Labdarúgás

2022.09.03. 10:17

Megyei rangadót vív a Tatabánya és a Komárom, kiesési derbin küzd a Dorog

Megyei rangadót rendeznek a harmadosztályban, kiesési derbi vár a Dorogra.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Az NB III. Nyugati-csoportja folytatódik tovább, a szerdai nem túl sikeres nap után itt az esély a javításra. Nehéz dolga lesz a Zsámbéknak, hiszen a mindössze egy ponttal álló Bodó-csapat délelőtt 11 órakor Győrben lép pályára. Az ETO Akadémia tavaly a negyedik helyen zárta a bajnokságot, és idén sem rosszak, jelenleg a tizedik pozíció az övék. 

Legutóbb épp a Komárommal játszottak, ahol hamar kétgólos előnyre tettek szert, de pontból így is csak egyet tartottak otthon. A Zsámbék az első fordulóban elért döntetlen óta minden találkozóját elveszítette, így nem túl jó formában érkeznek majd Győrbe. 

A másik két NB III.-as alakulatunk egymás ellen vív, azaz megyei rangadó következik. Jelenleg a Tatabánya áll jobban a tabellán a 11 pontjával, ez a negyedik helyet eredményezi jelenleg, míg a Komárom 6 ponttal a tizenhetedik pozícióban tanyázik, ami jelen pillanatban a kiesést eredményezné. Szerdán mindkét csapat döntetlent játszott. A tavalyi évben Tatabányán 1-1 lett a két csapat mérkőzése, Komáromban pedig a Tatabánya győzött 2-1-re.

NB III., Nyugati-csoport, 7. forduló

Szeptember 4, vasárnap, 11 óra
ETO Akadémia-Zsámbéki SK
Szeptember 4, vasárnap, 19 óra
Tatabányai SC-Komárom VSE

NB II., 7. forduló

Dorogi FC–Budafoki MTE
Dorog, vasárnap, 17 óra

A négy pontjával a 18. (még éppen kieső) helyen álló Dorog az előző fordulóban gól nélküli döntetlent ért el a középmezőnyhöz tartozó Békéscsaba vendégeként, így bizakodva várhatja a hétvégi fordulót. Ahol jó esélye nyílik pontjai számának gyarapítására, hiszen a három pontjával a 20., utolsó helyen álló Budafokot fogadja. A Doroghoz hasonlóan a fővárosiak is döntetlent játszottak az előző fordulóban, mégpedig hazai pályán a Szentlőrinc ellen (1-1).

– Egy jó erőkből álló budafoki csapatot fogadunk holnap, amely a vártál gyengébben kezdte a bajnokságot. A játékoskeretükben sokkal több van annál, mint amit eddig mutattak, így egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A Bányásznapon azonban nem lehet más a célunk, mint itthon tartani a három pontot. Az elmúlt hetekben biztató teljesítményt nyújtottunk, remélem, hogy vasárnap is jól játszunk majd, ami győzelemmel is párosulni fog – nyilatkozta Fenyvesi László, a Dorogi FC vezetőedzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában