Két távon futottak

2022.08.06. 19:43

Hőséggel és széllel is dacolt a Tatai Minimaraton gyorslábú mezőnye (képek)

A népszerű sportesemény résztvevői az idén is két távon indulhattak. A rövidebbre vállalkozók váltóban is teljesíthették a versenyt.

Kemma.hu

Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina futott be első nőként

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Sz. A.

Cipőolvasztó hőség helyett elviselhető melegben, ám az erős széllökésekkel is szembeszállva rajtolt el a 39. Tatai Minimaraton és Félmaraton mezőnye augusztus 6-án, szombaton délután. A futók 16 órakor iramodhattak neki a 13,5 kilométeres mini-, valamint a 21,1 kilométeres félmaratoni távnak, hogy Tata tavait bekarikázva végül visszatérjenek a Magyary Zoltán Művelődési Központnál felállított versenyközpontba.

A Tatai Minimaraton és Félmaraton Nemzetközi Utcai Futóverseny rövidebb távján egyéniben, valamint 3 fős váltóban is indulhattak a sportolók, utóbbiban a trióknak a 2,2, a 6,6 és a 4,6 kilométeres szakaszokon kellett osztozkodniuk. Minden szintidőn belül befutó egyéni versenyző és váltó csapattag befutóérmet és egyedi finisher pólót kapott teljesítményéért. Az egyéni abszolút férfi és női verseny első három helyezettje emlékplakettet és tárgyjutalmat kapott, a kategóriák és váltók dobogósai pedig éremmel térhettek haza. A verseny eredményhirdetését a várudvarban tartották meg este.

Árvai Róbert Purgel Zoltán alpolgármester Tatai Minimaraton
Árvai Róbert nyakába Purgel Zoltán alpolgármester akaszthatta az elsőnek járó babérkoszorút
(Forrás: Sz. A. / 24 Óra)

A minimaratoni távot egyéniben összesen 235 futó teljesítette. A 170 versenyzőből álló férfi mezőnyben a dobogó legfelső fokára a tatabányai Árvai Róbert futotta fel magát 47:26-os idővel, őt követte a célban a budapesti Gonda Levente és a szintén a fővárosból érkező Balázs levente. A 13,5 kilométeren elsőnek befutó oroszlányi Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina 64 futót utasított maga mögé 53:10-es idejével. A női dobogó második fokára a tatabányai Nagy Nóra, a harmadikra pedig az arenzoi Francesca Calcagno érkezett meg. Váltóban 49 csapat mérte össze gyorsaságát, fölöttük a Podisportos Fiúk győzedelmeskedtek 52:28-as idővel, második helyen a Footouros Komáromi Különítmény, harmadikon a Podisportos lányok végeztek. 

Tim Tesselaar Tatai minimaraton

A félmaratoni táv abszolút győztese Tim Tesselaar lett
Forrás: Sz. A. / 24 Óra

A félmaratoni távnak 41 férfi futó rugaszkodott neki. Elsőként az Alkmaarból érkezett Tim Tesselaar lépte át a célvonalat 1:20:28-cal a rajt után, őt második helyen a szomódi Pálmai Gergő, harmadikon pedig a dunaszegi Mester Péter követte. A nők kicsi, de erős 9 fős mezőnyében Kálóczi-Tóth Magdolna örülhetett az első helynek, amit 1:31:5-is idővel érdemelt ki. A második az érdi Csernák Enikő, a harmadik pedig a Tatára Magyarkanizsáról érkező Bognár Csilla  lett.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában