Verseny

2022.08.15. 13:39

Még Pestről is lejöttek Kisbérre, hogy éjszaka horgásszanak

A közelmúltban rendezték meg a Kisbéri Horgászegyesület naptárában kiemelt eseményként szereplő éjszakai horgászverseny. A hamarosan kerek évfordulót ünneplő közösség tagjai emellett az egyesület történelmének megírásán is dolgoznak.

Raffael Veronika

A verseny díjazottjai oklevelet, kupát vehettek át

Forrás: Beküldött

Fotó: Súr Község Önkormányzata

Az egyesületi tagjain kívül számos csapat érkezett Pápáról, Pestről, Komáromból, Dadról, Ácsról és a szomszéd településekről a nyár végén rendezett éjszakai páros horgászversenyre, amelyet nemrégiben szerveztek az egyesület egyik törzshelyén. A szervezők tájékoztatása szerint az időjárás és a halak étvágya is elég kedvezett az összesen 37 résztvevő csapatnak: a verseny ideje alatt 608,67 kilogramm halat sikerült fogni. Az utolsó mérlegelésre többen nem méretek halat, így ez a kifogott mennyiség valamivel több volt. Szép számmal akadtak nagyobb pontyok is több 7és 10 kilogramm közötti volt – tették hozzá.

Az első helyet Ihász János és Takács Gergő párosa szerezte meg, akik ketten 88 kiló halat fogtak. Az ezüstérmet Fancsali Gábor és Balogh Liza kapta, akik tíz kilóval lemaradva 77,97 kilóval érték el helyezésüket. A legnagyobb halat fogó díjat a páros férfitagja, Gábor vehette át, akinek a horgára egy 9,68 kilós uszonyos akadt. A dobogó harmadik fokára Horváth Norbert és Diffinger Tamás állhatott 66,67 kilóval.

Emlékeket gyűjtenek a pecásokról - Fontin Irén titkár nemrégiben tette közzé szándékukat, miszerint szeretnék megírni az egyesület történetét, hiszen nemsokára fennállásuk 75. évfordulóját ünneplik. Ebben kérte az érintetteket, ha valaki tud mesélni a régi időkről, van fotója, vagy bármilyen felszerelése, emléklapja, azt juttassa el az egyesületnek, hogy egy szervezett kiállításon bemutathassák a pecások tanyáján. Az emlékeket őrzők telefonon, illetve elektronikus levélben, vagy a közösségi oldalakon is felkereshetik az egyesületet – tette hozzá.

A szervezők nevében az egyesület titkára, Foltin Irén köszönetet mondtak az eseményt támogatóknak is, így a vacsorát biztosító Németh Balázsnak, a támogatást Tomolákné Gurzó Ágnesnek, valamint a legnagyobb hal kupát felajánlónak, faragó Balázsnak. Külön köszönetet mondott az egész éjszakai fárasztó mérlegelésért Ferdinánd Sólyomnak és Nagy Lászlónak is.

Három egyesületből lett egy - Az egyesület weboldalán olvasható: 1949-ben alakultak, akkoriban 24 fővel, mely nagyon lassan emelkedett 72 főre. 1991-ig csak a település közepén található 4,1 hektáros Park-tó jelentette a tagságnak a horgász-lehetőséget, később a Zöldmalmi tavak is. A jelenlegi szervezet 2000-ben három horgászegyesület fúziójából alakult, 2002-ben kezdték el építeni a Park-tó partján a horgásztanyát, ahol a klubhelyiség, a 80 fő befogadására alkalmas filagória és vizesblokk lehetővé teszi a nagyobb létszámú versenyek lebonyolítását.

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában