Diáksport

2023.02.07. 17:21

Sydney hős öttusázója második otthonának tekintette Tatát

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, kétszeres világbajnok öttusázó, a 2000-es sydney-i olimpia ezüstérmese is ellátogatott az elmúlt hétvégén Komáromban rendezett floorball kispályás Diákolimpia országos döntőjére. Mint kiderült, mindig szívesen látogat vármegyénk településeire.

Kovács László

Balogh Gábor továbbra is szívesen jön vármegyénkbe

Forrás: 24 Óra

Fotó: Kovács László

– Nagy örömmel köszöntötték egymást Tompa Andorral, a Tatai Edzőtábor egykori igazgatójával. Még onnan ismerik egymást?
– Igen, még onnan. Talán mondhatom azt, hogy baráti a kapcsolatunk. Munkatársak is vagyunk, hiszen Tompa Andor a Komárom-Esztergom Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, így mindketten a diáksportért dolgozunk.

– Szép emlékei vannak Tatáról?
– Persze. Úgy fogalmazhatok, hogy az edzőtábor hosszú időn keresztül a második otthonom volt. Egy évben nagyjából három hónapot ott töltöttem. Szerettem, szeretem a Cseke-tavat, az Öreg-tavat. Rengeteget futottunk az Agostyáni és a Baji úton. Majdnem minden részét ismerem a városnak. Mindig imádok ide visszajönni.

– Meglepődött, hogy Komáromban, a floorball Diákolimpia döntőin ilyen sokan buzdították a tanulókat?
– Nem lepődtem meg. Néhány éve is ellátogattam Komáromba, a floorball országos döntőjére, amelyet akkor a városi sportcsarnokban rendeztek. Most a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda új csarnoka ad otthont a rendezvénynek, amely szintén ideális helyszín. Örültem, hogy több száz gyermeket, szülőt, szurkolót láttam itt. Komáromban népszerű a floorball, hagyományai vannak. Próbálunk mindig olyan helyszíneket találni a Diákolimpia döntőinek, amelyek adott sportágban jeleskednek, hagyományai vannak az adott településen.

– Még csak az év elején járunk, a versenyek nagy része még hátravan. Magas az infláció, egekben az árak, a rezsiköltségek. Minden tervezett rendezvényüket meg tudják tartani? Nem éri kár a diáksportot?
– Mi is nagyon nehéz helyzetben voltunk tavaly, de ez szerencsére a múlt. Pintér Sándor belügyminisztertől hatalmas segítség érkezett felénk, fontos neki az iskolai sport, megkaptuk azokat a forrásokat, amelyekből megrendezhetjük a Diákolimpiákat, megszervezhetjük egyéb diáksport-feladatainkat, beleértve az intézményfenntartói oldalt is. A Klebelsberg-központ és a szakképző centrumok is rengeteget áldoznak arra, hogy a diákok elutazhassanak a versenyekre. Tehát 2023-ban is tudjuk működtetni a diáksport rendszerét.

– Köszöntőjében arról is beszélt, hogy a Diákolimpiákon legjobban teljesítő tanulók többletpontokat visznek az egyetemi, főiskolai felvételikre. A jövőben is megmaradhat ez a rendszer?
– A tanulók legnagyobb versenye a Diákolimpia, népszerű az iskolások körében. 2013-ban értük el, hogy minden diák, akik egyéniben vagy csapatban az első három között végez, többletpontot kap. Eddig tíz pont járt érte. Ismeretes, hogy 2024-től az egyetemek maguk dönthetik majd el, hogy mire és mennyi többletpontot adnak majd, de nem tudok olyanról, amely ne vinné ezt tovább. Olyanról viszont tudok, amely tíznél is több pontot ad.

– Közeleg a párizsi olimpia. Sokan szállnak harcba a kvótákért, aztán gőzerővel készülnek majd a jövő évi ötkarikás játékokra. Mire számít? Ismét lehet magyar éremeső?
– Nehéz kérdés. Azt gondolom, hogy a magyar sport minden olyan támogatást megkapott, amivel jól tud működni. Ráncfelvarrások még vannak hátra mind sportszövetségi, mind szervezési oldalról. De hangsúlyozom, szerintem a rendszer nagyon szépen működik, és nagyon komoly támogatottsága van. Jól áll a magyar sport, úgy gondolom, sok-sok olimpiai érem, öt-nyolc medál elvárható.

– Öttusázó is lehet az éremszerzők között?
– Földházi Zsófia nagyon jó formában van, éremesélyesnek mondható, de ugyanez igaz Kardos Bencére is. Úgy gondolom, a hölgyeknél és a férfiaknál is lesz egy-egy dobogósunk, illetve pontszerzőnk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában