Kemma.hu podcast

2022.12.31. 11:25

3 millió forintból csináltuk a két londoni olimpiai érmet - a Csernoviczki-sikerek nyomában

A Kemma.hu sportos podcastjében Csernoviczki Csaba hétdanos dzsúdómester, az Ippon Judo Tatabánya SE elnöke és vezetőedzője, valamint lánya, a kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai bronzérmes cselgáncsozó, Csernoviczki Éva voltak a vendégeink.

K. A.

Csernoviczki Csaba és lánya, Éva a szerkesztőségünkben

Forrás: Kemma.hu

Csaba többek között beszélt ez egyesület idei kitűnő eredményeiről, az ipponos dzsúdósok ugyanis a hazai sikerek mellett 2022-ben a nemzetközi versenyeken is komoly eredményeket értek el. Ezt követően természetesen szóba kerültek a jövő évi tervek is, mint például további fiatalok toborzása, illetve a klub élversenyzők karrierje. Szóba került az is, hogyan készülnek a versenyekre, és hogy a két olimpiai érmet Londonban hárommillió forintból érték el. Kis költségvetésük ellenére azonban olyan komoly szakmai munka folyik az egyesületnél, hogy 15 év alatt 24 világversenyérmet szereztek eddig Tatabányán. 

Az aktív versenyzéstől tavaly visszavonult, immár az egyesület kötelékében edzősködő és szakmai vezetőkét tevékenykedő Csernoviczki Éva az egyesületen belüli új szerepköre mellett sportdiplomáciai karrierjére is kitért, hiszen idén tagja lett a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának.

Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában