Kosárlabda

2022.08.02. 18:50

Négy edzőmeccs vár a Lionsra a Bányász Kupa mellett

Hat összecsapás szerepel az MVM-OSE Lions felkészülési programjában.

Kun Attila

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Hivatalossá vált az élvonalbeli férfibajnokságban szereplő MVM-OSE Lions felkészülési programja. Az előző szezonban a hetedik helyen végző oroszlányi csapat első edzőmérkőzését szeptember 1-én, 18 órától a bajnokságot ötödikként záró, Magyar Kupa-győztes Szolnoki Olajbányász vendégeként vívja, mégpedig zárt kapuk mögött. A második ellenfél szeptember 4-én (ugyancsak 18 órától és zárt kapuk mögött) a szlovén másodosztály friss bajnoka, a Skofja Loka együttese lesz. 

Szeptember 9-én, pénteken kezdődik Oroszlánybn a hagyományos, immár MVM-Bányász Kupa néven futó négyes torna, amelyen illusztris társasággal küzdhet meg a Lions a végső győzelemért: az előző szezonban a bajnokság negyedik és a Magyar Kupa harmadik helyén végző Kecskemét, valamint a bajnokságban a hatodik helyen záró Sopron és a kilencedikként záró Kaposvár látogat majd a Krajnyik "Akác" András Sportcsarnokba. 

A pénteki első elődöntőn a Kaposvár a Sopronnal találkozik (kezdés: 15.30), majd 18.30-tól a házigazda Oroszlány a Kecskeméttel csap össze. Szombaton a helyosztókat rendezik, a harmadik helyért vívott mérkőzés 15.30-kor, a döntő 18.30-kor kezdődik. Az MVM-Bányász Kupa természetesen a szurkolók által is látogatható lesz. 

Az oroszlányi csapat szeptember 15-én 18.30-tól az élvonal újonca, a Bp. Honvéd vendége lesz, majd szeptember 23-án, 18 órától a szlovák bajnokság harmadik helyezettje, a BC Komarno lesz Simon Petrov vezetőedző csapatának ellenfele. Utóbbi két összecsapás ugyancsak zárt kapus lesz. Az oroszlányiak egyébként csütörtökön kezdik meg a felkészülést a következő szezonra, egyelőre még nem teljes kerettel, hiszen a vezetőség még három külföldi játékos szerződtetését tervezi. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában