Futás

2022.09.28. 11:50

Bazilikától rajtolt el a félmaraton mezőnye Esztergomban

Az elmúlt hétvégén rendezte meg az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület az idei Esztergomi Félmaratont.

W. P.

Az óvodások 200 és 400 méteres távokat teljesíthették, míg az idősebb korosztály a negyedmaratont (10,5 kilométer) egyéniben, a 21 kilométeres futamot pedig szintén egyéniben, illetve váltóban futhatta le. A rajt a Mária Valéria Hídfutás és Gyalogláshoz hasonlóan szintén a bazilikánál volt, ahol Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője „indította” el a mezőnyt. Összesen 267 sportoló nevezett be a 10,5 kilométeres, illetve a 21 kilométeres – vagyis két, 10,5 kilométeres kört jelentő – futamokra, közülük 249-en értek célba.

Rengetegen álltak rajthoz a bazilikánál
Fotós: Walczer Patrik / Forrás: 24 Óra

A futók a verseny során érintették a várhegyet, áthaladtak az Erzsébet parkon, illetve a víziváros nevű településrészen, cipőiket koptatták a Kis Duna sétányon és a Prímás-szigeten, továbbá áthaladhattak az Angyal hídon, mely zárva van a lakosság előtt. A sportido.hu-n elérhető eredmények szerint 10,5 kilométeres távon a férfiak közül Al Hajal Sándor volt a leggyorsabb, aki 43 perc 1 másodperc alatt ért célba, mögötte Tüske Zsolt és Beck Adrián végzett a második, illetve harmadik helyen. A női kategóriát Orgoványi Petra nyerte meg 46 perc 24 másodperces idővel, Farkas Dóra ezüst-, míg Strausz Mónika bronzérmes lett. 

A 21 kilométeres távon egyéniben 1 óra 14 perc 52 másodperces idővel Dalos Máté győzött, Tompai Jonatán másodikként, míg Mayer Zoltán harmadikként haladt át a célon. A nőknél Szatmári Adrienn volt a leggyorsabb (1 óra 29 perc 39 másodperc), a dobogóra még Réz Eszter és Tapolczay Noémi állhatott fel. 

A félmaratont párban is lehetett teljesíteni, melybe az első három férfi, női és vegyes csapatok állhattak dobogóra. A párosok első futói vegyes útburkolatú, tehát kockaköves, aszfaltos, murvás, föld és füves borítású, enyhén terepes beütésű szakaszt jártak be, míg a második 10,5 kilométer során nagyrészt sík aszfaltos, elején és a végén egy-egy kisebb kockaköves szakasz várt a csapatok második versenyzőire. Az Ultrások, valamint a Chip és Dale arany-, a Last Minute és a Chicken Legs, a Vizecskéék és a Két-i pedig bronz­érmes lett. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában