Sprint Futóklub

2022.12.14. 11:56

Gazdagon díjazták a 30. tatabányai Mikulás-futás legjeit

A Sprint Futóklub által szervezett Mikulás-futás idén is nagy sikert aratott a résztvevők körében.

Kun Attila

Forrás: Sprint Futóklub/Facebook

Szabadidősport Immár 30. alkalommal rendezte meg a napokban a Sprint Futóklub a Tatabányai Szabadidősport Szövetség (TVSZSZ) segítségével a megyeszékhelyen, azon belül is Sárberekben hagyományos futóversenyét, a Stop-Mikulás futást. A versenyközpont a Fellner-iskolában volt, ami ismét nagyszerű helyszínnek bizonyult.

A versenyzőknek szeles, de decemberhez képest jó futóidőben kellett teljesíteni az 1900 (egy kör) vagy az 5900 (három kör) méteres távot. Külön öröm volt a szervezők számára, hogy ismét több felvidéki magyar is indult a három körös versenyen. A több távon induló befutókat a télapó szaloncukorral, a Stop Cukrászda az erre az alkalomra készített süteményével, a Chio pedig rágcsálnivalóval ajándékozta meg a célban.

A 200 méteren 35 kisgyermek állt rajthoz, ők a befutásnál érmet, édességeket és rágcsálnivalót vehettek át a télapótól. Az 1900 méteren 20-an, az 5900 méteren pedig 104-en várakoztak a rajtnál, így összesen 159-en indultak a három távon.

Az eredményhirdetésnél a sorsolás mellett sok kupát és érmet, valamint számos különdíjat adtak át a szervezők. A verseny főtámogatója, a Stop Cukrászda jóvoltából tortával köszöntötték a decemberben születetteket. A 70 éven felülieket kupaátadással ünnepelték.

Szép eredmények születtek

1900 méter: nők: 1. Kontár Dóra (Vuk SE triatlon), 2. Nagy Petra, 3. Gombási Alexandra (Oroszlány); férfiak: 1. Kiss Huba (Vuk SE triatlon), 2. Koselák Zalán (Székesfehérvér), 3. Krajcár Bence. 5900 méter, nők: 1. Csomor Erika (Vuk SE triatlon), 2. Madarász Panka (Oroszlány), 3. Leskó Lili (Oroszlány); férfiak: 1. Gorza István (Táplánszentkereszt), 2. Tomovic Róbert (Réte, Szlovákia), 3. Szendrei Zsolt (Tatabánya).

A rendezők örömére sok új futó is ellátogatott a versenyre, még Debrecenből is érkeztek. A rendezvény legidősebb résztvevője a tatabányai Bozó Pál, aki már 84. évében jár. A nőknél az erdőkertesi Tóthi Margó 72 esztendősen is minden gond nélkül teljesítette az 5900 méteres távot.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában