Labdarúgás

2022.11.26. 15:00

Csapatépítő programmal is készült Dorog

A Dorogi FC Ajkára látogat vasárnap.

Kun Attila

A Dorog (piros-feketében) Ajkáról sem távozna pont nélkül

Forrás: 24 Óra

Fotós: Walczer Patrik

NB II., 18. forduló

FC Ajka–Dorogi FC

Ajka, vasárnap, 15 óra.

A dorogi csapat a két héttel ezelőtt rendezett 17. fordulóban 4-2-re győzött hazai pályán a Tiszakécske ellen, amivel megszakította négy meccses vereségszériáját. Bár az eddig 13 pontot gyűjtő piros-feketék a 20., utolsó helyen állnak a bajnokságban, ezzel a sikerrel továbbra sem kerültek túlságosan távol az osztályozót jelentő helyektől. Marián Sluka vezetőedző csapata ezúttal ahhoz az Ajkához látogat, amely az előző fordulóban 3-2-re győzött Szentlőrincen és 22 pontjával jelenleg a 11. helyen áll.

– Az előző héten öt napot edzettünk, majd egy csapatépítő programon vettünk részt. Ezen a héten már kimondottan az Ajkára készültünk. Ha ezúttal is azt a játékot nyújtjuk, mint a Tiszakécske ellen, ismét bízhatunk a pontszerzésben – nyilatkozta a mérkőzéssel kapcsolatban Marián Sluka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában