Szabályváltozás

2022.12.06. 11:43

Hivatalos: jóval nehezebb lesz bennmaradnia a Dorognak

Hivatalossá vált, amit eddig is lehetett tudni: két részletben 16-ra csökken a másodosztály létszáma.

H.I.
Hivatalos: jóval nehezebb lesz bennmaradnia a Dorognak

Szedlár Zoltánéknak el kellene mozdulni a sereghajtó pozícióból

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfői ülésén elfogadta a következő szezon versenykiírásait, ez alapján a férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban - a korábbi döntésnek megfelelően - húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a vezető testület arról is döntött, hogy az OTP Bank Liga 2023/24-es idénye július 28-án, pénteken kezdődik és 2024. május 26-án, vasárnap fejeződik be a tervek szerint. A Merkantil Bank Liga NB II küzdelmei is ugyanebben az időszakban zajlanak majd, ugyanakkor a másodosztály esetében a versenykiírás figyelembe veszi az elnökség korábbi döntését, melynek értelmében 2024-re 16 csapatra módosul a mezőny.

„A csapatok kérésének megfelelően a változás két ütemben megy végbe: a most zajló szezon végén, a feljutást és kiesést, valamit az NB III-as bajnokokat is érintő osztályozókat követően jön létre a 18 csapatos mezőny, amellyel a 2023/24-es idény rajtol. Ami a folytatást és a második lépcsőfokot illeti: a 2024-es szezonzárás után alakul majd ki a célzott 16 csapatos mezőny a Merkantil Bank Ligában” - olvasható az MLSZ cikkében.

Ez azt jelenti, hogy a most futó szezonban az NB II. 20. és 19. helyén végző csapat egyből búcsúzik, míg a 18., 17., és 16. helyen záró alakulat osztályozót játszik az NB III.-as bajnokokkal. A harmadosztály Nyugati-csoportjában jelenleg a Tatabánya vezeti a bajnokságot, ha ez így maradna, osztályozót kellene vívnia a feljutásért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!