Megyei foci

2022.11.18. 18:47

Az utolsó forduló jön az évben a megyei első osztályban

A 2022-es évre elbúcsúzunk a megyei futball első osztályától, a csapatok téli nyugovóra térnek. Ez a kör azonban még nagyon fontos lesz minden csapatnak.

Herczeg István

Fotó: Novotni Ákos

Nagyon fontos lenne minden együttes számára, hogy győzelemmel térjen nyugovóra, ráadásul igen szoros a tabella, így az utolsó idei forduló kiemelten izgalmas lehet. A Bábolna Környére fog utazni ezen a hétvégén, hogy folytassa jó sorozatát. Józsa Péter csapata két nagyon értékes győzelem után utazik Környére, és ha hozza a papírformát az ötödik helyen álló csapat a sereghajtó ellen, akkor akár a negyedik helyen is töltheti a téli pihenőt. 

A Környe eddig öt pontot szerzett csak, utolsó öt meccséből hármat is elveszített, ráadásul vannak egyéb nehezítő tényezők, így a vendégek felé billen a papírforma. Egyszer már találkoztak egymással a felek, akkor a Bábolna otthon 2-0-ra győzött. Az Esztergom és az Almásfüzitő hatpontos derbit vív egymással, bár ez a szezon első felében még nem így nézett ki. Azóta viszont az Esztergom nemigen tudott nyerni, az Almásfüzitő pedig remek formában van. Mindez számokban: Spóner József csapata az utolsó hat meccsből csak egyet tudott megnyerni, míg az Almásfüzitő ugyanezen a távon csak egyet veszített el. Ezzel együtt még így is az Esztergom áll jobban a tabellán három ponttal. Ősszel egy fordulatos mérkőzésen az Esztergom 4-3-ra tudott győzni, alighanem ezt most is aláírnák. 

A listavezető Koppánymonostor számára sem lesz egyszerű feladat a hétvégi, de legalább hazai pályán búcsúzhatnak az évtől. Az ellenfél a mostanában megtáltosodó Tát lesz, Szabó Attila csapata sorozatban négy győzelmet is aratott, amivel surranópályán fel is mászott a hatodik helyre. Monostorra sok alapembere nélkül utazik majd az alakulat, de így is megnehezítheti a listavezető dolgát.

A forduló rangadóját Vértessomló rendezik, ahová a Kecskéd utazik. A svábok rangadója mindig nagy érdeklődéssel bír, és bár a két település baráti viszont ápol egymással, ez az adott 90 percre nem lesz igaz. Mindkét csapatnak nagyon fontos a jó zárás, hiszen a Vértessomló a dobogón szeretné kezdeni 2023-at, a Kecskéd pedig szeptemberben nyert utoljára mérkőzést. Egyik csapat sem a legoptimálisabb kezdőcsapattal fog kiállni a mérkőzésre, fájó hiányzók lesznek mindkét oldalon, de ettől függetlenül biztosan élvezetes lesz az összecsapás. A második helyen álló Nyergesújfalu Vértesszőlősre utazik majd, hogy kijavítsa az ősz egyik legfájóbb pontvesztését. 

Darabos Gábor csapata 4-4-es döntetlent játszott legutóbb a Vértesszőlőssel, most mindenképpen győzni akarnak. Ha ez sikerül, akkor lőtávolon belül maradhatnak a listavezető mögött, ellenkező esetben Vigh Lászlóék elszakadhatnak. A hazaiaknál ezúttal Mesterházi Gábor lesz a kispadon, miután Kiprich József kórházba került. A jó évzárásban bízik a Sárisáp és a Tata is, és rájuk is fér. A Tata hosszú fordulók után az előző körben végre újra nyerni tudott, míg a Sárisáp az elmúlt három mérkőzését egyaránt elveszítette, így mindkét csapat joggal bízik benne, hogy minden jó, ha a vége jó. A legutóbbi találkozójukon kereken 10 gól esett, 7-3-as elosztásban, aminek a tataiak örültek.

Eurotrade Solar Megyei I. osztály, 14. forduló
November 20, vasárnap, 13:30
Környe SE-Bábolnai SE
Zelenai Erik, a Környe játékos-edzője: - Nem vagyunk könnyű helyzetben a sok eltiltás és sérülés miatt, de így is igyekszünk mindent megtenni a pontszerzésért.
FC Esztergom-Almásfüzitő SC
Spóner József, az Esztergom vezetőedzője: - Javítani szeretnénk a játékunkon első sorban, és jó eredménnyel zárni az idei évet.
Koppánymonostor SE-DG Tát SE
Vigh László, a Koppánymonostor vezetőedzője: - A Tát egy nagyon stabil csapat, nehéz ellenük mérkőzést játszani. Vannak nehézségeink, nem egyszerű helyzet. Azért vagyunk ennyien létszámban, hogy meg tudjuk oldani. Bízunk benne, hogy a legutóbbi hazai mérkőzésünkhöz hasonlóan szép számú közönség előtt játszhatunk, és legalább olyan eredményesek leszünk, mint akkor.
Vértessomlói KSK-Wati Kecskéd KSK
Nagy Géza, a Vértessomló vezetőedzője: - Nehéz mérkőzés elé nézünk. Szeretnénk az eddigi őszi teljesítményünket egy győzelemmel megkoronázni.
Vértesszőlősi SE-Nyergesújfalu SE
Mesterházi Gábor, a Vértesszőlős vezetőedzője: - Nehéz mérkőzésre számítunk, de szeretnék jó játékkal búcsúzni az idei évtől.
Sárisápi BSE-Tatai AC
Csapó Károly, a Sárisáp vezetőedzője: - A megye egyik legjobb csapatát látjuk vendégül. Bízunk a sikeres évzárásban, minden meg fogunk tenni a győzelem. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában