Foci

2022.09.26. 22:32

Kiütéses banai győzelem született a Déli csoport rangadóján a megye III.-ban

A megyei harmadosztály hétvégi fordulójában megerősítette vezető pozícióját az egyaránt rangadót nyerő Bana és Tardos.

Kun Attila

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A Déli csoport rangadóján a második helyezett Csém a listavezető Banát fogadta. A két csapat között mindössze egy pont volt a különbség, így izgalmas mérkőzésre volt kilátás. Nos, az izgalmakból semmi sem lett, a Bana ugyanis a triplázó Nyári Roland vezetésével kiütéses győzelmet aratott és négy pontra növelte előnyét legyőzöttjével szemben. A Csémet pontszámban befogta a remek formában lévő, zsinórban negyedik meccsét nyerő Bokod, amely a Rédét verte könnyedén. 

Az egymás után harmadik győzelmét arató Császár-Ete II. Várgesztesről hozta el a három pontot, míg a Dad Bársonyoson nyert nagyon simán. Igazi gólfesztivált rendezett a Tárkány, amely nagyon megverte az Oroszlányt. A mérkőzés hőse Csonka József volt, aki a házigazda 14 góljából egymaga 11-et (!) szerzett, így csak eggyel maradt el a Császár-Ete II. játékosától, Gyüszi Leventétől, aki az előző körben 12-ig jutott a Bakonyszombathely ellen. 

Akkor ugye a szombathelyiek 24-et kaptak, így nem sok jel mutatott arra, hogy ebben a fordulóban megszerzik első pontjukat. Sokáig valóban úgy tűnt, hogy ezúttal is vereséggel hagyják el a pályát, hiszen kétgólos hátrányba kerültek a Szákszend ellen. Végül felálltak a padlóról és döntetlenre mentették a mérkőzést. A góllövőlista élén továbbra is a már említett Gyüszi Levente, valamint a csémi Török Zoltán áll 15 találattal, Csonka József és Nyári Roland 14-gyel követik őket.

Északon az előző szezon két harmadosztályú bajnokcsapata, a címvédő Tardos és a délen nyerő Dunaalmás csapott össze utóbbi otthonában. A Tardos egy Kovács Henriknyivel mindenképpen jobb volt, a vendégek játékosa ugyanis négy gólt szerzett, csapata pedig épp ennyivel volt jobb vendéglátójánál. Kovács 13 találattal vezeti a csoport góllövőlistáját. Hogy a Tardos legyen a forduló nyertese, arról a többi mérkőzés résztvevői is gondoskodtak: a második helyezett Naszály nem bírt hazai pályán a Pilismaróttal, az eddig veretlen Tatabányai Vasas pedig meglepetésre (igaz, fél óra után emberhátrányba kerülve) veszített a Vértestolna ellen. A Bajót a triplázó Prska Milán vezetésével kiütötte a Szomódot, míg a Süttő a létszámhiányosan kiálló Bajna vendégeként nyert nagyon simán. Nem mindennapi meccset játszott az Annavölgy és a Szárliget: a hazai csapat 20 perc után már három góllal vezetett, de a Szárliget a félidőre kiegyenlített. Az annavölgyiek még kétszer szereztek vezetést, de a vendégek mindkétszer egalizáltak, így végül döntetlennel ért véget a 10 gólt hozó összecsapás. Mindkét csapatnál volt egy triplázó: az első pontját szerző Annavölgynél Somogyi István, a Szárligetnél Farkas Dániel volt háromszor eredményes.

Eurotrade Solar megyei III. osztály, Déli csoport, alapszakasz, 7. forduló

Bakonyszombathely KSE–Szákszendi SE 2-2 (1-2)

Bakonyszombathely, vezette: Dávid Rita (Patócs Dorina).

Bakonyszombathely: Révész – Kodai, Barta (Dróth, 57.), Mészáros I., Áment, Nebehaj, Pék, Mészáros T., Klestenitz I., Babai, Tóth.

Szákszend: Teberi – Klestenitz Á., Mezőfi (Kovács R., 72.), Szabó, Biri, Müller (Kocsis, 65.), Kovács T., Petrás, Hideg, Nyári (Mester, 65.), Kiss J. Technikai vezető: Simon József.

Gólszerző: Tóth (44.), Nebehaj (66.), illetve Petrás (35.), Szabó (43.).

Csémi SE–Banai KSK 1-8 (0-5)

Csém, vezette: Szajkó Árpád Attila (Mann Ádám József).

Csém: Farkas – Simon, Kollár K. (Bánsági, 46.), Kaposi, Körmendi, Jónás, Gerencsér, Szabó Cs., Názer, Soós (Dián M., 79.), Török (Hegyvári 64.). Technikai vezető: Szabó Lajos.

Bana: Szabó R. (Csonka S., 88.) – Brulich (Rácz, 68.), Schelb (Vozár, 89.), Szarvas P. (Pankovics, 79.), Vincze, Szarvas E., Nyári, Róth, Ress, Olaj (Békási, 83.), Kovács (Lencse, 86.). Technikai vezető: Angyal Roland.

Gólszerző: Hegyvári (68.), illetve Ress (9.), Olaj (14.), Szarvas P. (36.), Nyári (39., 45., 85.), Szarvas E. (49., 79.).

Bársonyos SK–Dad SE 0-5 (0-2)

Bársonyos, vezette: Szabó Géza.

Bársonyos: Molnár – Nokta, Rákóczi (Soha, 46.), Kósa, Vida, Hoffer, Nebehaj, Szimler (Borszuk Z., 70.), Farkas (Retzer, 46.), Papp (Ősz, 70.), Holczinger Zs. J.

Dad: Drotár – Göböly, Török, Kerner, Gerlinger (Csizi, 87.), Magyarcsik, Csiszár (Mata, 63.), Becsák, Olosz, Hastó (Hujber, 68.), Nagy (Magyar, 12., Kőmíves, 68.). Technikai vezető: Purger József.

Gólszerző: Csiszár (9.), Török (23.), Hastó (47.), Kerner (71., 80.).

Bokod FCE–Réde KSE 5-1 (3-0)

Bokod, vezette: Patai Balázs.

Bokod: Antal Dávid – Krotki, Bognár (Lázár, 67.), Bucsi (Halmi, 87.), Erdős (Ihász, 21.), Farkas (Maronga, 46.), Ősz (Sztankó, 82.), Neszlinger, Urbán (Zsigmond, 69.), Molnár, Antal Dániel. 

Réde: Balogh G. P. – Bíró, Major, Novotni, Horváth M., Balogh D., Szántó, Horváth Z., Bálint, Buda, Varga. Technikai vezető: Kovács Attila.

Gólszerző: Bucsi (14., 83.), Farkas (19.), Ősz (45.), Krotki (80.), illetve Horváth M. (60.).

Gesztesi SE–Császár-Ete II. 1-3 (0-1)

Várgesztes, vezette: Somogyi László.

Gesztes: Nagy P. – Tóth V., Nagy G., Licul-Kucera, Vízkeleti, Eigner, Szalontai, Ambrus, Hardi, Pillmann R., Farkas. Technikai vezető: Pillmann Zoltán.

Császár-Ete II.: Manner – Vági, Szeles, Kelemen, Baráth (Zvér L., 85.), Szabó P. (Varga, 85.), Kisvári (Pinzariu, 56.), Tálos (Tóth M. F., 85.), Orban, Tóth A., Kun.

Gólszerző: Vízkeleti (89.), illetve Szeles (19., 75.), Baráth (60. - tizenegyesből).

Kiállítva: Eigner (Gesztes, 59.).

Tárákány KSE–Oroszlányi SZE 14-1 (6-1)

Tárkány, vezette: Horváth István.

Tárkány: Babai (Bíró, 56.) – Csonka, Mészáros, Széles (Németh, 62.), Hollósi, Czirjak, Szalai, Bálint, Nagy, Répási, Gyökeres. Technikai vezető: Kovács Attila.

Oroszlány: Demeter – Pintarics L., Mikus (Ócsai, 50.), Kalucza, Illek, Szántó, Moldován, Lenge, Szabó, Kovács T., Türk.

Gólszerző: Csonka (12., 13., 19. - tizenegyesből, 29., 32., 51., 59., 59. - tizenegyesből, 62., 74., 87.), Mészáros (37., 68.), Czirjak (85.), illetve Illek (44.). 

Északi csoport, 7. forduló

Annavölgyi BSE–Szárligeti SE 5-5 (3-3)

Annavölgy, vezette: Áy János Hunor.

Annavölgy: Oláh – Gasparovics, Turi, Balázs, Balogh, Jász,, Nánási, Ferenczi, Ferenczy, Somogyi, Botos.

Szárliget: Pásku – Tóth István, Nagy, Farkas D., Mikulinszki, Szabacsi, Kálló (Németh, 75.), Vigh, Bódis, Matyi-Bokolosz, Vas. Technikai vezető: Farkas Zoltán.

Gólszerző: Somogyi (12., 17., 52.), Turi (19.), Balázs (69.), illetve Farkas D. (23., 53., 82.), Szabacsi (31. - tizenegyesből), Mikulinszki (40.).

Bajnai SE–Süttői SC 1-6 (0-4)

Bajna, vezette: Szalay Norbert.

Bajna: Kuczmog – Szegvári, Marx, Dóczi, Balog, Győrfi, Kiss Károly, Bederna, Tóth M. A., Kiss Krisztián.

Süttő: Király – Mezei (Eberst, 54.), Tóth K. (Tárai G., 46.), Vajda, Tóth P. (Varga, 46.), Mann (Végh, 46.), Cziván, Petrányi, Takács (Kuthy, 46.), Pató (Styecz, 46.), Juhász (Jámbor, 46.).

Gólszerző: Kiss Krisztián (64.), illetve Pató (19.), Tóth P. (28., 38.), Juhász (29.), Kuthy (59.), Eberst (72.).

Bajóti Szikra SE–Bar-Nul Szomódi SE 5-0 (3-0)

Bajót, vezette: Bankó István.

Bajót: Mayer – Suki, Kovács, Pálinkás, Juhász G., Prskó, Kecskés (Lakatos, 77.), Prska (Sütő, 63.), Dibusz (Bus, 11.), Sárközi, Déri (Egri, 83.). Technikai vezető: Dudás Júlia.

Szomód: Barassó – Bóka, Homojovszki, Tímár, Holecz, Véber (Stern, 66.), Metzger, Gulyás, Nagy (Vörös, 59.), Andai M., Clerc (Vizi, 59.). Vezetőedző: Andai Béla.

Gólszerző: Prska (27., 44., 48.), Suki (38.), Sütő (89.).

D.M.A.C. Dunaalmás–Tardosi FC 1-5 (0-2)

Dunaalmás, vezette: Baranyai László.

Dunaalmás: Varga (Bedő, 46.) – Bokréta, Péter, Szelőczey (Batics, 46.), Kozenkow, Végh, Szuri, Sáling (Villám, 82.), Hamza, Mezei, Mészáros G.

Tardos: Kovács M. – Kovács H., Együd, Sebestyén, Juhász, Tebele (Sztanek, 71.), Mészáros P., Fekete (Csordás, 71.), Szöllősi, Magyari (Bélik, 80.), Szileszki. Technikai vezető: Árendás József.

Gólszerző: Mészáros G. (70. - tizenegyesből), illetve Kovács H. (21., 40., 82., 89.), Sebestyén (49.).

Kiállítva: Péter (Dunaalmás, 84.).

Naszály SE–Pilismarót SC 1-1 (0-1)

Naszály, vezette: Urszán István (Nagy János).

Naszály: Szántó – Jószai, Nagy T. (Vas, 80.), Kóródi N., Ecsedi, Babai A., Németh (Tóth, 46.), Kóródi B., Babai B. L. (Balázs, 46.), Seres, Lakatos S. Technikai vezető: Hebling Zoltán.

Pilismarót: Kabai – Kovács, Vitéz B. J., Hábel (Herr, 65.), Eichenvalder K. (Kriscneider, 90.), Varju, Léb G. (Léb K., 76.), Eichenvalder R., Janzó, Méhes, Pintér G. Technikai vezető: Schubauer Zoltán.

Gólszerző: Nagy T. (60.), illetve Eichenvalder R. (27.).

Tatabányai Vasas–Vértestolnai TE 0-2 (0-1)

Tatabánya, vezette: Janovics István.

Tatabányai Vasas: Kővári – Berki, Hegedűs, Farkas D., Hérics (Szabó, 42.), Pluhár, Szűcs (Farkas B. A., 61), Lakatos, Vankó, Pap (Schaffhauser, 46.), Szabián (Németi, 82.). Technikai vezető: Györgykovács Zoltán Lajos.

Vértestolna: Steiner – Horváth (Piff, 65.), András (Hartai, 53.), Iványi K. (Scheib, 74.), Csóh, Iványi J. I., Bach (Oszvári, 46.), Váradi (Buzási, 78.), Erdős, Áprili, Pszota. Technikai vezető: Nacsa Péter.

Gólszerző: Csóh (31., 88.).

Kiállítva: Berki (29.), illetve Nacsa Péter (a kispadról, 68.).

Szabadnapos: TABAK.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában