Labdarúgás

2022.05.24. 07:33

Élesedik a küzdelem az aranyért a megye II-ben

A megyei másodosztály hétvégi fordulójában a listavezető Almásfüzitő nem tudott nyerni Tokodon, így izgalmas verseny várható a bajnoki címért.

Kun Attila

A Pilismarót (kékben) egy pontra megközelítette az élen álló Almásfüzitőt

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

A forduló legnagyobb meglepetését a mezőny második feléhez tartozó, de jó formában lévő, immár hét mérkőzés óta veretlen Tokod okozta, amely döntetlent játszott a listavezető, 11-es győzelmi szériából érkető Almásfüzitővel. A mérkőzés hőse a hazaiak támadója, a triplázó Barna Bence Máté volt, aki a ráadásban mentett pontot csapatának. A füzitőieknél a góllövőlista élén egyaránt 45 találattal álló Kottra Márk és Minárcsik Dániel is eredményes volt egyszer. 

A második helyezett Pilismarót hátránya így egy pontra csökkent, bár a marótiaknak nem volt nehéz dolguk, miután a sereghajtó Császár nem állt ki ellenük. A harmadik Csolnok a félidőben még hátrányban volt a Süttő ellen, de végül fordítani és nyerni tudott, így továbbra is versenyben van a bajnoki címért. A Mocsa egy ráadásban szerzett góllal vitte el a három pontot Etéről, míg a Kisbér simán megverte a létszámhiányosan kiálló Bajótot. 

A már biztosan a hetedik helyen végző Lábatlan a triplázó Janusz István vezetésével kiütötte a gyenge formában lévő, zsinórban negyedszer veszítő Ácsot, míg a Bana hiába egyenlített háromszor is az Ászár ellen, a negyedik vendéggólra már nem volt válasza. A Piliscsév a hajrában gyűrte le az egymás után hatodszor veszítő Gyermelyt, ezzel biztosította bennmaradását. Ezzel az is eldőlt, hogy (legalábbis a versenykiírás alapján) a Bana és a Császár búcsúzik a másodosztálytól. 

Megyei II. osztály, 28. forduló
Banai KSK–Ászár KSE 3–4 (1–1)
Bana, vezette: Szabó Géza (Jámbor Bence, Horváth István).
Bana: Kádár – Brulich (Rózsási, 90.), Szabó A., Zám (Zsolnai T., 71.), Pankovics, Bábics, Vida, Rózsahegyi, Róth G., Ress (Vozár, 79.), Kovács. Technikai vezető: Angyal Roland.
Ászár: Lengyel Levente – Brandt, Polgár P. (Polgár B., 46.), Büki (Méhes M., 79.), Ligeti D., Foltin (Bíró, 62.), Verebics, Kiss, Lengyel László, Kolonics, Szabó Á. V.
Gólszerző: Ress (29.), Szabó A. (57., 63. - tizenegyesből), illetve Szabó Á. V. (27.), Kiss (52., 60.), Lengyel László (76.).

Csolnoki SZSE–Süttői SC 4–2 (1–2)
Csolnok, vezette: Kurali Zoltán (Derecskei Bence, Uracs Roland).
Csolnok: Merész – Pázmándi (Gause P., 84.), Nebehaj (Barlangi T. G., 43.), Yousif, Tarkövi, Bokros (Jantos, 75.), Barlangi B., Zsolnay (Nagy, 89.), Gause B., Kovács B. (Seregi, 46.), Vörös. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Süttő: Király – Nagy, Varga M. (Czinege, 80.), Tóth P. (Pató, 73.), Ölveczky, Varga Á., Engelbrecht, Varga F. (Styecz, 85.), Mezei, Tóth K., Várhegyi (Lengyel, 24.). Technikai vezető: Daróczi István.
Gólszerző: Zsolnay (33., 63.), Yousif (47.), Jantos (88.), illetve Engelbrecht (17.), Varga F. (35.). 

Etei SE–Mocsa KSE 1–2 (1–1)
Ete, vezette: Kreitl Tamás (Drexler Dávid, Frank Viktor László).
Ete: Mantler (Tálos, 81.)– Zvér, Vági, Kelemen, Gyüszi, Roll, Szabó, Stamler (Baráth, 46.), Szíjj, Tóth, Rigó. Technikai vezető: Keszthelyi László.
Mocsa: Kovács – Pokk (Kántor K., 86.), Rácz R., Enyedi (Varga, 76.), Csizmadia R. (Prógli, 92.), Kántor I. Sz., Kerekes, Czifra, Szalai, Bakura (Korán, 76.), Mesterházi. Technikai vezető: Csizmadia Tibor.
Gólszerző: Gyüszi (7. - tizenegyesből), illetve Csizmadia R. (40.), Kántor I. Sz. (93.).

Kisbéri SSE–Bajóti Szikra SE 5–1 (1–0)
Kisbér, vezette: Tomacsek Balázs (Fekete Benedek, Kiss Dominik).
Kisbér: Porcelán (Kutyfalvi, 78.) – Takács, Simon, Farkas (Spohn, 46.), Nyári Z., Nyári A., Mészáros (Szántó, 72.), Nagy, Szalai, Szabó, Buda (Wolf, 53.).
Bajót: Molnár – Bokros, Juhász G., Vaclavek, Marczinkó B., Aradi, Kecskés, Horváth, Galba, Viszolai. Technikai vezető: Marczinkó Zoltán.
Gólszerző: Farkas (30.), Nyári A. (52.), Szabó (75.), Nagy (80. - tizenegyesből), Simon (85.), illetve Galba (58.).

Lábatlani ESE–Ácsi Kinizsi SC 6–1 (4–1)
Lábatlan, vezette: Linn Kevin (Szeibert Philip, Jászberényi Marcell)
Lábatlan: Balla – Chirita, Teiter, Rozmán (Barnóczki, 75.), Mann, Janusz (Huszák, 84.), Kovács (Petrányi, 83.), Váli, Deme, Török (Lőrincz, 81.), Kecskés. Technikai vezető: Gindl Géza.
Ács: Wohl – Borbély (Varga R., 46.), Németh, Bögi, Kun (Kollár, 46.), Satu A., Görözdi G., Gerencsér Z., Szabó B. (Mihaliszkó, 46.), Lakasz (Satu P., 81.), Bruckner. Technikai vezető: Póczik József.
Gólszerző: Janusz (7., 29., 42.), Teiter (43.), Váli (75., 78. - tizenegyesből), illetve Németh (22.).
Kiállítva: Bögi (Ács, 69.).

Piliscsévi SE–Gyermely 4–2 (2–1)
Piliscsév, vezette: Lovas Gábor (Bankó István, Kovács Zsolt).
Piliscsév: Kovács D. – Kovács P., Bauer, Halmos, Kovács B. (Gyügyei, 88.), Kucsera T., Kucsera B. (Bába, 88.), Simon, Szőke, Belovai, Mesterházi II. Csaba (Bartl D. D., 59., Horváth, 86.). Technikai vezető: Klányi Norbert.
Gyermely: Fülöp – Huber, Katona (Kocsis, 46.), Tóth, Lakatos (Grosz, 60.), Kovács A. (Kővári, 75.), Gecse, Balázs, Nagy (Lévai, 50.), Gombás, Kiss G. Vezetőedző: Sulyok Attila.
Gólszerző: Kucsera T. (7., 18.), Bauer (83.), Szőke (85.), illetve Kiss G. (37.), Grosz (63.).
Kiállítva: Kocsis (71.).

Tokod SE–Almásfüzitői SC 3–3 (0–1)
Tokod, vezette: Kis Gergő Benedek (Áy János Hunor, Kis Benedek).
Tokod: Szerepi – Turcsán, Cauxeiro D., Csáki, Robotka (Bartos 79.), Tenki (Cauxeiro R., 71.), Barna, Szőke, Németh B., Tóth, Németh I. B. Edző: Kiss László.
Almásfüzitő: Farris – Hanikám, Szalai G., Kovács G., Bombicz, Kuzma, Minárcsik, Kottra, Schönenfeld, Torday, Matláry. Technikai vezető: László Péter.
Gólszerző: Barna (57., 69., 94.), illetve Szalai G. (40.), Minárcsik (62. - tizenegyesből), Kottra (82.).

A Pilismarót SC–Császári SE mérkőzés elmaradt, a találkozó 3 pontját 3-0-s gólkülönbséggel a Pilismarót kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában