Kézilabda

2022.12.15. 19:00

Győzelemmel zárná a MOL Tatabánya az őszi idényt

A Dabas ellen bizonyíthat a MOL Tatabánya, és óriási a bizonyítási vágy a Kék Tigrisekben a NEKA elleni idegenbeli döntetlent követően.

Petrik J.
Győzelemmel zárná a MOL Tatabánya az őszi idényt

Petar Topicék számára csak a győzelem az elfogadható

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Ugyan kissé foghíjas gárdával érkezett a NEKA otthonába a Bányász az előző fordulóban, de a döntetlen így is nehezen „védhető”. Ezt erősítette meg Tombor Csaba, a hazaiak mestere is. 

– Mindenki érezte, hogy a balatonboglári teljesítményünk sok kívánni valót hagyott maga után – emelte ki a szakvezető. – Gyenge volt a kapusteljesítményünk és a helyzetkihasználásunk is, annak ellenére, hogy remekül kezdtünk. Aztán vagy hét-nyolc lehetőséget elpuskáztunk, és így a hazaiak borsot tudtak törni az orrunk alá. Holott mindenki nyerni akart. De ilyen a sport... 

A vezetőedző szólt arról is, hogy óriási a bizonyítási vágy a csapatban, amit szeretnének a Dabas elleni, utolsó őszi mérkőzésen megmutatni. Az ellenfélről szólva megjegyezte, hogy roppant erős a védelmük, amelyt két jó kapusuk stabilizál. 
– Persze a Dabas is tud jól és gyengébben is kézilabdázni – fogalmazott Tombor mester. – De az tény, hogy sok rutinos, nagy csatákat megélt játékosuk van, azaz egy masszív gárdáról beszélhetünk. Nekünk viszont az lesz a feladatunk, hogy végig dominálva győzelmet arassunk. Más eredmény számunkra elfogadhatatlan. 

A tatabányaiaknál Uros Vilovszki derékbántalmakkal bajlódik, így rá nem számíthat a szakmai stáb, Székely Márton viszont ismét visszatérhet a kapuba, ami nagy pozitívum. 
Szöllősi Szabolcs, a vendégek sokszoros válogatott beállója és csapatkapitánya több szezonon keresztül a tatabányai kék-fehéreket is erősítette. 
– Kemény mérkőzésre számítunk, különösen, hogy a Tatabánya botlott a NEKA otthonában, így bizonyára még inkább készülnek ellenünk. A papírforma alapján nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, viszont különösebb teher nélkül kézilabdázhatunk, majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből. Tudjuk, hogy a hazaiak sokat erősödtek, védekezésben kifejezetten komoly hatos falat tudnak felállítani, de támadásban is igen hatékonyak. Gyakorlatilag minden posztra jut náluk két jó játékos – mondta az egykori tatabányai játékos. 

Kézilabda, NB I., férfi, 13. forduló 
MOL Tatabánya KC–Dabas KC
Tatabánya, Multifunkcionális sportcsarnok, péntek, 18.30. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!