Cselgáncs

2022.07.27. 14:40

Csernoviczki Éva lett az első hat danos hölgy hazánkban

Eseménydús és sikerekben gazdag hetek állnak az Ippon Judo Tatabánya SE mögött, nemcsak a tatamin, hanem a sportdiplomácia terén is.

Kun Attila

Csernoviczki Éva: hat dan

Forrás: Beküldött

A közelmúltban Pakson rendezték az Atom Kupa junior-Európa-kupa-versenyt, amelyen négy kontinens 386 versenyzője mérte össze tudását. Az Ippon Judo Tatabánya SE négy sportolóval vett részt a megmérettetésen. A legjobb teljesítményt Keller Rebeka nyújtotta, aki magabiztos versenyzéssel aranyérmet szerzett az 52 kg-osok mezőnyében. 

Rebeka első ellenfele egy ausztrál dzsúdós volt, akit belső combdobással, ipponnal győzött le. A második körben olasz ellenfele ellen wazarival nyert, majd a döntőbe jutásért kanadai ellenfelét ugyancsak ipponnal verte. A döntőben egy újabb olasz ellenfél várt rá, őt kis külső horoggal dobta el. Rebeka ezzel a sikerrel a magyar csapat egyetlen aranyérmét nyerte a versenyen. 

Szabó Áron a 73 kilogrammosok mezőnyében 49 induló közül egészen az elődöntőig jutott. Első ellenfele egy német dzsúdós volt, aki ellen karfeltolást alkalmazva ipponnal nyert. A második körben cseh ellenfelét szintén ipponnal győzte le. Harmadik mérkőzésén kanadai riválisa ellen három shidóval jutott tovább, majd negyedik összecsapásán izraeli vetélytársával szemben kis belső horogdobással, ismét ipponnal győzött. 

Keller Rebeka és edzője, Csernoviczki Csaba a paksi diadal után
Keller Rebeka és edzője, Csernoviczki Csaba a paksi diadal után
Forrás: Beküldött

A döntőbe jutásért brazil ellenfele ellen hosszabbításban vereséget szenvedett, így a bronzéremért küzdhetett. Ott egy holland dzsudoka ellen wazaris vezetésről kapott ki, így az ötödik helyen végzett. Az egyesület másik két, elsőéves ifjúsági korú versenyzője, Krüpl Georgina és Stopp Patrik is szépen helytállt egy korcsoporttal feljebb versenyezve. 

Az idén már második junior-Európa-kupa-versenyét nyerő Keller Rebeka biztató formát mutatott a közelgő korosztályos világbajnokság előtt, amelyet augusztus elején rendeznek Ecuadorban. Ugyanerre a versenyre Szabó Áron tartalékként lett jelölve a magyar szövetség részéről, hiszen a junior-Európa-kupa-versenyekről két ötödik helyezése is van. 

Mesterfokozat - Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, immár edzőként az egyesületnél tevékenykedő Csernoviczki Éva a közelmúltban rendezett Budapest Grand Slamen megkapta a hatodik dan (piros-fehér) övet, hazánkban első nőként ő érdemelte ki a mesterfokozatot. Éva emellett a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának képviseletében Brüsszelben járt az Európai Olimpiai Bizottság kétnapos sportolói fórumán. 

Az egyesület részéről Varga Réka a napokban Lódzban, az Egyetemi Európa-bajnokságon lépett tatamira, ahol a hetedik helyet szerezte meg a +78 kg-os kategóriában. Réka egy brit versenyző elleni győzelemmel kezdett, majd a negyeddöntőben a későbbi győztes francia riválisa már jobbnak bizonyult nála.

A vigaszágon horvát ellenfelével sem bírt, így a hetedik helyet szerezte meg. Az Ippon Judo Tatabánya SE versenyzője, Miklósvölgyi Dániel a vasárnap kezdődött besztercebányai EYOF (Nyári Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) versenyeire készül, ahol holnap lép tatamira a 81 kg-osok között. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában