Labdarúgás

2022.07.05. 08:29

Korábbi közönségkedvencet is bejelentett a Dorogi FC

Folyik a felkészülés Fenyvesi László csapatánál, több érkezőt és távozót is bejelentettek.

H. I.

Borsos Vilmos is visszatért Dorogra

Forrás: Dorogifc.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, a Dorogi FC-től távozik Mursits Roland kapus (Haladás), Girsik Áron (Siófok), Nyíri Vince (Haladás), Hajdú Roland, Horváth Roland, és Izing Martin. Rajtuk kívül szintén eligazolt Szabó Lukas, Zabari Dávid és Lőrincz Attila. Az érkezőket is elkezdte bejelenteni a klub, legelsőként a korábbi közönségkedvenc, Paudits Patrik szerződését tették közhírré. A 28 éves támadó korábban már két szezonban is erősítette a piros-feketéket, a 2018-2019-s bajnokságban 30 meccsen 8 gólig, egy évvel később 29 meccsen 9 találatig jutott. Az elmúlt szezonokat lila-fehérben töltötte, előbb békéscsabai, majd kecskeméti mezben futballozott, utóbbival az NB I.-be való feljutást is kivívta. 


„A visszatérésem okai eléggé egyértelműek voltak, legalábbis számomra biztosan! Amióta eljöttem Dorogról, minden fél évben megkeresett a klub, ami számomra mindig is jóleső érzés volt, azt jelentette bennem, hogy itt megbecsültek, és szerettek. Mindig is szerettem itt lenni, az a 2 év, amit itt tölthettem, az egyik legszebb időszakaim egyike volt eddigi karrierem során és most, hogy itt vagyok újra, remélem ugyan úgy, vagy akár jobban folytatódik a dorogi időszakom. Sok szempont volt, ami miatt idejöttem, az egyik legfontosabb az a vezetőedző, Fenyvesi László személye, nagyon szerettem volna a kezei alatt dolgozni, mert mindig bízott és hitt bennem, most itt az idő, hogy megháláljam ezt neki, másrészt ez a csapat és a klub olyan mint egy igazi család, minden játékos ilyen helyre szeretne tartozni, szeretnék szép sikereket elérni velük közösen!” – nyilatkozta Paudits Patrik a szerződése aláírását követően. 


Kapusposzton is egy régi ismerős tér vissza, miután bejelentették, hogy Borsos Vilmos újra itt fog játszani. A fiatal kapus kétszer volt a Dorog játékosa, most a Diósgyőrtől érkezik. 
„A döntéshozatalban hatalmas szerepe volt annak, hogy ismerem a csapatot, a stábot, a szurkolókat és ők is viszont ismernek engem. Annak reményében és tudatában érkeztem ide, hogy azt a bizalmat amit Miskolcon nélkülöznöm kellett, itt nekem szentelik” – mondta Borsos Vilmos a bejelentést követően a dorogifc.hu-nak. 


Új arcok is felbukkantak a felkészülés során. Magyari Szilárd ellenfélként járt már Dorogon, de most játékosként csatlakozott a klubhoz. A 24 éves támadó Székelyudvarhelyen ismerkedett meg a játék alapjaival, de volt a Hagi Akadémia növendéke is, ezt követően került a Puskás Akadémiára, ahol a 2015-2016-os szezonban bemutatkozhatott az NB III-ban is. A másodosztályban először az FC Csákvár színeiben tehette le névjegyét, majd a román másodvonalba került kölcsönbe, ahol a Csíkszereda sikereiért küzdött. 2020 nyara óta a Soroksár együttesét erősítette, a dél-budapesti egyesületnél az elmúlt két szezonban több mint 50 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben. 


Kovács Olivér számára szintén nem lesz ismeretlen a dorogi stadion, hiszen Szolnokról teszi át székhelyét. A 31 éves belső védő Marcalin kezdte meg utánpótláséveit, majd a Kaposvári Rákóczinál is tanulta a játék alapjait, ezt követően első NB III-as felnőtt mérkőzését 2008-ban újra Marcalin játszotta. 2010-ben már Nagyatádról igazolt az NB I-es Kaposvári Rákócziba, ahol egészen 2014-ig NB I-es tapasztalatokat gyűjtött, majd a 2014-2015-ös szezonban az NB II-ben is a zöld-fehérek játékosa volt. Szolnoki, kazincbarcikai, majd nagykanizsai évekkel folytatódott pályafutása, Dorogra 51 NB I-es, és 187 NB II-es mérkőzéssel a lábában, a Szolnoki MÁV FC együttesétől érkezett, ahol 2019 nyara óta futballozott. 


Rajtuk kívül egy másik kapus, a fiatal Molnár Zsombor is érkezik, aki a Vasas játékosa volt. A napokban a 19. életévét betöltő hálóőr Felsőtárkányban kezdte pályafutását, majd Eger és Mezőkövesd érintésével került a Vasas Kubala Akadémiára 2018-ban. Az új szerzemény tagja volt az ez év tavaszán megrendezésre kerülő U19-es válogatott elit körben szereplő keretének is. 
A klub eddig két edzőmérkőzést játszott le. Az elsőn az NB III.-ban bajnokságot nyerő Mosonmagyaróvár otthonában játszotta le a csapat, ott 1-0-s vereséget szenvedett. A legutóbbi, BVSC elleni mérkőzésen hazai pályán játszott a Dorog, a végeredmény 1-1 lett, és több próbajátékos is pályára lépett, többek között a tatabányai Letenyei Zalán. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában