Foci

2022.05.13. 10:30

Ha nem lesz szerencséje, vért izzadhat a Zsámbék az NB III.-ban

Összeállításunkban megvizsgáltuk, adott esetben kik lehetnek a Zsámbéki SK ellenfelei a rájátszásban, ha lesz.

Herczeg István

A bajnoki cím már zsebben, de korántsem biztos az NB III.-as indulás Zsámbékon

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Zsámbéki SK már hivatalosan is bajnok lett, így feljuthat az NB III.-ba, és a licencet is beadták. A harmadosztályba feljutás részben a szerencsén is múlhat, hiszen négy együttes automatikusan feljut, néhány pedig osztályozót játszik. Ez ismerős lehet a Tatabánya szurkolóinak is, hiszen egyszer a Bicske ellen búcsúztak, a következő szezonban pedig nem kellett osztályozót vívni. Az előző szezonokban az MLSZ területi alapon sorsolta ki az osztályozók párosítását, így csak a környező megyéket vettük górcső alá. 

Budapesten nagyon szoros a bajnokság, hiszen a hatalmas NB III.-as rutinnal rendelkező csapatok közül csak egy juthat fel. A Pénzügyőr és a Csepel jelenleg egyaránt 69-69 ponttal áll, hétvégén viszont pont egymással találkoznak, így ott el is dőlhet a bajnoki cím. Fejér megyében is hasonló a helyzet, hiszen három fordulóval a vége előtt a Sárbogárd 51, a Főnix FC 50 egységgel áll. A két csapat az utolsó fordulóban játszik majd egymás ellen, így ha addig nem, ott biztosan eldől a kérdés. A szintén szomszédos Győr-Moson-Sopron megyében is egy rutinos nevező áll az élen, jelesül a Csorna. 

A zöld-fehér csapat hat ponttal vezet, így akár már a hétvégén ünnepelheti is a bajnoki címet. Pest megyében is óriási a kérdés még, hiszen a Gödöllő és a Dunaharaszti MTK is 65 pontot gyűjtött eddig, utóbbi csapat ráadásul veretlen ezidáig. A sorsszerűség itt is kulcsfontosságú, a két együttes természetesen az utolsó fordulóban játszik majd egymással. Veszprém megye ugyan nem határos a miénkkel, mégis érdemes számításba venni. Itt jelenleg 75 ponttal az Úrkút vezet, a Tihany 70-el a második, és még három forduló van hátra a bajnokságból. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában