Kézilabda

2023.03.31. 19:40

Idegenben is győzelemre készül a Tombor-csapat

A Budakalász az élvonal kevés csapatainak egyike, amely bármire képes, ellenféltől függetlenül. Nem véletlen, hogy meglepő győzelmek és vereségek vezették őket a tabella nyolcadik helyére. Ám most, ezen a hétvégén a képzeletbeli dobogó harmadik helyére ácsingózó Kék Tigriseket fogadják.

Petrik József

Fontos meccs vár a MOL Tatabányára

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Kézilabda NB I., férfi, 20. forduló 
Budakalász – MOL Tatabánya KC 
Budakalász, szombat: 18 óra. 


A bajnokság hajrájához közeledve minden megszerzett pontnak, minden sikeresen megvívott mérkőzésnek meghatványozódik a jelentősége. Így van ez a tatabányaiak budakalászi „kirándulásával” is, ami azért korántsem ígérkezik valami vidám babazsúrnak. 

– Mint mindegyik, ez is nagyon fontos találkozó lesz a számunkra – hangsúlyozta Tombor Csaba, a vendég kék-fehérek vezetőedzője. – Egyértelműen nyerni megyünk ellenfelünk otthonába. Bevallom, csapatomtól azt a harcos, helyenként ötletes támadójátékot várom, amit a Szeged ellen is produkált. Viszont az egyértelműnek tűnik, hogy védekezésben pozitívabb teljesítményre van, lesz szükségünk, amennyiben győzni szeretnénk, és végig koncentráltan, maximális erőbedobással szükséges kézilabdáznunk. 
A Budakalász egy stabil együttes, amelynek élén, Csoknyai István személyében, egy karizmatikus edző áll. A házigazdákra jellemző, hogy egy agresszív hatos falra alapozzák a védekezésüket, miközben elől legalább két-három kiváló lövővel igyekeznek bevenni a riválisok kapuját. 

– Szombati ellenfelünk megtréfálta a füredieket, akiket egy góllal megvert, majd ikszet játszott a Ferencvárossal és a Csurgóval egyaránt – emelte ki Tombor Csaba. – Azaz egy nagyon összeszedett Tatabányának illik majd pályára lépnie ellenük, ha sikert akarunk elérni szombaton. 
A Kék Tigriseknél különösebb változás a keret állapotában nem történt, ezért minden bizonnyal a Szegedet alaposan megizzasztó társaság veszi fel a hazaiakkal a küzdelmet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában