Igazi pontymatuzsálemmel küzdött meg az esztergomi pecás

Elmondása szerint az emberek első kérdése, mikor megtudják, hogy szenvedélyes horgász, az az, hogy nem unatkozik-e a vízparton? Ilyenkor lehatja a fejét, mosolyog és legyint, magában pedig azt suttogja, hogy ezt ők, vagyis a kívülállók egyáltalán nem értik. Számára olyan ez a sport, mint az autóversenyzőknek a pálya, a hegymászóknak a sziklás terep, a futballistáknak pedig a nézőkkel teli stadion. 

Az esztergomi horgász elmesélte, hogy a túrák nagy előkészületet igényelnek mind időben, mind anyagilag, sőt információkat is szokott gyűjteni a terepről, és felbecsülhetetlen érzés számára, ha beérik a munka gyümölcse. 

– Az, hogy ellenkezőjét teszem annak, amit tanácsolnak, most is ékes példája eddigi horgásztúráimnak – mondta, majd hozzátette azt is: remegni kezdtek a lábai és könny szökött a szemébe, mikor meglátta a hal nem mindennapi súlyát a mérlegen. Eszébe jutott, ahogy minél precízebben kötötte a horogelőkét, élezte a horgot, előáztatta a bojlit, több órányit taposta a medret a tapogató rúddal, hogy megtalálja azt az egy négyzetméternyi területet a víz alatt, ahol a hal jár és eszik is.