonyos SK mérkőzés elmaradt, a találkozó 3 pontját 3-0-s gólkülönbséggel a Császár-Ete II. kapta. 

 

Megyei III. osztály, Déli csoport
 

 1.Bana16151-65-1146
 2.Császár-Ete II.161312102-1740
 3.Csém16102485-3632
 4.Szákszend1684446-3128
 5.Dad1682647-4226
 6.Bokod168-845-3524
 7.Bársonyos167-932-4921
 8.Gesztes1661935-4919
 9.Réde16511037-5616
 10.Tárkány16421042-5214
 11.Oroszlány16211327-1167
 12.B.szombathely16131215-846


 

Északi csoport, 15. forduló 
 

Bajnai SE–Tatabányai Vasas 0-7 (0-3) 
Bajna, vezette: Sándor Tamás (Varga-Nagy János Lehel). 
Bajna: Kuczmog – Tóth L. (Varga M. J., 55.), Marx, Bederna I. István, Győrfi, Kiss Károly, Varga L. B. (Fekete, 14.), Lakatos,, Kiss Krisztián, Tóth M. A., Oláh. 
Tatabányai Vasas: Szondy – Hegedűs, Turza, Szigetlaki (Farkas D., 27.), Henger, Hérics, Banicz, Tóth Á., Győrfi-Sánta, Schaffhauser (Balázs, 46.), Szabián. 
Gólszerző: Henger (33.), Farkas D. (40.), Győrfi-Sánta (43.), Balázs (51.), Hérics (52., 77.), Turza (85.). 
 

D.M.A.C. Dunaalmás–TABAK 2-1 (1-0) 
Dunaalmás, vezette: Huszka Dániel László (Szalay Norbert, Pintér Rafael Márk). 
Dunaalmás: Erdősi (Bedő, 76.) – Gerencsér, Sáling, Péter, Adorjáni (Szelőczey, 68.), Szuri (Kozenkow, 75.), Szabó Á. (Járfás, 75.), Doma (Kvittung, 54.), Hamza (Tromposch, 82.), Mezei, Mészáros G. (Mészáros P. J., 54.). Technikai vezető: Fiedler Ferenc. 
TABAK: Gárdonyi – Mohácsi (Kőrösi, 75.), Felföldi G., Zima, Kara L., Pápai (So­láry, 63.), Felföldi B. (Vágási, 63.), Kara K., Kara G. B., Török, Horváth. Technikai vezető: Szabó Ferenc. 
Gólszerző: Doma (35.), Mészáros P. J. (57. – tizenegyesből), illetve Zima (89.). 
 

Naszály SE–Vértestolnai TE 1-1 (1-0) 
Naszály, vezette: Perge Viktor (Kalics Gergő, Biri Csaba). 
Naszály: Szántó – Kóródi N. (Glonczi, 53.), Ecsedi, Babai A. (Fekete, 78.), Németh, Rieth (Nagy G., 46.), Kóródi B., Seres, Szirony (Jószai, 53.), Lakatos S. (Kalóczkai, 65.), Bucsek. Technikai vezető: Hebling Zoltán. 
Vértestolna: Steiner – Horváth, Iványi K., Varga, Bach (Piff, 63.), Tóth I., Erdős, Goldschmidt, Áprili, Pszota, Jánosi (Hartai, 56.). Technikai vezető: Nacsa Péter. 
Gólszerző: Babai A. (37.), illetve Áprili (67.). 
 

Pilismarót SC–Bar-Nul Szomódi SE 1-2 (1-1) 
Pilismarót, vezette: Bankó István (Szolonka Sándor). 
Pilismarót: Kabai – Kovács, Pintér G., Janzó, Eichenvalder K. (Herr, 86.), Országh, Léb G. (Meszes M., 85.), Eichenvalder R. Eichenwalder (Kneiszel, 55.), Pintér K. (Léb K., 81.), Kiss (Vörös L. J., 73.). Technikai vezető: Schubauer Zoltán. 
Szomód: Barassó – Tóth, Szőnyi, Bóka, Homojovszki, Holecz (Tímár, 90.), Metzger, Andai M. (Dományi M. S., 76.), Michl (Takács, 46.), Nagy, Clerc (Vörös R., 87.). Vezetőedző: Andai Béla. 
Gólszerző: Kovács (43.), illetve Homojovszki (18.), Holecz (63.). 
Kiállítva: Szőnyi (Szomód, 22.). 
 

Az Annavölgyi BSE–Bajóti Szikra SE mérkőzés elmaradt, a találkozó 3 pontját 3-0-s gólkülönbséggel az Annavölgy kapta. 
 

Szabadnapos: Süttői SC, Tardosi FC. 
 

 

Megyei III. osztály, Északi csoport
 

 1.Tardos12102-52-1132
 2.Szomód1381454-2825
 3.Dunaalmás1372444-3123
 4.Bajót*1372457-2322
 5.Pilismarót*1363438-2720
 6.TABAK1361629-4019
 7.Süttő116-528-1918
 8.Naszály1353552-2518
 9.Tatabányai Vasas1253428-2218
 10.Vértestolna1341834-4013
 11.Bajna13-11211-801
 12.Annavölgy**111199-900
 13.Szárligetkizárva     
 *1 pont levonva       
 **4 pont levonva       

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában