Labdarúgás

2022.09.22. 22:38

A Zsámbék nyerte a Megyei Szuperkupát

Már a felújított tatai sporttelep adott otthont a rangos rendezvénynek.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Újra szuperkupadöntőt rendeztek megyénkben, amelyen az előző szezon megyei bajnoka, a már az NB III.-ban szereplő Zsámbék utazott a megyei kupagyőztes Tata otthonába. A zsámbékiak eddig mindössze egy pontot szereztek a harmadosztályban, míg a Tata ötből ötöt nyert a megyei első osztályban, így most képet kaptunk arról, hogy mekkora különbség van az NB III. és a megyei első osztály között. 

A zöld-fehérek gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a lényegi kérdéseket, hiszen 4-1-es állásnál vonultak pihenőre a felek, de a térfélcserét követően Bodó László tanítványai újabb három gólt rámoltak be a Tatának. 

A találkozón Tolnay és Mártonfi is duplázni tudott zsámbéki oldalon. A találkozó pikantériája volt egyébként, hogy Terplán Zoltán már a tataiak kezdőjében kapott helyett, miközben az előző szezonban még a Zsámbékkal ünnepelhette a bajnoki címet. A csapatok vasárnap már újra pályán lesznek a saját bajnokságukban: a Tata az Esztergom, a Zsámbék a Veszprém csapata ellen játszik a hétvégén.

A Zsámbék jelenleg az NBIII. Nyugati csoportjának sereghajtója és az eddig lejátszott 8 fordulóban csupán csak egy pontot sikerült begyűjteniük, míg a TAC a vesztett pontok tekintetében (5 mérkőzés, 5 győzelem) vezeti a Megyei I. osztályt. 

A különböző előjelű bajnoki szereplések ellenére gyorsan kiütközött a két csapat közötti egy osztálynyi különbség. A Zsámbék rendre kihasználva a tatai csapat egyéni hibáit nagyon hatékonyan értékesítette lehetőségeit és meg sem álltak hét találatig, melyre csak egy Zuggó János találattal tudott válaszolni a TAC, (7:1) így a Megyei Szuperkupa az idei esztendőben Zsámbékra került.  

A kupát és az arany, illetve ezüstérmeket Michl József Tata  Polgármestere, Khéner László az MLSZ Megyei Igazgatója és Németh Tamás MLSZ elnökségi tag adták át a csapatoknak. A TAC jó erőpróbának találta a mérkőzést, de a lefújást követően már a hétvégi hazai bajnoki mérkőzésre (09.24. szombat, 17 óra) koncentrál és az Esztergom ellen is szeretné megőrizni hibátlan mérlegét, olvashatjuk Tata Facebook oldalán. 

Zsámbéki SK–Tatai AC 7-1 (4-1)
Tata, vezette: Szeibert Philip (Frank Viktor László, Hegedüs Péter).

Zsámbék: Tímár – György, Orosházi (Csóri, 64.), Sugár B. (Balázs, 54.), Sárközi N., Tolnay (Somogyi, 58.), Zsuppán (Haupt, 46.), Csabafi (Sárközi M., 46.), Tóth (Barlangi, 58.), Mártonfi (Sugár S., 64.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László.
Tata: Csákány – Felső, Zuggó, Dragonya, Mészáros (Koronczi, 84.), Terplán (Bogár, 66.), Visnyovszki, Putnoki, Martonfi (Galambos, 84.), Máté-Kovács, Hauzer (Kisék, 60.). Vezetőedző: Wéber Roland.
Gólszerző: György (8.), Tolnay (25., 57.), Mártonfi (32., 47.), Marticsek (43. - büntetőből), Sugár S. (74.), illetve Zuggó (30.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában