Vasember papíron

2022.12.28. 17:30

Megszületett a Racemachine - izgalmas könyv mesél az ultratriatlonista Szőnyi Ferencről

Szinte felfoghatatlan távokat futott, biciklizett, úszott Szőnyi Ferenc aki, bár világbajnok, most is lelkes amatőrként definiálja magát. Életéről Kálnoki Kis Attila öttusázóval, újságíróval közösen készítettek könyvet.

Körtvélyfáy Dina

Kálnoki Kis Attila, Szőnyi Ferenc és Kovács Kokó István a Komáromban tartott könyvbemutatón

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

– Nem kis dolog, ha az ember saját hazájában tud próféta lenni. Nagyon büszke vagyok rá, hogy itt Komáromban ilyen sokan vagytok – köszöntötte az érdeklődőket Szőnyi Ferenc a könyvbemutató kezdetén.

Az eseménynek a komáromi Jókai mozi adott otthont, ahová Kálnoki Kis Attila mellett a kötet előszavának szerzője, Kovács Kokó István is ellátogatott. Szőnyi Ferenc elmondta, Kálnoki Kis Attila 2019-ben készített vele egy interjút, ekkor fogalmazódott meg bennük egy későbbi könyv gondolata. Az előszó megírására Kovács Kokó Istvánt azért kérte fel, mert jó barátságban vannak egymással. 

– Mi úgy voltunk Kokóval egymás példaképei, hogy nem is tudtunk róla. A világbajnok, a rettenthetetlen bokszoló, akinek annyit szurkoltunk. Kokó egy előadás után szólított meg azzal, hogy: Feri, nekem te vagy a példaképem! – fogalmazott Szőnyi Ferenc.

Kokó ugyanis szintén triatlonozik, bár nem olyan távokon, mint Szőnyi. Az ökölvívó úgy fogalmazott, első beszélgetésük után rádöbbent, Szőnyi Ferenc egy normál ember, nincs benne semmi gépies. Jó barátságot ápolnak, Komáromban is futottak már együtt. Kálnoki Kis Attila arról beszélt, bár Kokóval együtt mindketten szép sportpályafutást tudhatnak magukénak, bizonyos szempontból egyikük sem ér fel Szőnyiéhez. 

– Olyan versenyeken, erőpróbákon van túl, amihez mi hozzá se tudunk szagolni. Én is futottam maratont, Kokó is vett részt ironman versenyen, de amikor valaki tízszer, hússzor feszül neki egy ilyennek, és mindannyiszor teljesíti is, az felfoghatatlan – hangoztatta Kálnoki Kis Attila.

Egyebek mellett hozzátette, a könyv nem elsősorban arról szól, hogyan lehet ilyen teljesítményt elérni, ezt a sorok közül lehet kiolvasni. Végigmentek a főbb versenyeken, de Szőnyi magánéletét is bemutatják annak érdekében, hogy kiderüljön, ki is az a Szőnyi Ferenc, hiszen sok mindent az határoz meg, honnan érkeztünk. 

– Feri Ácsról indult, egy kis településről és olyan messzire ért, hogy még Mexikóban is előre köszönnek neki bizonyos helyeken. Ha valaki ezt el tudja érni önerőből úgy, hogy 37 évesen találkozik az élsporttal, az egészen egyedülálló teljesítmény – mondta Kálnoki Kis Attila.

Szőnyi Ferenc később arra is kitért, első versenyének mégis azt tartja, amikor gyermekkorában a nagypapájával bicikliztek a kukoricaföldön. A könyvben szerepelnek a gyermekkori csínytevések, a barátok, a vidékiekre jellemző szorgalom. Szőnyi hangsúlyozta, a mai napig lelkes amatőrnek tartja magát.

Úgy vélekedett, szinte a semmiből, őserővel, hozott tapasztalatokkal, szorgalommal, alázattal lett egyszer csak világbajnok. Mindezt azonban nem adták ingyen, sok izzadtság, vér, küzdelem áll az eredmények mögött. 

Kokó szerint a kötet egy igazi motivációs bomba

Kovács Kokó István a könyvbemutatón felhívta a figyelmet arra is, bár nem kell mindenkinek bajnoknak lenni, de Szőnyi Ferenc egész élete és pályafutása motivációs bomba. 

– Messi is motiváló, de az ő története nem egyedülálló, már most össze lehet hasonlítani száz másik focistával. Nézőpont kérdése, ki melyiküket tartja jobbnak. Szőnyi Feriből csak egy van – vélte Kokó, aki azt is hangoztatta, hogy a könyvet korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül mindenkinek ajánlja, hiszen annyira lelkesítő a történet. 

Kálnoki Kis Attila azt idézte fel, hogy a kötet hosszú, mélyinterjús beszélgetésekből készült el, egyes szám első személyben íródott. 2020 nyarára hat-hét fejezet elkészült, ezt követően egy kis szünet következett az alkotásban. Szeptemberben kezdtek újra dolgozni rajta, tervük pedig az volt, hogy még ebben az évben megjelenjen, ami sikerült is.

– Most egy kicsit kétségek között zajlik a könyv megjelenése okozta öröm, az embernek a fejére koppant a valóság. Amikor elesetté, kiszolgáltatottá válunk, akkor rájövünk, lehet, hogy most elvették a játékszerünket, talán örökre. Ekkor válik értékessé mindaz, amit most leírtunk – hangoztatta Szőnyi.

Szőnyi ugyanis egy ideje komoly sérülésekkel bajlódik, műtéteken van túl, így versenyzői pályafutását nem biztos, hogy folytatni tudja. Korábbi, Csernus Imrével folytatott vitáját is felhozta, amelynek során Csernus azt mondta neki, ő már nem világbajnok, hanem „csak” volt világbajnok. Kálnoki Kis Attila azonban úgy reflektált erre: Szőnyin kívül senki nem csinált meg kétszer hússzoros ironmant. 

– Ezért sem igaz, amit Csernus mond. Lehet, hogy Feri volt világbajnok, de a földön egyedül ő nyújtotta ezt a teljesítményt. Ezt pedig nem lehet múlt időbe tenni  – mutatott rá Kálnoki Kis Attila.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában