NB III.

2022.05.01. 06:41

Hatpontos derbi előtt a Tatabánya, kiesés elől menekül a Komárom

A harmadosztályban az egyik csapatunk idegenben, a másik hazai pályán futballozik.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A harmadosztály 33. fordulója vár ránk a munka ünnepén. A Tatabánya délelőtt 11 órakor lép pályára, méghozzá Felcsúton, egy hatpontos rangadón. Bekő Balázs csapata a nyolcadik pozícióból várja a derbit, míg a Nagy Ádám vezette együttes a hatodik, ám a pontkülönbség mindössze egy egység, így egy vendéggyőzelem esetén helyet is cserélhetne egymással a két együttes. Ez azonban nem lesz olyan egyszerű, hiszen a Puskás Akadémia második csapata az utóbbi öt meccséből egyet sem bukott el, ráadásul ebből hármat meg is nyert, legutóbb épp a Pápát verte 4-2-re. A rutinos játékosokkal megerősített akadémista fiatalok jól szerepelnek tavasszal, mindössze két vereséget számlálnak a 2022-es évben. A Tatabánya sem áll rosszul, az utóbbi öt meccsből csak egyet  veszített el, az ominózus Veszprém ellenit. A két gárda október végén már találkozott, akkor 1-1 lett a vége.

NB III., Nyiugati-csoport, 33. forduló
Május 1, vasárnap, 11.00 óra
Puskás Akadémia FC II.-Tatabányai SC

A kiesés elől menekülő Komárom VSE az utolsó szalmaszálak egyikét próbálja elkapni majd 17 órától. A 17. helyen álló Bozsik-csapat ellenfele a 10. pozícióban lévő Nagykanizsa lesz. A zalai gárda nem vádolható jó formával, hiszen az utóbbi öt meccsből négyet is elbukott, egyedül a sereghajtó Andráshidát sikerült keservesen 1-0-ra legyőzni (ezt a gárdát a Komárom 10-1-re verte). Ősszel izgalmas meccset játszott egymással a két csapat, a 90. és a 93. percben lőtt gólokkal nyert 3-2-re a Nagykanizsa, így a Komáromnak van mit törlesztenie.

Május 1, vasárnap, 17.00 óra
Komárom VSE-FC Nagykanizsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában