Rögbi

2022.05.20. 07:00

Esztergomi Vitézek a szegedi Gorillák ellen: ki a legerősebb hazánkban?

Holnap vívja az élvonalbeli férfibajnokság döntőjét az Esztergomi Vitézek, ellenfele a Szegedi Gorillák lesz Budapesten.

Kun Attila

Az Esztergomi Vitézek (labdával) ebben a szezonban eddig mindkétszer legyőzte a Szegedi Gorillákat

Forrás: beküldött


Holnap estére eldől, melyik csapat nyeri meg a 2021–22-es szezon felnőtt XV-ös férfi rögbibajnokságát hazánkban. A hatcsapatos élvonalbeli bajnokság alapszakaszát a 43 pontot szerző Esztergom nyerte, míg a 41 pontos Szeged a második helyen végzett, így ez a két csapat szerzett jogot a döntőben való részvételre. Érdekesség, hogy az alapszakasz során mindkét csapat két vereséget szenvedett, miközben a Vitézek oda-vissza legyőzte a Tisza-partiakat. A két csapat legutóbbi, a zárófordulóban lejátszott mérkőzésén az Esztergom 41-24-re nyert Szegeden. Az a mérkőzés egyébként „csak” az alapszakasz megnyeréséről döntött, a fináléba jutást addigra már mindkét csapat kiharcolta. És hogy mik az esélyek? 

– Nálunk hiányozni fog a keret három 18 éven aluli játékosa – köztük az alapszakaszban a legtöbb célt elért játékosunk, Kade Zsombor –, akik Franciaországban szerepelnek a korosztályos válogatottal. Mellettük a csapatkapitány Stiglmayer Márk és legponterősebb játékosunk, Kiss Kornél is sérült, így nem a legerősebb csapatunkkal veszünk részt a döntőn – tudtuk meg Hauszknecht Dánieltől, a Vitézek technikai vezetőjétől. – Bár az alapszakasz során mindkétszer legyőztük őket, a sok hiányzó miatt ki-ki meccsre számítok – tudtuk meg a sportvezetőtől. 

A kétszeres címvédő, rekordbajnok, 15 elsőségnél járó Vitézeknek ez lesz a 13. bajnoki fináléja azóta, hogy a honi küzdelemsorozat döntővel zárult, míg a szegediek először jutottak el nemzeti bajnokság zárómeccséig. 

A Budapest Rugby Centerben egyébként igazi rögbis ünnepnap lesz a szombati. Először tavaly játszották itt a bajnoki döntőt és a helyosztókat, idén négy mérkőzést rendeznek. A nyitómeccsen 10 órától az NB II. bronzmeccsén a Fekete Sasok a Haramiákkal mérkőzik, déltől az NB I. hatodik, utolsó helyén végző Debreceni Huszárok a másodosztály bajnokával, a Honfoglalókkal vív osztályozót, 14 órától pedig az NB I. bronzérméért küzd meg egymással a Battai Bulldogok és a Budapest Exiles. 17 órától pedig eldől, ki is a legjobb hazánkban... 

Rögbi, NB I., XV., férfi, bajnoki döntő 
Esztergomi Vitézek RAFC–Fit World Gorillák RC Szeged 
Budapest Rugby Center, szombat, 17 óra. 
 


 

Címkék#rögbi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában