Hálón innen és túl

2022.12.07. 22:15

Asztalitenisz: a Dág és a Tata is nyert

Vegyes mérleggel folytatták csapataink az NB-s csapatbajnokságokat.

Kun Attila

Béres Szabolcs hibátlanul teljesített a Sopron ellen

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. P.

A másodosztályú csapatbajnokságban szereplő Tatai AC előbb halasztott mérkőzésen veszített a listavezető, az összes eddigi mérkőzését megnyerő dunaújvárosi egyetemisták vendégeként, majd hazai környezetben győzte le a Sopront. Utóbbi összecsapáson Béres Szabolcs és Daru Zsolt az összes mérkőzését megnyerte a tatai csapatban. A TAC jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban. 

A harmadik vonalban szereplő Esztergom két hazai vereségen van túl és jelenleg a kilencedik, utolsó előtti helyen áll. Az ugyanitt szereplő Tatai AC II. a hetedik helyet foglalja el. 
A negyedosztályban a Vértesszőlős nagyon megverte a sereghajtó Veszprémet és az első helyen áll (igaz, a második helyezett Beloiannisz vesztetett pontok tekintetében megelőzi), míg a hatodik helyezett Dág a MÁV Előre vendégeként aratott magabiztos győzelmet. A vértesszőlősi csapatban Illés Roland, Kovács Csaba és Szakál Béla az összes mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, előbbi játszmát sem veszített az öt összecsapásán! 

NB I., Nyugati csoport, férfi, 7. forduló 
Tatai AC I.–Turris SE Sopron 11–3 
A tatai győzelmek: Béres Szabolcs és Daru Zsolt 3–3, Epinger Márton 2, Bak Imre 1, a Bak Imre-Daru Zsolt és a Béres Szabolcs-Epinger Márton párosok. 
A 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen 
Dunaújvárosi EDSE–Tatai AC I. 9–5 
A tatai győzelmek: Bak Imre és Béres Szabolcs 2–2, Daru Zsolt 1. 
NB II., Északnyugati csoport, vegyes, 7. forduló 
Esztergomi ASE–Celldömölki VSE III. 5–13 
Az esztergomi győzelmek: Horváth Ákos, Kasza Endre, Makovics Tamás, Szklenár Máté, a Horváth Ákos-Makovics Tamás páros. 
A 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen 
Esztergomi ASE–Bányász Sportkör Ajka I. 6–12 
Az esztergomi győzelmek: Petkovics Barnabás és Szklenár Máté 2–2, Horváth Ákos 1, a Petkovics Barnabás-Szklenár Máté páros. 

NB III., Közép-dunántúli csoport, vegyes, 9. forduló 
Vértesszőlősi SE–Veszprémi ESC II. 16–2 
A vértesszőlősi győzelmek: Illés Roland, Kovács Csaba, Szakál Béla 4–4, Baloghy Péter 2, a Baloghy Péter-Kovács Csaba és az Illés Roland-Szakál Béla párosok. 
MÁV Előre SC–Dág KSE 6–12 
A dági győzelmek: Szikora Bence és Szikora Márton 3–3, Pósfai Bendegúz és Szikora Ágoston 2–2, a Pósfai Bendegúz-Szikora Bence és a Szikora Ágoston-Szikora Márton párosok. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában