Karate

2023.03.23. 19:14

Kitettek magukért első versenyükön a tatai és tarjáni karatékák

Az ifjú tatai és tarjáni harcosok Várpalotán versenyeztek

Kun Attila

Hat érmet nyert a tarjáni és tatai küldöttség Várpalotán

Forrás: beküldött

A hétvégén az országos Diákolimpia selejtezőn vett részt a tatai Ronin és a KSE Tarján kyokushin karate csapatának hét versenyzője. A Várpalotán rendezett viadalra 31 klub összesen 280 nevezést adott le. A tatai klub kezdő versenyzői számára ez volt az első igazán komoly megmérettetés a gyakorló versenyek után. A tét az éremszerzések mellett a május 13-án Nyíradonyban rendezendő országos döntőbe jutás is volt, amely mindenkinek sikerült, sőt, hat érmet is nyert a küldöttség.

Nemcsak a csapat és az edzők számára volt ez a kihívás újdonság,  hanem a két katában versenyző ifjú karatés számára is, mivel formagyakorlatra korábban még egyetlen versenyzőjüket sem nevezték a tataiak. Emellett felkészítő edzőjük, Andrikó Antal is ezen a versenyen debütált edzőként. Orosz Elizabetet ez a teher nem zavarta meg és egy nagyon értékes második helyezést ért el. Moosbauer Kevinnek nem volt szerencséje, mert ő a későbbi harmadik helyzettel kezdett, aki ráadásul sokkal magasabb övfokozattal és jóval több rutinnal rendelkezett.

A kumite-versenyzők között is volt élete első versenyén induló sportoló, mégpedig Gecsei Emma, aki mind a négy mérkőzését megnyerte és ezzel a dobogó legfelső fokára állhatott. Emma egy magasabb súlycsoportban is indult, ahol bronzéremmel gazdagodott. Egy versenyzőt leszámítva minden karatékának volt győztes mérkőzése, többüknek a 16-os tábláról kellett beverekednie magát a döntőbe. Ezek a versenyzők ráadásul a dobogóig meg sem álltak. Mindegyikük erőn felül teljesítve a lehető legjobb formáját nyújtotta.

Küzdelemben Moosbauer Kevin egy második, Antal Dániel és Varga Bence pedig egy harmadik hellyel gazdagodott. Gecsei Zalán és Bakonyi Ágoston ezúttal érem nélkül maradtak, de helytállásuk önmagáért beszélt. Felkészítő edzők: Straubinger Kitti 1. dan, Bujdosó Zsolt "Bujci" 1. dan és Andrikó Antal 1. kyu.

 

Címkék#karate

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában