2022.05.02. 07:07
Két ezüstérmet nyertek a tatabányai ipponosok Győrben
Miklósvölgyi Dániel és Szabó Áron is elsőéves juniorként végzett a második helyen.

Két ezüstérem és egy ötödik hely az Ippon Judo SE mérlege
Forrás: 24 Óra
Fotó: Beküldött
Május 1-jén, vasárnap rendezték a Junior Országos Bajnokságot Győrben, amelyen az Ippon Judo Tatabánya SE is jól szerepelt, hiszen versenyzői két ezüstéremmel és egy ötödik helyezéssel térhettek haza. A 73 kg-osok mezőnyében induló Szabó Áron bokasérülés után tért vissza, de ez nem látszott a teljesítményén. Három mérkőzést is ipponnal nyerve (a másodikon korábbi klubtársát, a jelenleg a Tatabányai Judo Club színeiben szereplő Pokk Armandot győzte le) menetelt a döntőig a 26 versenyzőt számláló mezőnyben, ahol a már korosztályos világversenyeken is érmeket nyerő ceglédi Szegedi Dániel győzte le aranyponttal. A találkozó nyolc perc után dőlt el, ekkor hajtott végre waza-ari értékű akciót a ceglédi versenyző, aki egyébként utolsó éves a juniorok között, míg Áronnak az idei az első éve ebben a korosztályban.
A 81 kg-os, ugyancsak elsőéves junior Miklósvölgyi Dániel hasonlóan szerepelt: ő két ippongyőzelemmel jutott döntőig a 19-es mezőnyben, ahol ugyancsak waza-arival veszített a Budapest Honvéd versenyzője, Demeter Bendegúz ellen. Bár Dániel jobban állt (ellenfelének két intése is volt), egy kis kihagyás elég volt a mérkőzés elveszítéséhez. A még ifjúsági korosztályú Krüpl Georgina a 63 kg-osok között a már világversenyeken is induló szolnoki Kelemen Adél legyőzésével kezdett, majd két mérkőzést veszítve végzett az ötödik helyen. Az 52 kg-os Keller Rebeka esélyesként indult volna, de betegség miatt nem tudott részt venni a versenyen.
– Bár aranyérmet nem sikerült nyernünk, elégedett vagyok versenyzőim teljesítményével. Dániel a döntőt taktikailag nem tudta megoldani, de a jövőben képes lesz rá. Georginának ebben a korosztályban még technikailag és taktikailag is fejlődnie kell, de a hozzáállása példaértékű – tudtuk meg Csernoviczki Csaba vezetőedzőtől, aki azt is hozzátette, hogy az Ippon Judo Tatabánya SE május 14-én megyei nyílt meghívásos versenyt rendez a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban, majd júniusban Keller Rebeka, Miklósvölgyi Dániel és Szabó Áron Grazban lép tatamira nemzetközi Eb-válogatón. Az egyesület egyébként továbbra is várja a sportághoz kedvet érzők jelentkezését Csernoviczki Évánál (06-30/369-1017).