Foci

2022.09.26. 07:40

„Ott volt a kés a torkunkon” - már nincs nyeretlen csapat a megye I.-ben

Megszakadt a Tata remek sorozata, már csak a Koppánymonostor veretlen a megyei első osztályban.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A hetedik forduló több meglepetést is hozott a megyei bajnokság első osztályában. Szombaton az eddig mindegyik meccsét megnyerő Tata vereséget szenvedett az eddig hektikusan teljesítő Esztergom ellen, ráadásul hazai pályán. A találkozó vendéggóllal indult, de nem sokkal később már a Tata vezetett 2-1-re. A szünet előtt aztán még Gyebnár egyenlített, így úgy futottak ki a csapatok a második félidőre, mint addig ha semmi nem történt volna. Sokáig nem is történt semmi, de aztán Faragó a 86. percben meglőtte a győztes gólt, így az Esztergom vitte haza a három pontot, a Tata pedig elszenvedte első vereségét – ettől függetlenül a TAC továbbra is a második. Nem volt ez jó hét Wéber Rolandéknak, hiszen szerdán a Zsámbék ellen is kikaptak a megyei szuperkupában. 

A Bábolna két vereség után várta az előző körben az első győzelmét megszerző Vértesszőlőst. A tabellán elfoglalt helyek alapján így is a hazaiak voltak esélyesebbek, és ezt hamar gyakorlati előnnyé is változtatták. Az első félidőben már négy volt a különbség, aztán – csak hogy az meg ne sértődjön – a másik kapuba is ugyanennyit rúgtak a bábolnai focisták, így a vége egy nyolcas lett. Soha Máté egymaga öt gólt vágott.

A nem túl jó formában lévő Almásfüzitő ugyan mezőnyben partnere volt a Nyergesújfalunak, de a vendégek a rutinjukkal elvitték a három pontot. Manga Milán csodálatos szabadrúgásgólja szemet gyönyörködtető volt, a Nyergesújfalu végül fontos győzelemmel térhetett haza, az újonc Almásfüzitő pedig egyre lejjebb csúszik a tabellán. Igazi thriller volt Táton, hiszen előbb az első húsz percben három gólt rúgott a Kecskéd, és ekkor már sokan elkönyvelték a vendégek győzelmét. A második félidőben aztán ledolgozta a hátrányát a Tát, a harmadik gólját a nyolcvanadik percben szerezve. Ekkor már többen gondoltak arra, hogy a Kecskéd összezuhan, de nem így történt: Plotár Patrik két perccel később végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát, végül 4-3-ra nyert a Kecskéd.

A Környe nem nagyon tudott ellenállni a Koppánymonostor akaratának, a listavezető Vigh-csapat végül 7-1-re győzött, így még lejjebb taszította a Környét. A Vértessomló remek formában érkezett az akkor még sereghajtó Sárisáphoz. Az esős, mély talajú pályán sokáig nem esett gól, végül egy pocsolyában megálló labdával futott kapura Yousif, aki ki is használta a lehetőséget, így a mindössze egy sárga lapot hozó mérkőzésen a Sárisáp megszerezte szezonbeli első sikerét.

Eurotrade Solar megyei I. osztály, 7. forduló
Tatai AC–FC Esztergom 2-3 (2-2)
Tata, vezette: Linn K. (Gabala Zs., Urbanics Á.).
Tata: Csákány – Zuggó, Mészáros (Tóth, 85.), Bogár, Kiprich, Visnyovszki, Putnoki (Dragonya, 83.), Kisék (Lázár, 68.), Martonfi, Máté-Kovács, Hauzer. Vezetőedző: Wéber Roland.
Esztergom: Monori – Várszegi D., Faragó M., Spáth, Gyebnár (Varga, 93.), Bereczki, Sándor, Klátyik, Bokros (Krausz, 65.), Tahon, Barlangi. Vezetőedző: Spóner József.
Gólszerzők: Zuggó (30.), Kisék (33.), illetve Sándor (23.), Gyebnár (45.), Faragó M. (86.).
Kiállítva: Kiprich (90., Tata).
Jók: senki, illetve mindenki.
Wéber Roland: – Teljesen megérdemelt vendégsiker született. Szívvel, lélekkel játszott az Esztergom, gratulálok nekik.
Spóner József: – Gratulálok az egész csapatomnak. Egy jó Tata otthonából sikerült egy színvonalas mérkőzésen elhozni a három pontot.

Bábolnai SE–Vértesszőlősi SE 8-0 (4-0)
Bábolna, vezette: Kurali Z. (Kis G. B., Faragó Gy.).
Bábolna: Szabó B. (Soós, 88.) – Szabó Á., Bognár, Kiss (Varga, 77.), Czeglédi (Lanzendorfen, 46.), Takács K., Németh, Hajnal P. (Takács B., 77.), Hajnal K. (Nagy M., 60.), Végh, Soha. Vezetőedző: Józsa Péter.
Vértesszőlős: Kovács B. – Bognár, Hideg (Ratimorszky, 77.), Tóth B., Polyák, Szőke (Németh, 63.), Dombai (Jónás, 46.), Vaczula (Keleti, 30.), Nagy Gy., Bencsik, Fekete (Wágner, 53.). Vezetőedző: Kiprich József.
Gólszerzők: Soha (4. - büntetőből, 28., 49., 56., 79.), Hajnal P. (21.), Végh (40.), Takács B. (87.).
Jók: Soha, Kiss, Végh, illetve senki.
Józsa Péter: – Jobban alkalmazkodtunk a nehéz talajhoz, és gyors támadásainkkal a vendégcsapat nem nagyon tudta tartani a lépést.
Kiprich József: – Ilyen rosszul még nem láttam játszani a Vértesszőlőst. Előre is, hátrafelé meg főleg… A Bábolna ilyen különbséggel is megérdemelten nyert.

Almásfüzitői SC–Nyergesújfalu SE 1-3 (0-1)
Almásfüzitő, vezette: Drabon B. (Drexler D., Huszka D. L.).
Almásfüzitő: Németh T. D. – Szalai (Nagy, 46.), Szűcs, Bombicz, Kuzma, Bozori (Hajnal, 69.), Minárcsik, Farkas G., Makszimcsuk, Torday (Patócs, 77.), Németh (Bihari, 57.). Technikai vezető: Lencse Balázs.
Nyergesújfalu: Borsiczki – Kozák (Molnár Á., 82.), Cseh (Vida, 84.), Hajnal (Vass, 57.), Tóth (Jakobi, 91.), Farkas Á., Mann, Balogh, Szoboszlai (Antal, 80.), Molnár A., Manga M. Vezetőedző: Darabos Gábor.
Gólszerzők: Nagy (83.), illetve Tóth (33.), Manga M. (72., 78.).
Jók: Kuzma, Bombicz, Szűcs, Makszimcsuk, illetve Balogh, Kozák, Manga M., Mann, Tóth.
Lencse Balázs: – Hozzáállás, lelkesedés: jeles. Ha egy kicsit elkezdünk jobban hinni magunkban, akkor meg is nyerhetjük ezeket a mérkőzéseket. Egy jó meccset vívtunk egy jó ellenfél ellen, gratulálunk nekik.
Darabos Gábor: – Nehéz mérkőzés volt, az időjárás és a pálya talaja komolyan befolyásolta a csapatok játékát. Örülök, hogy sikerült begyűjtenünk a három pontot. Gratulálok csapatomnak.

DG Tát SE–Wati Kecskéd KSK 3-4 (0-3)
Tát, vezette: Hegedüs R. (Marosi M., Frank V. L.).
Tát: Koller F. – Sáros, Rábl, Tirpák, Koller T., Putnoki, Jámbor, Szalai D. (Varga, 46.), Tillman, Páldi, Chrompota. Vezetőedző: Szabó Attila.
Kecskéd: Grósz – Neckernusz, Vadkerti, Schmidt L., Plotár, Kalóczkai (Nagy, 86.), Kozma, Tomayer, Schmidt G. (Gyenes, 68.), Dikasz, Harsányi. Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Koller T. (47., 80.), Páldi (72.), illetve Plotár (2., 82.), Dikasz (16., 21.).
Jók: mindenki, illetve mindenki.
Szabó Attila: – Ellenfelünk sajnos létszámfölényben volt az egész mérkőzésén. Dicséretes, hogy felálltunk 0-3-ról, és mondhatnám, hogy a sors nem akarta, hogy pontot, pontokat szerezzünk, de nem így volt. A játékvezetők hétről hétre überelik egymás nagyszerű teljesítményét. Nem gondolnám, hogy másfél méteres leseket el lehet nézni, de ha igen, akkor nagy a baj. Tisztában vagyunk vele, hogy kevés a játékvezető, hogy ők is hibáznak, mi is hibázunk, ez benne van a játékban, de az arrogancia, és a provokáció már nem. A Kecskédnek sok sikert kívánok!
Linczmaier László: – Az első félidőben szinte tökéletesen játszott a nagyon foghíjas csikócsapatunk. A második játékrészben hátul is belehibázgattunk, és elöl is óriási ziccereket rontottunk, így ott volt a kés a torkunkon. Hogy mocorog valami a csapatban, arra bizonyíték, hogy nem omlottunk össze, hanem újabb gólt rúgtunk.

Környe SE–Koppánymonostori SE 1-7 (0-4)
Környe, vezette: Derencskei B. (Lovas G., Ombódi I. B.).
Környe: Bódis – Kerék (Szerencse M., 68.), Jónás R., Zelenai, Szerencse D., Kántor, Patyi (Sztojka, 68.), Babai, Lencse (Stefán, 46.), Szabó, Bilisánczki (Nagy, 84.). Játékos-edző: Zelenai Erik.
Koppánymonostor: Boros (Vicena, 55.) – Hegedűs, Venczel, Csapó (Kalla, 61.), Sinkó, Valkó M., Valkó G. (Sallai, 61.), Simonka (Zsapka, 65.), Fodor, Korcsok (Dombi, 70.), Tímár. Vezetőedző: Vigh László.
Gólszerzők: Babai (66.), illetve Hegedűs (5.), Korcsok (15., 22., 46.), Fodor (20., 63.), Valkó M. (61.).
Jók: senki, illetve mindenki.
Zelenai Erik: – Gratulálunk a Koppánymonostornak.
Vigh László: – Nagyon örülök annak, hogy a fiúk a zord időjárási körülmények ellenére is úgy álltak a találkozóhoz, ahogy kell. Már a meccs elején rengeteg helyzetet tudtunk kidolgozni, szinte végig domináltunk, és helyenként élveztük is a játékot. Le a kalappal a srácok előtt!

Sárisápi BSE–Vértessomlói KSK 1-0 (0-0)
Sárisáp, vezette: Szeibert P. (Gabala Zs., Jászberényi M.).
Sárisáp: Sándor G. – Cserven, Papp, Marczinkó (Janetka, 80.), Berkeszi (Cauxeiro, 60.), Manger, Válent, Jurásek J. (Nagy Zs., 88.), Bojtor (Hamza, 71.), Karcagi, Yousif. Vezetőedző: Csapó Károly.
Vértessomló: Kalmár – Tóth, Éliás, Erdei, Koller, Pető, Batin, Kovács K., Földi, Kovács S., Balogh. Vezetőedző: Nagy Géza.
Gólszerző: Yousif (85.)
Jók: Yousif, Manger, Sándor G., Karcagi, illetve Kalmár, Kovács K., Földi.
Csapó Károly: – Nagyon nehéz körülmények között bravúros győzelmet arattunk. Tipikus egygólos mérkőzés volt, mindkét oldalon voltak lehetőségek. Nagyon boldogok vagyunk, hogy megszereztük az első győzelmünket. További sok sikert a Vértessomlónak!
Nagy Géza: – Egy ki-ki meccsen a mély talajtól függetlenül sportszerű mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában