Megye I.

2022.08.13. 10:30

Szinte az összes mérkőzés háromesélyesnek ígérkezik az első osztály nyitányán

A megszokottól eltérően ezúttal 12 csapat áll a rajtkőhöz az új nevet kapott megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Rövid nyári szünet szünet után már augusztus közepén elkezdődik a megyei első osztályú bajnokság. Nem csak a 12 csapatos létszám, de az első forduló kezdési időpontja is szokatlan, hiszen az együttesek 15 órától lépnek majd pályára vasárnap. Az első körben több rangadó is lesz, de a legnagyobb talán a Nyergesújfalu–Koppánymonostor összecsapás lehet. 

Az előző szezonban utóbbi csapat a második helyen végzett, míg a Nyergesújfalu harmadik lett, és a nyári átigazolási szezon ismeretében azon lennénk meglepődve, ha ez a két csapat nem végezne dobogós pozícióban – mitöbb, mindketten a bajnoki címért harcolhatnak majd, többedmagukkal egyetemben, hiszen az idei szezonban több alakulat bejelentkezett az elsőségért. A Nyergesújfalu több kezdőjátékost igazolt, a Koppánymonostornak pedig sikerült egyben tartania a keretet, egy-két jó igazolással megspékelve.

1991 – rég volt, e sorok írója például még meg sem született. Ekkor játszott utoljára megyei első osztályú mérkőzést az Almásfüzitői SC, vasárnap pedig újra, hiszen két év alatt két osztályt ugrott a gárda, ráadásul egyáltalán nem a bennmaradásért fog küzdeni Berlik Zsolt csapata, sokkal inkább a dobogóért harcolhat a játékoskerete alapján. A Sárisáp kerete jócskán átalakult a nyáron, mentek el jó játékosok Csapó Károly csapatától, de érkeztek is újak – nagy kérdés, mire lehet képes a csapat. A Tát is erősödött a nyári pihenő során és a Környe is bevethet majd új játékosokat, így kettejük párharca háromesélyesnek tűnik.

Az előző szezonban furcsa bajnokságot maga mögött tudó Esztergom nem bízta a véletlenre, és egy kezdőcsapatnyi új játékost igazolt a nyáron – ám szinte kivétel nélkül olyanokat, akik már játszottak korábban Esztergomban, így összeszokatlanságról nem beszélhetünk. A Kecskédnél is volt jövés-menés, a legjobb góllövő, Szabó Márk mellett a védelem oszlopa, Berki Gábor sincs már a csapatnál, így a pótlásuk mindenképpen nehéz lesz. 

Kettőjük párharca háromesélyes, bár az első körben ez minden összecsapásról elmondható. Így a Vértesszőlős–Vértessomló mérkőzésről is. A két kék-fehér csapat a nyáron edzőt váltott, ráadásul mindkettőhöz ismerős arc érkezett: szőlősre Kiprich József, somlóra Nagy Géza tért vissza. A keretekben is voltak kisebb-nagyobb változások.

Eurotrade Solar Megyei I. osztály, 1. forduló
Vasárnap, 15 óra
Bábolnai SE–Tatai AC
Józsa Péter, a Bábolna vezetőedzője: – Próbáljuk a maximumot kihozni ebből a lehetőségből, ami most van. Hazai pályán szerepelünk, a körülmények ismeretében a maximumra törekszünk.

Almásfüzitői SC–Sárisápi BSE
Lencsés Balázs, az Almásfüzitő technikai vezetője: – Harmincegy esztendő után kerültünk vissza az első osztályba. Nagy a várakozás a csapat, a szurkolók és az egyesület részéről. Nehéz meccsre számítunk, tudjuk, hogy a Sárisáp egy nagyon stabil első osztályú csapat, de győzelemmel szeretnénk kezdeni a bajnokságot.

DG Tát SE–Környe SE
Szabó Attila, a Tát vezetőedzője: – Felkészülési mérkőzésink formáit remélem át tudjuk menteni a bajnoki mérkőzésekre is, és akkor rendben leszünk.  Egy összeszokott, masszív csapat látogat hozzánk, megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból.

Wati-Kecskéd KSK–FC Esztergom
Linczmaier László, a Kecskéd vezetőedzője: – A keretünk a mezőny legfiatalabbja lesz, tele helyi srácokkal. Nagyon tehetségesek, de sajnos nagyon kevés a rutinos játékosunk, így két célunk lehet. Az egyik a biztos bennmaradás, a másik pedig, hogy mi fejlődjük ebben a bajnokságban a legtöbbet. Augusztusban pedig úgy örülnénk minden pontnak, mint a gazdák az esőnek, hiszen a csapatunknál még tart a nyaralószezon, de azért meg fogjuk nehezíteni a jól erősítő Esztergom dolgát.

Nyergesújfalu SE–Koppánymonostori SE
Darabos Gábor, a Nyergesújfalu vezetőedzője: – Kupasikerünk után most a bajnokság első fordulója következik. Vasárnap ismét nehéz feladat vár ránk, mert hazai pályán kell bizonytanunk egy nagyon erős ellenféllel szemben. Ettől függetlenül bízom a srácokban, csapatunkban, vagyis a sikeres rajtban.

Vértesszőlősi SE–Vértessomlói KSK
Kiprich József, a Vértesszőlős vezetőedzője: – Minden csapatnak fontos a kezdés, főleg ha otthon játszik. Szeretnénk győzelemmel kezdeni a bajnokságot, de ez nem lesz egyszerű a Somló ellen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában