Labdarúgás

2022.05.09. 07:42

Villámlás miatt szakadt félbe a megye I.-es mérkőzés (fotók)

A Sárisáp hazai győzelmével az eddigi szoroshoz képest most már extrém szoros a dobogó legalsó fokáért vívott harc, hiszen három ponton belül van négy együttes. Ugyanakkor a Koppánymonostor Nyerges­újfalun aratott győzelmével eldőlt az ezüstérem sorsa.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A megyei első osztály rájátszásának második hétvégéjét rendezték, ami a felsőházban a második, az alsóházban viszont már a harmadik fordulót jelentette. ­Felül a forduló rangadóján a Koppánymonostor kétgólos előnyre tett szert a bronzért harcoló Nyergesújfalu ellen, azonban Darabos Gábor csapata ledolgozta a hátrányt. Ez viszont csak egy percig tartó állapot volt, hiszen a középkezdés után visszaszerezte a vezetést a lila-fehér együttes, ami mint később kiderült, a három pontot jelentette számára. Ezzel matematikailag is eldőlt, hogy a Koppánymonostor megszerezte az ezüstérmet. Érdekesség, hogy a Zsámbék is a Nyerges­újfalu otthonában ünnepelhette a bajnoki címet. Tisztességes vendéglátók a nyergesiek, na…

A már bajnoki címmel a zsebben Tatára érkező Zsámbék az első félidőt átaludta, amit a hazaiak ki is használtak, Mészáros góljával előnnyel mentek a félidőre. A szünetben aztán Bodó László mester vélhetően nem Radnóti-verseskötetekből olvasott fel a játékosainak, hiszen teljesen megváltozott a játék képe. A Zsámbék hengerelt, három gólt is szerzett, ezzel haza is vitte a három pontot, és idén harmadszor is legyőzte Wéber Roland csapatát.

Ha lehet, még szorosabbá vált a dobogó legalsó fokáért zajló küzdelem, hiszen már a Sárisáp is egy meccsen belülre került. Ehhez a Kecskédet verték a hétvégén, méghozzá meglepően könnyen, 3-0-ra. Ezzel a harmadik Kecskéd és a hatodik Tata között három pont a különbség három fordulóval a vége előtt. 

Az alsóházban három mérkőzést kezdtek meg a csapatok, de csak kettőt játszottak végig, ugyanis a Környe–Vértesszőlős találkozó az 55. percben félbeszakadt a villámlás miatt. Ekkor a Vértes­szőlős vezetett 1-0-ra, de a játékvezető félbeszakította a találkozót, így ez nem végeredmény.

 A másik két mérkőzésen nem fukarkodtak a csapatok a gólokkal: a Tát hazai közönség előtt 5-2-re győzött a Vértessomló ellen, így maradt az alsóház élén. Dékány Roland mesterhármast szerzett, a másik oldalon a csereként beálló Darabos János három perc alatt duplázott, de addigra már eldőlt a találkozó. A Bábolna nagy meglepetésre nagyon simán verte az Esztergomot. Az első fél­idő még szoros volt, 2-1-re vezetett a Bábolna, de a szünet után kinyílt az olló és végül 6-1 lett a végeredmény. 

Megyei I. osztály, rájátszás, felsőház, 2. forduló 
Nyergesújfalu SE–Koppánymonostor SE 2-3 (0-1) 
Nyergesújfalu, vezette: Kreitl T. (Jámbor B., Sándor T.). 
Nyergesújfalu: Borsiczki – Kozák (Fábián, 86.), Molnár Á. (Vass, 20.), Manga, Vida, Pálfi (Jakobi, 65.), Hamza, Mann, Balogh, Antal, Molnár A. Vezetőedző: Darabos Gábor. 
Koppánymonostor: Boros – Egyed, Pekler, Kalla, Hegedűs, Bilkó, Fodor, Valkó M., Valkó G., Dombi (Tóth, 65.), Tímár (Dávid, 59.). Vezetőedző: Pintér László. 
Gólszerzők: Kozák (56.), Vida (75. – tizenegyesből), illetve Fodor (45., 50.), Bilkó (76.). 
Jók: Vida, Borsiczki, Pálfi, illetve mindenki. 
Darabos Gábor: – Kimaxoltunk a mérkőzést, sajnos ez ma csak ennyire volt elég. Gratulálok a Koppánymonostornak. 
Pintér László: – Bár izgalmas volt a vége, ma nagyon jól játszottunk. 

Tatai AC–Zsámbéki SK 1-3 (1-0) 
Tata, vezette: Drabon B. (Mihályi M., Lovas G.). 
Tata: Csákány – Szűcs, Felső, Tóth (Koronczi, 78.), Zuggó, Lázár, Mészáros, Bogár (Nagy, 76.), Visnyovszki (Dragonya, 87.), Martonfi, Hauzer. Vezetőedző: Wéber Roland. 
Zsámbék: Bartos – György (Áprily, 46.), Orosházi, Sugár B., Kósa Szilágyi, László, Terplán (Pál, 87.), Szlovák, Mártonfi (Bedő, 57.), Homoki (Sugár S., 69.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László. 
Gólszerzők: Mészáros (45.), illetve Marticsek (61.), Terplán (80. - tizenegyesből), Sugár S. (93.). 
Jók: mindenki, illetve Szlovák, Kósa, Szilágyi, László. 
Wéber Roland: – Azt hiszem, megnehezítettük a Zsámbék dolgát. Végig kiélezett mérkőzés volt, amelybe nagyon sok melót raktunk bele. Sajnálom a csapatunkat, mert több volt ebben a meccsben! 
Bodó László: – Nekünk a második félidőben kezdődött el a mérkőzés. Köszönjük a hazai csapat sportszerűségét, sorfalat álltak nekünk. Ez egy fantasztikus gesztus volt a részükről, további sok sikert kívánok nekik. 

Sárisápi BSE–Wati-Kecskéd KSK 3-0 (2-0) 
Sárisáp, vezette: Linn K. (Derecskei B., Frank V. L.). 
Sárisáp: Sándor G. (Tőzsér, 87.) – Válent, Farkas, Zicsi, Manga, Jurásek J. (Varga, 82.), Sándor P. (Jurásek Zs., 84.), Karcagi (Manger, 72.), Szoboszlai (Szenes, 72.), Bojtor, Budaházi. Vezetőedző: Csapó Károly. 
Kecskéd: Grósz – Neckernusz (Harsányi, 46.), Gyenes, Vadkerti, Greskó, Szabó, Schmidt G. (Simon, 46.), Berki, Tomayer (Czékmány, 66.), Raffai, Dikasz. Vezetőedző: Linczmaier László. 
Gólszerzők: Karcagi (7.), Sándor P. (18.), Manger (78.). 
Jók: mindenki, illetve senki. 
Csapó Károly: – A mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelt a győzelmünk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, nem hagytunk területet a Kecskédnek a támadásvezetésre, így ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. 
Linczmaier László: – Mondhatnám, hogy jött a hullámvölgy, de nem igaz, mert ma csak a völgy volt meg... Ha a jövő hétre sem találjuk meg a hullámot, akkor elkezdünk süllyedni. De én bízom a fiúkban, tudunk mi pozitív meglepetést is okozni! 
alsóház, 3. forduló 

DG Tát SE–Vértessomlói KSK 5-2 (3-0) 
Tát, vezette: Erdélyi D. (Hegedüs P., Janovics I.). 
Tát: Koller F. – Rábl, Varga (Budavári, 68.), Tirpák (Kovács, 79.), Dékány (Szalai, 83.), Koller T., Jámbor, Tillman, Zoltai, Páldi (Kozma, 78.) Chrompota (Szabó Á., 86.). Vezetőedző: Szabó Attila. 
Vértessomló: Ujszászi – Éliás, Erdei, Koller, Plotár (Varga, 84.), Pető (Darabos, 84.), Batin, Kovács K., Földi (Somodi, 78.), Kovács S., Egri (Petőcz, 53.). Játékos-edző: Kovács Sándor. 
Gólszerzők: Tillman (14.), Dékány (25., 27., 82.), Koller T. (86.), illetve Darabos (86., 88.). 
Jók: mindenki, illetve senki. 
Szabó Attila: – Akarat, alázat és elszántság párosult jó játékkal. Gratulálok a csapatomnak! 
Kovács Sándor: – Sajnos álmosan fociztuk az első fél­időben, és a tavaszi szezont idéző rossz formában játszottunk. A második félidőben feljavultunk, de így is messze voltunk attól, hogy uraljuk a mérkőzést és a javunkra fordítsuk az eredményt. Egy csapat sem engedheti meg magának, hogy egy meccs alatt öt gólt kapjon. 

Bábolnai SE–FC Esztergom 6-1 (2-1) 
Bábolna, vezette: Büki G. (Patócs D., Kurali Z.). 
Bábolna: Szabó – Nagy (Varga, 56.), Takács K., Németh, Bognár, Kiss (Kalamár, 71.), Szendi, Papp (Hajnal P., 71.), Lanzendorfen, Végh (Hajnal K., 86.), Soha (Takács K., 88.). Vezetőedző: Józsa Péter. 
Esztergom: Órai – Várszegi, Krausz (Galacs, 46.), Rácz (Németh, 46.), Faragó B., Spáth, Bereczki, Bogárdi (Haás, 46.), Heller, Ódor (Pásztor, 22.), Klátyik (Varga, 69.). Vezetőedző: Spóner József. 
Gólszerzők: Soha (2., 49.), Papp (6., 56.), Végh (25.), Varga (90.), illetve Spáth (24.) 
Jók: Szabó, Végh, Papp, Soha, illetve senki. 
Józsa Péter: – Egyszer fenn, egyszer lenn. A fordulópontokból jól jöttünk ki. Reméljük, hogy a folytatásban is lesz lehetőségünk győzelmeket gyűjteni. 
Spóner József: – Gratulálunk a Bábolna csapatának, minden gyengeségünket könyörtelenül kihasználta. Bajban voltunk a helyzetkihasználásunkkal, így megérdemelten nyert az ellenfél. 

A Környei SE–Vértesszőlősi SE találkozó 0-1-nél, az 55. percben félbeszakadt az időjárási körülmények miatt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában