Labdarúgás

2022.08.21. 21:13

Igazi gólzápor volt a Megye I-ben

Két forduló után egyedül a Tatai AC áll hibátlan mérleggel, ráadásul még gólt sem kapott a listavezető. Megszerezte első győzelmét az Almásfüzitő és a Bábolna, az Esztergom hátrányból fordítva győzött a Tát elleni rangadón hazai pályán.

Herczeg István

A listavezető Tata (feketében) nagyon simán nyert a szomszédvári rangadón az immár sereghajtó Vértesszőlős ellen

Forrás: 24 Óra

Fotó: Fotó: Flajsz Péter

A második forduló mérkőzéseit rendezték a megyei első osztályú bajnokságban vasárnap. A Vértessomló–Nyergesújfalu találkozó igazán közönségszórakoztató összecsapás volt: előbb húsz perc alatt háromgólos előnyre tett szert a Nyergesújfalu, majd újabb húsz perc múlva már 3-3 volt az állás. 

A szünet után egy büntetőt is kihagyott a Vértessomló, ez pedig megbosszulta magát, Hajnal Róbert eldöntötte a találkozót, ezzel pedig a Nyergesújfalu vitte haza a három pontot. A legtöbb gól mégsem itt, hanem Koppánymonostoron esett, ahol nagy pofonba szaladt bele a Kecskéd. A hazaiak az első félidőben még csak két góllal vezettek, de a térfélcserét követően kinyílt a gólzsák, és a hazai lila-fehér csapat meg sem állt nyolcig.

Fordulatos volt az északi rangadó, ahol az Esztergom fogadta a Tátot. A két csapat közül a vendégek kezdték jobban a szezont, és a találkozót is. A félidőben 2-1-re a Tát vezetett, ám a második játékrészben nem csak másodjára egyenlíteni, de fordítani is tudott az Esztergom, ami elegendőnek bizonyult a győzelemhez. Ráadásul az első percben büntetőhöz jutott a Tát, amit Monori kapus hárítani tudott. 

A Környe vereséggel, az Almásfüzitő döntetlennel kezdte a szezont, most egymás ellen harcoltak az első sikerért. Ez végül az újoncnak sikerült,amely már 3-0-ra is vezetett, végül 3-1-re nyert a találkozót emberhátrányban befejező Környe ellen.

A Bábolna nagyon nagy pofonba szaladt bele a nyitányon a Tata ellen, így most kettőzött erővel futott neki a Sárisápnak. A hazai lábakban nagyon benne volt a szerdai kupanap, a Bábolna frissebbnek tűnt. Mindhárom találat pontrúgás után született a találkozón, a vendégeknél Soha Máté duplája három pontot jelentett a Bábolnának. Tatán nem volt kérdés, ki nyeri a szomszédvári rangadót. A Tata az első félidőben kétszer, a másodikban háromszor mattolta a Vértesszőlőst, és hibátlan teljesítménnyel vezeti a tabellát.

Eurotrade Solar Megyei I. osztály, 2. forduló

Vértessomlói KSK–Nyergesújfalu SE 3-4 (3-3)
Vértessomló, vezette: Vojvoda M. (Németh R., Kiss D.).

Vértessomló: Ámorth – Tóth, Éliás, Erdei, Koller, Pető, Batin, Kovács K., Csernák (Földi, 63.), Kovács S., Balogh. Vezetőedző: Nagy Géza.
Nyergesújfalu: Karádi – Kozák (Antal, 83.), Cseh, Hajnal, Tóth, Vass, Farkas, Mann, Szoboszlai (Vida, 76.), Takács (Molnár A., 43.), Manga M. Vezetőedző: Darabos Gábor.
Gólszerzők: Batin (23. - büntetőből), Kovács S. (25., 39.), illetve Takács (14.), Manga M. (16., 20.), Hajnal (60.).
Jók: Kovács S., Balogh, Erdei, illetve Cseh, Hajnal, Szoboszlai.
Nagy Géza: – Egy fordulatos, jó meccsen véleményem szerint rászolgáltunk volna az egy pontra. Megyünk tovább, további sok sikert a Nyergesújfalunak. Gratulálok a csapatomnak.
Darabos Gábor: – Közönségszórakoztató mérkőzést sikerült játszanunk, mert 0-3 után azt hittük, hogy a bab is hús. Gratulálnunk kell a hazaiaknak, mert visszajöttek a mérkőzésbe, de dicséret illeti saját csapatomat is, mert végül sikerült begyűjtenünk a három pontot.

Koppánymonostori SE–Wati-Kecskéd KSK 8-0 (2-0)
Koppánymonostor, vezette: Hegedüs R. (Frank V. L., Hegedüs P.).

Koppánymonostor: Vicena – Hegedűs (Bilkó, 61.), Venczel (Rába, 61.), Csapó, Sinkó (Egyed, 76.), Valkó M., Valkó G., Dávid, Dombi (Sallai, 65.), Alasztics (Korcsok, 63.), Fodor. Vezetőedző: Vigh László.
Kecskéd: Grósz – Neckernusz, Vadkerti, Gyenes (Czékmány, 46.), Schmidt L., Plotár, Kovács, Kozma (Simon, 46.), Tomayer, Schmidt G. (Illés, 78.), Harsányi. Vezetőedző: Linczmaier László.
Gólszerzők: Valkó M. (33.), Sinkó (40.), Schmidt G. (46. - öngól), Fodor (52., 60.), Alasztics (62. - büntetőből), Rába (67.), Csapó (86.).
Jók: mindenki, illetve Grósz.
Vigh László: – Nagyon nagy fölényben játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Minden tekintetben elégedett vagyok a csapattal. Jó volt látni ezt a játékot. Már rég éreztük a győzelem ízét, úgyhogy fontos volt számunkra ez a siker.
Linczmaier László: – Elnézést kérek a fiataloktól, hogy ma a "vágóhídra" küldtem őket, de nem volt más választásom. Jó csapat lesz belőlük, ha lesz türelmük és akaratuk. A jövő héten sem lesz jobb a helyzet, tovább fiatalítunk, aztán talán kiegyenesedünk. Gratulálok a hazaiaknak, jelenleg ez a realitás.

FC Esztergom–DG Tát SE 3-2 (1-2)
Esztergom, vezette: Katona B. M. (Jászberényi M., Farkas B.).

Esztergom: Monori – Ribár (Bereczki, 70.), Besey, Várszegi D., Spáth, Barlangi, Sándor, Kopányi, Ódor (Horváth, 87.), Klátyik (Krausz, 68.), Tahon (Bogárdi, 46.). Vezetőedző: Spóner József.
Tát: Koller F. – Sáros, Rábl, Varga (Budavári, 72.), Dékány, Koller T., Putnoki (Zoltai, 79.), Jámbor, Szabó Á. (Farkas, 67.), Páldi, Chrompota. Vezetőedző: Szabó Attila.
Gólszerzők: Besey (28.), Klátyik (47.), Krausz (71.), illetve Chrompota (23.), Dékány (34.).
Jók: Monori, Várszegi D., Spáth, Besey, illetve Chrompota.
Spóner József: – Egy nagyon fordulatos találkozó volt, amelyet ha szerencsefaktorral is, de meg tudtuk fordítani. Hősiesen bekkeltünk a végén, de sikerült megszerezni a három pontot.
Szabó Attila: – Jól indult számunkra a mérkőzés, az első percben büntetőt rúghattunk, ami sajnos kimaradt.  Sorra dolgoztuk ki a ziccereket, kis túlzással az első félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést,  és ahogy ez lenni szokott, jött a büntetés a másodikban. Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. A játékvezetők extrák voltak, soha rosszabbat, csak két száz százalékos tizenegyes maradt el, plusz a szöglet után kapott gólunknál kint sem volt a labda. Sajnos ezek mellett már nehéz elmenni szó nélkül.

Környe SE–Almásfüzitői SC 1-3 (0-1)
Környe, vezette: Erdélyi D. (Somogyi L., Kun P. A.).

Környe: Bódis – Jónás R. (Jónás J., 59.), Mig, Zelenai, Szerencse D., Kántor (Kerék, 73.), Babai, Szabó, Kósa (Nádudvari, 85.), Duka (Békefi, 59.), Stefán. Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Almásfüzitő: Németh T. D. – Matláry, Szalai, Bombicz (Farkas, 73.), Kuzma, Bozori, Kottra (Patócs, 79.), Makszimcsuk, Németh, Galambos, Nagy (Minárcsik, 59.). Technikai vezető: Lencse Balázs.
Gólszerzők: Makszimcsuk (81. - öngól), illetve Kottra (41., 62.), Szalai (78.).
Kiállítva: Mig (70., Környe).
Jók: Kósa, Zelenai, Szabó, illetve Kuzma, Kottra.
Gulyás Tamás: – Teljesen megérdemelt füzitői győzelem született.
Lencse Balázs: – Nagyon gyenge színvonalú mérkőzés volt rengeteg hibával, pontatlansággal. Ennek ellenére örülünk a győzelemnek, és gratulálok a csapatnak.

Sárisápi BSE–Bábolnai SE 1-2 (0-1)
Sárisáp, vezette: Derecskei B. (Baranyai L., Marosi M.).

Sárisáp: Sándor G. – Cserven, Guzsik (Marczinkó, 52.), Papp, Berkeszi (Jurásek Zs., 78.), Manger, Válent, Hamza, Jurásek J., Karcagi (Janetka, 86.), Yousif. Vezetőedző: Csapó Károly.
Bábolna: Szabó B. – Takács K., Soha, Karvaj, Czeglédi (Szendi, 90.), Németh, Hajnal P. (Takács B., 85.), Kiss, Hajnal K. (Farkas, 78.), Bognár, Szabó Á. V. Vezetőedző: Józsa Péter.
Gólszerzők: Válent (46.), illetve Soha (30., 61.).
Jók: Karcagi, Marczinkó, Yousif, illetve Karvaj, Bognár, Szabó Á. V., Soha.
Csapó Károly: – Gratulálok a Bábolnának. Sajnos nem tudtuk kipihenni a szerdai mérkőzést, nem voltunk jó állapotban, fegyelmezetlenségekből kaptunk gólokat. Az a csapat nyert, amelyik többet tett érte.
Józsa Péter: – Nehéz héten vagyunk túl, de reméljük, hogy ez lesz a jellemző arca a társaságnak. Jó szellemben, csapatmunkával arattunk megérdemelt győzelmet.

Tatai AC–Vértesszőlősi SE 5-0 (2-0)
Tata, vezette: Kurali Z. (Faragó Gy., Uracs R.).

Tata: Csákány – Máté-Kovács (Lázár, 77.), Felső, Martonfi (Dragonya, 77.), Putnoki, Terplán, Mészáros (Bogár, 62.), Széles, Visnyovszki (Györgykovács, 62.), Hauzer (Kisék, 71.), Kiprich. Vezetőedző: Wéber Roland.
Vértesszőlős: Dobrotka – Szőke, Bognár, Horváth, Fekete, Dombai, Jónás, Hideg R. (Wágner, 51.), Nagy (Németh, 69.), Vaczula (Hideg Zs. D., 51.), Polyák. Vezetőedző: Mesterházi Gábor.
Gólszerzők: Mészáros (35.), Terplán (45., 79.), Martonfi (58.), Kiprich (71.).
Jók: mindenki, illetve senki.
Wéber Roland: – Kicsit enerváltan kezdtük a mérkőzést, de ahogy telt az idő, egyre inkább sikerült lendületbe jönnünk. Akár nagyobb arányú győzelem is lehetett volna, de nem lehetünk elégedetlenek. Gratulálok a csapatunknak az újabb győzelemhez.
Mesterházi Gábor: – Gratulálok az ellenfélnek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában