Alázattal, fegyelemmel ért célba a Zsámbéki SK

Igazi érzelmi hullámvasúton ment keresztül idén a Zsámbéki SK. A 2020–2021-es bajnoki cím után az NB II.-be szerződött a csapat legjobbja, Monori Norbert, azonban a gárda így is meg tudta védeni a bajnoki címet. Az 50 gólos távozása után a Zsámbék nem hogy visszaesett, hanem jóval jobb teljesítménnyel nyerte meg a bajnokságot, és még több gólt is szerzett, mint az előző körben. Mindezt úgy, hogy a legeredményesebb játékosuk, Terplán Zoltán „csak” 14 gólt szerzett, a csapat mégis 107 találattal zárt. A 29-ből 27 meccsét megnyerő Bodó-csapat aztán a bajnoki cím megünneplése után az osztályozóra készült, azonban a vezetőedző egy egész más meccset kényszerült megvívni: a pécsi találkozó előtt pár nappal tüdőembóliát kapott. Szerencsére a visszavágóra már jobban lett, de a feljutás nem lett meg. Az élet azonban mindig döntetlenre játszik: a Pápa visszalépése miatt az országos szinten legjobb százalékos aránnyal bajnoki címet nyerő Zsámbéki SK mégis elindulhat a harmadosztályban, ahol legutóbb a 2010–2011-es szezonban járt. A múltról és a jövőről az elmúlt két szezon legjobb vezetőedzőjének választott Bodó Lászlóval beszélgettünk. 
– A szezon előtt távozott a csapat legjobb gólvágója, de aztán mégis sokkal jobb teljesítménnyel sikerült bajnokságot nyerni, mint tavaly. Mi volt a kulcsa ennek? 
– Azt gondolom, hogy Monori Norbert távozásával óriási űr lett a támadójátékunkban, így csapatként próbáltuk a hiányát pótolni, ami sikerült is. Végig olyan kollektívát alkottunk, ami ritka a magyar mezőnyben. Nekünk nem voltak sztárjátékosaink, alázatunkkal, szorgalmunkkal sikerült mindent elérnünk. 

– A szezonban több nehéz meccs is volt, mégis csak egy vereség csúszott be. Melyik mérkőzésre tekint vissza legszívesebben, és melyik a legfájóbb emlék? 
– Talán a Koppánymonostor elleni, idegenbeli győzelmünkre vagyok a legbüszkébb. Nagyon szervezetten, jó játékkal sikerült nyernünk. Úgy érzem, a bajnoki cím is itt dőlt el. A legfájóbb a Környe ellen döntetlen, ahol mélyen a tudásunk alatt játszottunk, és még hozzáállásbeli problémák is voltak, amit nehezen emésztettem meg. 

– Az ország legjobb százalékos teljesítményével sikerült megnyerni a bajnokságot, az osztályozó azonban nem jött össze. Mit érzett ekkor? 
– Ahogy a bajnokságot megnyertük, az egyedi. Huszonkét ponttal nyerni bármelyik osztályban büszkeség. Sajnos az élet közbeszólt, hiszen egy másik meccset kellett megvívnom, így nem lehettem ott az első osztályozó mérkőzésen a fiaimmal, ami talán őket is egy váratlan helyzet elé állította. A visszavágón egy lapra tettünk fel mindent, mivel hátrányból indultunk. Kár is ezt tovább ragozni, nem sikerült. Nem mondom, hogy nem voltam csalódott, de a találkozó után már azon törtem a fejem, hogy hogyan tovább. 

– És mit akkor, amikor kiderült, hogy mégis elindulhat a Zsámbéki SK a harmadosztályban? 
– Akkor úgy éreztem, hogy az élet visszaadott valamit, amit korábban elvett tőlünk. Úgy gondolom, hogy kőkeményen megdolgoztunk ezért a lehetőségért. 

– Mi kell ahhoz, hogy a csapat felvegye a kesztyűt az új bajnokságban? 
– Órákat tudnék mesélni, hogy mi kell a harmadosztályú küzdelmekhez… A költségvetésünk szűkös, sztárjaink sem lesznek. 

– Hogyan alakul át a keret a magasabb szintű megmérettetések miatt? 
– Szeretnénk továbbvinni a zsámbéki filozófiát, és minél alázatosabb, csupa szív fiatalokat hozni a saját nevelésű játékosaink mellé.

– Ismertek már az ellenfelek a Nyugati-csoportban. Mi lesz a célkitűzés? 
– A legfőbb célkitűzésünk nem lehet más, mint a bennmaradás. A földön járunk, talán miénk lesz a legkisebb költségvetés a bajnokságban, így megpróbáljuk kiélvezni minden percét a harmadosztálynak.