Atlétika

2022.05.18. 06:00

Érmes helyezésekkel tértek haza a régiós döntőről a tatabányai atléták

Két jelentős versenyen is kitettek magukért a tatabányai atléták.

Petrik József

Fotó: MTK

Szép eredményekkel rukkoltak el a Tatabányai SC-Geotech sportolói  a Győrben rendezett régiós csapatbajnokságon, amelyen Áts Viktória, Molnár Janka, Nagy Nóra és Bagdány Tomasz is az első helyen végzett saját versenyszámában. Hoffer Krisztina és Lesti Dia ezüst-, Nagy Nóra, Gerics Roland, Szabó Benjámin és a lányok 4x100 méteres váltója pedig bronzérmet szerzett. Nem véletlen, hogy a tatabányai delegáció az előkelő nyolcadik helyezést szerezte meg, így készülhet a szeptemberi országos döntőre, ahol a keleti és a nyugati régió 10-10 legjobb csapata vesz részt.

– Kellemetlen előjelekkel vártuk a régiós csapatbajnokság döntőjét, mert több élversenyzőnk is betegséggel bajlódott közvetlenül a viadal előtti időszakban – hangsúlyozta Salamon Zoltán, a TSC-Geotech vezetőedzője. – Lesti Dia szalmonellás fertőzést kapott, Molnár Janka vérképe megmagyarázhatatlanul elromlott és kivizsgálás előtt áll. Salamon András covid-vírus miatt öt hetet volt kénytelen kihagyni, míg Gerics Roland a miskolci versenyen hasfalhúzódást szenvedett. Volt elég probléma, de a csapat mégis elérte, hogy a csapatbajnokság nagydöntőjébe jusson.

Az új rendszer szerint az egyesületeknek, szakosztályoknak önálló csapatot kell alkotniuk. Régiónként a legjobb tíz csapat kerül a nagydöntőbe, a tatabányaiak pedig 23 csapat szoros küzdelmében a nyolcadik helyen zárták a pontversenyt. A kellemetlen előjelek ellenére kiváló eredményeknek örülhettek a szakvezetők. Közülük is kiemelkedett Molnár Janka 400 méteres síkfutógyőzelme, Lesti Dia távolugró ezüstje és Pénzes Júlia magasugrásban egyéni csúccsal megszerzett harmadik helyezése.

Áts Viktória biztatóan kezdte az évet, remélhetőleg a nekifutása a későbbiekben pontosabb lesz, és a legfontosabb versenyekre elérheti a kitűzött céljait. A középtávfutók is szépen gyűjtögették a pontokat, míg az idősebb korosztályba tartozó versenyzők, Hoffer Krisztina és Hegedűs Mátyás példaértékű hozzáállásukkal sok ponttal segítették a TSC-t. Gerics Roland és Salamon András a rossz előjelek ellenére is a legjobbak közé ugrotta magát.

A rájuk épülő 4x100 méteres váltó is szépen teljesített. A lányok stafétája a nagydöntőre begyakorolt váltással akár meglepetést is okozhat. Dicséretes volt a gyalogló Bagdány Tomasz produkciója is, látszik, hogy egyre jobb formába lendül és ennek eredménye lett a magabiztos győzelme.

A tatabányai atlétákat Kovács Eszter, Babicz Pál, Barta Attila, Dömötör Balázs, Farkas Zoltán, Henyecz László, Hoffer József, Kiss Tibor, Petrovai József, Reichnach Ferenc, Társi Zoltán és Salamon Zoltán edzők készítették fel.

A nyugati csoport csapatbajnokságának eredményei: női 4x100 m síkfutás: 3. TSC-Geotech (Tibola Zsófia, Molnár Janka, Lesti Diána, Áts Viktória) 49,25 mp; súlylökés: 7. Hoffer Krisztina 10,84 m; hármasugrás: 1. Áts Viktória 12,91 m, 2. Hoffer Krisztina 12,28 m; távolugrás: 2. Lesti Diána 625 cm, 6. Áts Viktória 585 cm; magasugrás: 3. Pénzes Júlia 170 cm; 3000 m-es akadályfutás: 1. Nagy Nóra 11:27.10 perc; 5000 m síkfutás: 3. Nagy Nóra 19:12.46 perc; 800 m síkfutás: 3. Molnár Janka 2:12.40 perc; 1500 m síkfutás: 5. Valkó Júlia 4:50.40 perc; 400 m síkfutás: 1. Molnár Janka 53,30 mp.

Férfi 4x100 m váltó: 7.  TSC-Geotech (Nagy Donát, Salamon András, Mórocz Róbert, Gerics Roland) 43,58 mp; 5000 m gyaloglás: 1. Bagdány Tomasz 20:36.63 perc; gerelyhajítás: 7. Hegedűs Mátyás 48,42 m; távolugrás: 3. Gerics Roland 719 cm, 4. Salamon András 711 cm; magasugrás: 8. Luterán Gergő 185 cm; 3000 m akadályfutás: 3. Szabó Benjámin 9:37.97 perc; 5000 m síkfutás: 4. Árvai Róbert 15:41.05 perc.

Az U14–U16-os korosztály régiós döntőjének is Győr adott otthon. Ezen a rangos sporteseményen is derekasan helytálltak a tatabányai atlétapalánták. Például Rózsahegyi Bori és Pfiszterer Dorina három számban is látványosan küzdöttek egymással az arany- és ezüstérmekért.

– Nagy létszámú csapattal vett részt az U14–U16-os korcsoport régiós fináléjának első fordulóján a TSC-Geotech együttese. Több, mint ötven versenyzőnk állt rajthoz – ismertette a részleteket Salamon Zoltán vezetőedző. – A legkiemelkedőbb sikereket a már fedett pályán is remekelő sportolóink szállították, akik a mostani eredményeikkel nagy lépést tettek a korosztályos világversenyeken induló válogatottak közé kerüléséhez. Nem csak a helyezéseket, hanem a kimagasló eredményeket is értékelték a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás-vezetői. Mayer Zsombor ellenfél nélkül nem tudott egyéni csúcsokat döngetni, de ez az elkövetkezendő versenyeken biztos, hogy változni fog. Dobogós versenyzőink nagy lépést tettek a szeptemberi országos döntőn történő részvételre. Egyébként még két hasonló régiós versenyen van lehetőségük kivívni az indulás jogát. A nyár felkészüléssel telik és a fiatalok szorgalmát látva szép eredmények várhatóak tőlük.

A fiatalok Kovács Eszter, Gál Zoltán, Henyecz László, Hoffer József, Reichnach Ferenc és Salamon Zoltán irányításával készültek.

Az U16-osok eredményei: leány ötösugrás: 1. Rózsahegyi Bori 17,70 m, 2. Pfiszterer Dorina 17,01 m, 7. Tóth Lilien 15,00 m; távolugrás: 1. Rózsahegyi Bori 590 cm, 3. Pfiszterer Dorina 530 cm; 80 m gát: 7. Honvári Abigél 13,58 mp; 100 m síkfutás: 1. Pfiszterer Dorina 12,28 mp, 2. Rózsahegyi Bori 12,35 mp.

Fiú gerelyhajítás: 2. Lengyel Patrik Noel 39,40 m, 3. Pintér Lóránt 33,55 m, 6. Gordos Tamás 26,06 m; súlylökés: 2. Máger Botond László 13,91 m; magasugrás: 3. Társi Zétény 160 cm; 1500 m síkfutás: 1. Mayer Zsombor 4:09.03 perc; 800 m síkfutás: 1. Mayer Zsombor 1:58.01 perc; 3000 m síkfutás: 2. Mayer Botond 11:19.78 perc, 3. Elekes Barnabás 12:29.27 perc.

Az U14-esek eredményei: leány távolugrás: 6. Tömöri Hanna Lola 462 cm; 80 m gátfutás: 8. Hadnagy Flóra 15,25 mp; gerelyhajítás: 1. Gödölle Bence 29,76 m; ötösugrás helyből: 2. Török Henrik Barna 12,03 m, 3. Fitos Dénes 11,48 m, 6. Krupánszki Barnabás 10,96 m, 8. Kriszt Márk 10,07 m; távolugrás: 5. Sörös Erik 455 cm, 7. Török Henrik Barna 439 cm, 8. Fitos Dénes 432 cm; magasugrás: 4. Török Henrik Barna 125 cm; 80 m gátfutás: 3. Dénes Zalán 14,20 mp, 4. Szvitlik Dusán 14,22 mp, 5. Zámori Soma 14,22 mp, 6. Bujdos Péter 17,23 mp; 600 m síkfutás: 3. Szvitlik Dusán 1:39.81 perc, 4. Zámori Soma 1:42.55 perc; 300 m síkfutás: 5. Balogh Kevin Zsolt 44,48 mp; 80 m síkfutás: 3. Balogh Márkó Szilvió 10,83 mp, 6. Balogh Kevin Zsolt 11,08 mp.

 


 




 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában