Cselgáncs

2022.07.28. 17:30

Videó: Csernoviczki Éva tíz éve nyert bronzérmet az olimpián

Csernoviczki Éva, az Ippon Judo Tatabánya SE versenyzője napra pontosan tíz esztendővel ezelőtt szerezte meg a magyar cselgáncssport első és idáig egyetlen női olimpiai érmét.

Kemma.hu

Forrás: MTI

Csernoviczki Éva, a 48 kilogrammosok mezőnyében a bronzéremért a súlycsoport egyik legeredményesebb versenyzője, a világbajnok és kétszeres vb-második, Ázsia-bajnok japán Fukumi Tomoko ellen lépett tatamira, aki eddigi három találkozójukat megnyerte. Fukumi három győzelemmel jutott az elődöntőbe ahol egy győztesnek tűnő meccset elvesztve jutott a bronzmeccsig. A tavaly világbajnoki bronzérmes, a 2008-as pekingi olimpián pedig hetedik helyezett Csernoviczki első találkozóját megnyerte, a negyeddöntőben kikapott, majd a vigaszágon ismét győzött.

Az MTI beszámolója szerint az ExCeL központ cselgáncstermében telt ház, ötezer néző előtt akció nélkül telt el az első két perc. Az összecsapás felénél a japánt megintették a bírók. Egy perccel a vége előtt az ellenfél indított egy támadást, amit Csernoviczki megkontrázott, de a földharcban nem szerzett pontot. Negyvenöt másodperc volt hátra, amikor Csernoviczkit is figyelmeztették. A hátralévő időben nem történt akció, következett a háromperces, az első pontig tartó hosszabbítás, melynek elején a japán nekiugrott Csernoviczkinek, aki azonban jól védekezett. A vezetőbíró ekkor elküldte szőnyeg mellől edzőjét és édesapját, Csernoviczki Csabát, a tatabányai dzsúdós pedig szinte rögtön ezután egy ippont érő dobással kiharcolta a győzelmet. A Csernoviczki Éva azon a napon magyar cselgáncssport nyolcadik érmét szerezte, és az ötödik bronzot.

Az Ippon Judo SE Tatabánya közösségi oldalán videóval emlékezett meg Évi bravúros teljesítményéről. 

A 24 Óra munkatársai 2012. július 28-án Csernoviczkiék tarjáni otthonában, a cselgáncsozó édesanyjával Évával, és nagymamájával, Kati mamával szurkolta végig a bronzmeccset. Együtt sírtunk, együtt nevettünk velük. Az érem megszerzése után jó félórával később aztán a sok gratuláló telefonhívás közül befutott az, amelyikre Éva asszony a legjobban várt.

Forrás: 24 Óra/archív

– Szia, Csaba! Gratulálok! Lánykám merre van? – kérdezte az édesanya. – Ügyes voltál, kislányom! Végig kézben tartottad a meccset, történelmet írtál. Látod, megvan a sok munka eredménye! A mamával megsirattunk ám! Na, menj gyorsan az eredményhirdetésre, figyelünk a tévében – búcsúzott Évitől Éva asszony az újdonsült olimpiai bronzérmestől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában