Teljesítmény

2022.05.17. 20:56

Négy fiatal vehette át a Földi Imre Sportösztöndíjakat

A megyeszékhely önkormányzata a tatabányai sportegyesületek színeiben sportoló tehetséges fiatalok felkészülésének, versenyeztetésének segítése céljából hozta létre a Földi Imre Sportösztöndíj Programot. Az idei évben négy tehetséges fiatal nyerte el a támogatást.

Raffael Veronika

Fotós: Varga Ildiko

Fotós: Varga Ildiko

Oláh Levente, a Tatabányai Sport Club ökölvívó szakosztályának kitűnő sportolója, Magyar Kupa-győztes és Junior Magyar Bajnok, korosztályos magyar válogatott 2021-ben minden mérkőzése után győztesként hagyta el a ringet. A sporthoz való elhivatottsága alapján hosszú távon lehet tőle várni az országos és nemzetközi sikereket. A junior Európa-bajnokságon 2021-ben kimagasló teljesítménnyel szerezte meg az első helyet. Szorgalma és kitartása példamutató, a Magyar Ökölvívó Szövetség szakembereinek véleménye szerint a jövő egyik nagy ígérete. A fiatal évek óta Kardos József és Rózsa András edzők útmutatásával dolgozik. A támogatással kapcsolatban elmondta: örömmel vette át az adománylevelet. 

– Hatalmas érzés számomra az elismerés. Az eredmény magamnak is, de leginkább edzőmnek, Dudu bácsinak köszönhető, nélküle nem ment volna. Idén az eddigieknél is keményebben dolgozunk majd, hogy jövőre ismét megkaphassam a sport­ösztöndíjat – vetítette előre a sportoló.

Szép eredményeiért a város Balázs Bálintot, a Tatabányai Sport Club birkózó szakosztályának sportolóját is támogatásban részesíti. A fiatal 2021-ben kivívta a junior Európa-bajnokságon való indulási jogot, ahol népes mezőnyben az előkelő 7. helyen végzett. Több magyar bajnoki és diákolimpiai cím tulajdonosa és a nemzetközi porondon is kiválóan helytállt. Eredményei, szorgalma és munkája alapján reális esélye van a jövőben kitűzött célok elérésére, bár sérülések hátráltatták a szezonban, nem adta fel. Szakágában egyesületének az utóbbi időkben legtehetségesebb birkózója. Edzői: Turák Pál és Katona Géza.

Egy ifjú cselgáncsozó is elismerésben részesült: Miklósvölgyi Dániel, az Ippon Judo Tatabánya SE junior korosztályú reménysége. Az elmúlt évek versenyein sorra bizonyította tehetségét, sportága iránti elhivatottságát. Siker­orientált, szorgalmas versenyző, sportágának jövőbeli nagy reménysége. Többszörös magyar bajnok, junior válogatott. 2021-ben korosztályában az Európa-bajnokságon a 7. helyen végzett. További előkelő helyezéseket várhatunk tőle junior válogatottként, akár a nemzetközi mezőnyben is. Csernoviczki Csaba edző kezei alatt fejlődik. 

Bódis Lili a Tatabányai Sport Club tehetséges súlyemelője. 2021-ben eredmények terén remek évet zárt – szintén ösztöndíjban részesült. Az U17-es Országos Bajnokságon 1. helyezést ért el, a felnőtt magyar bajnokságon 3. helyezett lett. Az utánpótlás-válogatott keret tagja. Szorgalma, sporthoz való hozzáállása és akaratereje példaértékű, a jövőre nézve szép eredményekkel gazdagíthatja még egyesülete és a város hírnevét. Edzője Pócza Károly. 

A fiatal tehetség nem először kapja meg sporteredményeiért a támogatást. 

– Nagy boldogsággal tölt el, hogy idén második alkalommal is átvehettem a Földi Imre Ösztöndíjat és képviselhetem a súlyemelés szakágát. Mindemellett nem titok, hogy életem egyik fontosabb szakaszában vagyok, hiszen továbbtanulás előtt állok és ebben nagy segítség, hogy megkaphattam az ösztöndíjat, így van anyagi támogatásom. Jövőbeni terveim között szerepelnek a hazai, illetve nemzetközi versenyek is, ahol szülővárosomat és országomat képviselve szeretnék újabb sikereket elérni. Célom ezzel a fiatalabb generáció sportolni vágyóinak lelkesítése – mondta. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában