Kézilabda

2022.10.28. 21:35

Nagy csatában nyertek a Kék Tigrisek

Megvan a hatodik győzelem.

Petrik József

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A „Pink október” jegyében, mintegy a mellrák elleni küzdelmet is támogatandó, a Kék Tigrisek rózsaszín mezben léptek pályára. Ezeket a mezeket a hónap végéig, licitálással a szurkolók is megszerezhetik maguknak, ezzel is segítve a Szent Borbála Kórházat…

A találkozón halványan kezdtek a hazaiak, miközben Csoknyai mester, a vendégek trénere, jól forgatta csapatát, ezzel pedig nagy küzdelemre kényszerített a Kék Tigriseket. Az első játékrészben többnyire fej-fej mellett haladt a két társaság, nem véletlen, hogy ez a harminc perc döntetlennel zárult.

A fordulást követően, a félidő derekán aztán megroppantotta ellenfelét a Tombor-csapat, és végül megérdemelt győzelmet aratott.

Tombor Csaba: - A legfontosabb, hogy nyertünk, és, hogy Cristian Ugalde visszatérhetett a pályára. Az elején dekoncentráltan, dinamika nélkül játszottunk, de ez semmit nem von le a jól kézilabdázó Budakalász érdemeiből. A szünet után viszont már azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk.

Csoknyai István: - Jó mérkőzést tudtunk játszani a Tatabányával. Az első félidő után viszont, mintha túl messzire néztünk volna, mert arra gondoltunk, hogy „csodát” is tehetünk. Aztán a második félidő derekán, a rutinosabb hazaiak megérdemelten harcolták ki a két pontot, de én is elégedett lehetek a srácokkal. 

Kézilabda NB I., férfi, 7.forduló

MOL Tatabánya KC – Budakalász 29-24 (15-15)
Tatabánya,1800 néző, vezette: Sándor L., Szikszay Cs.
Tatabánya: Székely M. – P. Rodríguez 2, Ancsin 4, Obradovics, Topic 10, Gőri M. 2, Pergel. Csere: Nagy B. (kapus), Peric 5 (2), Bodor 1, Maras 1, Ugalde 2, Vilovszki, Edwards, Ubornyák 2. Edző: Tombor Csaba.

Budakalász: Váczi D. 1 – Varjú 1 (1), Sinkovits 7, Mihalin 1, Kiss B. 1, Juric-Grgic 2, Kovács D. 1. Csere: Bíró B. (kapus), Tyiskov, Tóth R., Koncz 4, Papp B. 2, Maracskó 3, Tóth Sz. 1. Edző: Csoknyai István.

Az eredmény alakulása, 4.p.: 1-3, 10.p.: 6-5, 17.p.: 8-10, 25.p.: 13-13, 36.p.: 18-17, 47.p.: 23-18, 54.p.: 26-20.
Kiállítások: 8, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 3/2, illetve 3/1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában