Sorsolás

2022.07.10. 16:39

Megvan, mely csapat ellen kezd a Tatabánya, Komárom, Zsámbék trió

Elkészült a harmadosztály sorsolása is.

Forrás: 24 Óra

Fotó: N. Á.

Elkészítette az MLSZ az NB III. Nyugati-csoportjának sorsolását, így kiderült, hogy a három megyei csapatunk hol, és ki ellen kezdi meg a bajnokságot. Az első körben, július 31-én a háromból két csapatunk is hazai környezetben kezdi meg a pontvadászatot. A Tatabánya az újonc Technoroll Teskánd KSE csapatát fogadja majd. Az újonc Zala megyei csapat kettős győzelemmel jutott fel az NB III.-ba, miután magabiztosan nyerte meg a Zala megyei első osztályt. A gárda vélhetően a bennmaradásért fog küzdeni, így biztosan fontos lesz számukra a nyitány. A Tatabánya kerete jelentősen átalakul a nyáron, ám az igazolásoknak még nincs vége, hiszen több, mint három hét van a nyitányig. A Teskánd legutóbb a 2003-2004-es bajnokságban szerepelt a harmadosztályban, azóta a Zala megyei bajnokságban futballozott, egészen az idei szezon első fordulójáig.

Némi huzavona után kiderült, hogy a Komárom is a harmadosztályban indul ebben a szezonban, hiába végzett kieső helyen. Az első fordulóban a régi ismerős Érdi VSE lesz majd az ellenfél hazai közönség előtt. A Pest megyei zöld-fehér gárda évek óta stabil tagja a Nyugati-csoportnak, viszont az előző szezon nem úgy sikerült, ahogy szokott, így Ebedli Zoltán lett az új vezetőedző. Az biztos, hogy épp Érdre igazolt Komáromból Göblyös Dániel, így neki az első forduló pikáns lesz.

Az újonc Zsámbék csapatának szinte mindenki „új” lesz, hiszen a Komárom-Esztergom megyei bajnokság győztese az elmúlt években csak a „megyeiben” szerepelt, a harmadosztályban utoljára a 2010-2011-es szezonban járt. Ezt a kiírást egy zalaegerszegi túrával kezdi a Bodó-csapat, a ZTE II. lesz az első ellenfél. A második csapatok mindig sötét lónak számítanak a harmadosztályban, így nagy kérdés, mire számíthatnak majd a zsámbékiak.

Az első vasárnap után rögtön hétközi forduló vár a csapatokra augusztus 3-án. Itt rögtön fordul a kocka, hiszen a Tatabánya és a Komárom fog utazni, a Zsámbék pedig bemutatkozik hazai pályán is. A Komárom a Gyirmót II. otthonában lép majd pályára, a Tatabánya pedig Érdre utazik majd. A Zsámbék első hazai mérkőzését az NB II.-ből kieső, szintén zöld-fehér Budaörs ellen vívja majd, akinek a Tatabányáról távozó Bekő Balázs a vezetőedzője.

A naptári év utolsó bajnoki mérkőzése december 4-én vár a csapatokra. Ekkor az első forduló „visszavágói” következnek, azaz a Zsámbék a Zalaegerszeget fogadja, a Komárom Érdre, a Tatabánya pedig Teskándra utazik. 2023 első mérkőzése a 2. forduló „inverze” lesz. A jelen kiírás szerint az utolsó forduló majd 2023 május 21-re esik. Itt a Zsámbék Kaposvárra látogat, a Komárom a Teskándot fogadja, míg a Tatabánya a Veszprémet látja vendégül. Bízzunk benne, hogy eddigre már mindegyik csapatunk bebiztosította már legalább a bennmaradást. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában