2023.03.03. 14:00
Kecskeméten kezdi a tavaszt az Esztergomi Vitézek
A hétvégén megkezdődik a tavaszi idény az élvonalbeli férfi rögbibajnokságban is.

Az Esztergomi Vitézek (pirosban) nagyon várta már a tavaszi nyitányt, Kecskeméten lép pályára az alakulat
Forrás: Esztergomi Vitézek
Rögbi, NB I., férfi, 6. forduló
Kecskeméti ARC–Esztergomi Vitézek RAFC
Kecskemét, szombat, 14 óra.
Az őszt a harmadik helyen záró Vitézek ellenfele a hatodik, sereghajtó Kecskemét lesz. Az esztergomiak hatalmas elánnal készültek a tavaszi idényre, kilenc játékossal erősítették meg a keretüket. Iván Tamás korábban Esztergomban is játszott, legutóbb a másodosztályú Haramiák rögbise volt. Kiss Attila és Varga Béla hosszabb kihagyás után tért vissza a Vitézekhez, míg Brinyiczki András, Kramlik Gergely és Szabados Péter legutóbb az azóta már megszűnt Kispesti Elefántoknál játszottak, ők is hosszabb szünetet követően kezdtek újra rögbizni. Belencsák Ádám Svájcból tért haza, legutóbb az ottani bajnokcsapatnál szerepelt. Lakatos Lóránt és Nagy Márk az utánpótlásból került fel. Ennek is köszönhetően kialakult egy 35-40 fős játékoskeret. A Vitézek január elején kezdte meg az erőnléti, majd februárban a pályás edzést, jelenleg heti két csapat- és egy egyéni tréninggel készülnek a játékosok.
– Nagy változások történtek a csapatnál, rengeteg háttérmunka zajlott a téli szünet ideje alatt és a nagyszámú edzéslátogatottság mellett rendkívül elszántan várják a játékosok a bajnokság folytatását. Célunk a döntőbe jutás, így természetesen Kecskeméten is nyerni szeretnénk – tudtuk meg Hauszknecht Dánieltől, a Vitézek technikai vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy bár a Kecskemét jelenleg az utolsó helyet foglalja el a tabellán, de a bajnokság kezdetén igazolt venezuelai edzőjükkel és román idegenlégiósaikkal a fejlődés a céljuk, ennek érdekebén pedig többször is Aradon vettek részt edzéseken az utóbbi időben.